Szerelemféltésből ölte meg férjét egy 28 éves berettyóújfalui nő, aki ellen először segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoztak, azonban most már különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Az asszony egy vita hevében állítólag először többször megszúrta férjét, majd leöntötte gázolajjal, és felgyújtotta.

A Debreceni Városi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a 28 éves berettyóújfalui nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy késsel többször megszúrta fotelben ülő 31 éves férjét, majd valamilyen éghető anyaggal leöntötte és meggyújtotta.  A nő ellen először segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt indult nyomozás, most azonban már különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Az előzetes letartóztatás elrendelését a bíróság a szökés és elrejtőzés veszélyével, illetve a bizonyítási eljárás megnehezítésével indokolta - mondta el a Független Hírügynökségnek Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár életfogytig tartó börtönt is kaphat.

Szét akartak költözni egy időre

A gyilkosság még hétfőn történt, és úgy tudni, hogy a 28 éves nő egy késsel többször megszúrta fotelben ülő 31 éves férjét, majd valamilyen éghető anyaggal leöntötte és meggyújtotta. A férfi a fürdőszobába ment, ott elájult és a kádba zuhant. A kiérkező rendőrök a kádban egy bekapcsolt hajszárítót találtak, valamint a férfi testén több szúrásnyom, nyakán pedig egy vágás volt látható; arca állítólag a felismerhetetlenségig összeégett – írja a Blikk. Sápi Tibor, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság jogtanácsosa a Borsnak elmondta, hogy a feleség is a helyszínen tartózkodott, amikor a rendőrök kiérkeztek, és sokkos állapotban volt.  A lap szerint Berettyóújfalun a többség úgy véli, hogy az asszony szerelemféltésből végzett a férfival, akit először benyugtatózott.  A férj egyik barátja, Füredi Zsolt úgy tudja, hogy a pár egy időre szét akart költözni, és már szórakozni is külön jártak.

Nem gondolták, hogy képes ilyen kegyetlenségre

A házaspár egyébként négy éve élt együtt. A férfi titkárként dolgozott a városházán, míg felesége, Andrea tanítónő volt egy általános iskolában. A helyiek közül állítólag kevesen gondolták volna, hogy az asszony képes ilyen kegyetlenségre, és a Blikk szerint a nő édesanyja hisz gyermeke ártatlanságában.  „Nem tudom feltételezni a lányomról, hogy ilyen brutális dolgot követett volna el” – nyilatkozta. A lap úgy tudja, hogy a helyszínelés után a rendőrök az édesanyjához vitték a nőt, aki első vallomásában azt állította, hogy férje öngyilkosságot követett el, és ő nem akadályozta meg ebben. Az elsődleges szakértői vélemények azonban arra utaltak, hogy idegenkezűség játszott szerepet a férfi halálában.