Másfél éve tervezgette a tömeggyilkosságot a letartóztatott egyetemista

2010. február 12., péntek 15:50
Másfél éve készült az ámokfutásra a 22 éves egyetemista, akit csütörtökön fogtak el a rendőrök. A fiú - aki állítólag az ELTE jogi karára jár -, blogjában verses formában célozgatott terveire, és hogy aztán magával is végezni akar. A fiú családjában már többször fordult elő erőszak, ezért már tanácsolták is neki, hogy forduljon pszichiáterhez, amit nem tett meg; fegyverviselési engedélyt viszont simán kapott. Vallomásában elmondta, már többször is vitt magával fegyvert az egyetemre és bevásárlóközpontokba, az elmeszakértő szerint legfeljebb napok választották el, hogy cselekedjen.

Másfél éve tervezgette, hogyan öl meg huszonkét embert az a fiatal egyetemista, akit csütörtökön fogtak el a rendőrök. A fiú azt tervezte, hogy egy bevásárlóközpontban vagy az egyetemén lövi le áldozatait. Az elmeszakértő szerint már csak napok kérdése volt, hogy a 22 éves fiatalember akcióba lépjen.

A fiatal férfi másfél éve készült a tömeggyilkosságra, amire internetes naplójában többször is utalt - mondta Bodnár Zsolt, budapesti rendőrfőkapitány-helyettes péntek délutáni sajtótájékoztatóján. Az RTL Klub Híradója úgy értesült, hogy a fiatalember az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatója. A rendőrök csütörtökön kaptak fülest, hogy a gyanúsított saját internetes oldalán, illetve több, külföldi iskolai merényletekkel kapcsolatos fórumon utalt a tervezett tömeggyilkosságra.

Az előzetes nyomozás során kiderült, hogy az egyetemistának 2009 szeptembere óta van engedélye egy 9 mm-es fegyverre. A nyomozók internetes naplójában egy saját versre is bukkantak, melyben az egyetemista leírja a tervezett gyilkosságot és utal arra is, hogy tette után magával is végez.

A rendőrség csütörtökön, Budapesten fogta el a fiatalembert, aki pénteken hajnalban részletes beismerő vallomást tett. Beszámolt a rendőröknek arról, hogy betegesen vonzódik az iskolai merényletekhez, ezért is kezdett el sportlövészetre járni, és ezért váltotta ki a fegyvertartási engedélyt is. Többször bement fegyverével az egyetemére, illetve bevásárlóközpontokba, de maga sem érti, miért nem követte el a gyilkosságokat. Vallomásában azt is elmondta, hogy azért akart 22 embert megölni, mert maga is ennyi idős, és minden élet egy szörnyű évét jelenti.

A házkutatás során a rendőrök lefoglalták 9 mm-es fegyverét, továbbá egy gázpisztolyt és számítógépét is, melyben több véres jelenetet ábrázoló képet is találtak eddigi külföldi iskolai merényletekről. Az előzetes elmeszakértői vizsgálat kiderítette, a diák már olyan állapotban volt, hogy bármelyik nap elkövethette volna a tömeggyilkosságot. Bodnár Zsolt elmondta, hogy a fiatal férfi családjában már többször történt erőszak, ezért azt tanácsolták neki, hogy forduljon pszichiáterhez, ezt azonban nem tette meg. A férfi ellen több ember ellen elkövetett emberölés előkészülete miatt indult eljárás.

Személyiségzavar állhat a háttérben

Biztos, hogy személyiségzavara van a tömegmészárlást tervező budapesti egyetemistának - mondta az RTL Híradónak nyilatkozó kriminálpszichológus. Bilkei Pál szerint a férfi azért akart gyilkolni, mert tele volt kisebbségi érzésekkel és így akarta felhívni magára a figyelmet. A szakember véleménye az, hogy az ilyen veszélyes embereket ki lehetne szűrni, ha a sportlövészethez is kötelező lenne a pszichológiai alkalmassági vizsga.

A pszichológus szerint a pécsi egyetemi lövöldözés példa lehetett a budapesti diák szemében. Ezért iratkozott be ő is sportlövőnek, hogy így szerezzen fegyvert. Bilkei Pál szerint biztos, hogy a fiatal fiúnak személyiségzavara van. Az RTL Híradónak azt mondta: valószínűleg ő egy nagyon erős kisebbrendűségi érzésben szenvedett, ahonnan ki akart törni. Ez a kisebbségi érzés az, ami a pszichológus szerint közös a pécsi ámokfutóban és a budapesti egyetemistában: ez ösztönözte őket arra, hogy kitűnjenek valamivel, hogy bekerüljenek a híradásokba. De míg a pécsi egyetemista hirtelen felindulásból lőtt, a budapesti fiú már jó ideje tervezte a mészárlást.

Bilkei szerint a fiú környezetének már korábban is tennie kellett volna valamit. A szakember szerint észre kellett volna venniük a problémát és elvinni orvoshoz. A pszichológus azt mondja, ha kellene pszichológiai alkalmassági vizsga a sportlövéshez is, azzal ki lehetne szűrni a nagyon problémás embereket. Egy éve még a szaporodó vadászbalesetek miatt kezdeményezték ezt, de végül a törvényjavaslat nem került az országgyűlés napirendjére.

Kommentek

  • 2010.02.12 16:06:42lolcatz

    lotte volna agyon inkabb magat...

  • 2010.02.12 16:31:42Norbert34

    hogy a fenébe kaphat így valaki fegyvertartásit?
    elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen tényleg: bármikor agyonlőhet valaki. ez felemelő.

  • 2010.02.12 16:33:51daemonwhisper

    az, Eötvös Lóránt bmeg :D:D

  • 2010.02.12 16:56:17krampácsoló

    másfél évig tervezte? Mi a hervadt puncit tökölt ennyit?
    csoda, hogy az általánost befejezte

  • 2010.02.12 17:03:15zoxó

    Drága Független Hírügynökség! Megpróbálom szofisztikáltan kifejteni, mi késztette fentebb daemonwhisper kollégát b...megelésre. Szóval az úriember és a műintézmény neve nem Lóránt, hanem Loránd. Anyátok jól van?

  • 2010.02.12 17:06:53SpencerBarnes

    Egyre több a beteg ember...selejtes ez a mai társadalom nagyon.Szerintem meg sem érdemeljük hogy éljünk kb...

  • 2010.02.12 17:08:55SpencerBarnes

    Egy ehhez tartozó másik hír: "Kihívták a ház elé a férfit, leütötték, az udvarra vonszolták, majd addig verték, amíg mozgott. A házat átkutatták, pénzt azonban nem találtak. Végül több tálca tojást, néhány fagyasztott csirkét és egy gázpalackot vittek magukkal." Ez is azt igazolja amit írtam...

  • 2010.02.12 18:04:32Atro

    A trash reality show és egyéb okosságuk után most már kijelenthetjük, hogy az iskolai vérengzéseket, lövöldözéseket is sikeresen importáltuk az Egyesült Államokból. Köszönjük, Amerika...

  • 2010.02.13 01:08:42no comment 01

    hát ez van..most jön a leszarom mit csinál a kölök..generáció..felnövekvő nemzedéke..mai szülők..kontra gyerekek csak egy példa a sok közül:óvodáskorú gyermekem épp egy foglalkozáson..testvérével apukájával persze nézzük..egy kisfiú áll az ajtóban és nézi a testvérét..egyszer csak halljuk nagy fújtatva őrjöngve..megjelenik a kis srác "édesanyja"mellette csörtet még két gyerek,kezében egy bébihordozóval ezután inkább nem írom le szavakkal illette a kis kölköt,miközben nyomatékosan földhöz vágta mérgében a bébihordozót..persze nálunk apuka inkább levitte a gyermekünket játszani a hóba..nehogy véletlen orrba gyűrje őnagyságát..anyuka idegességét értettük..(mivel ez a kis rakoncátlan eltűnt mellőle és akkor találta meg épp..)a feszültség leadásával azonban már nem értettünk egyet..

  • 2010.02.13 07:46:07Fuckup With Marmalade / Arlene

    Miért teszel két pontot a mondataid végére?

  • 2010.02.13 10:00:27bogyóc

    Te úristen! Ez félelmetes! Örök hála annak aki észrevette. Remélem megszólal majd ő is. Mi egy csomószor járunk Westendbe,belegondolni is rossz hogy a két gyerekkel épp ott sétálgatunk. Merthogy valahol olvastam hogy a Westend meg az Alle volt kinézve az egyetem mellett.

  • 2010.02.13 10:05:30bogyóc

    Amúgy valahol valaki írta már hogy ha eljár egy ember célbalőni az oké. De miért kapja meg a fegyvert otthonra??? Változtatni kell a szabályokon,ne lehessen hazavinni fegyvereket. Lődözze ki magát a pályán,adja oda szépen a pisztolyt az illetékes embernek,az meg zárja be egy szekrénybe a következő óráig.

  • 2010.02.13 12:39:43rberegi

    A főállatja... Hozzáteszem, roppantul érdekes, hogy nagyrészt a Horn Agyalágyula és a Gyurcsány korszakban volt jellemző a lövöldözés, robbantgatás, rendszeres bankrabolgatás. Kicsit nagyon a fejétől is bűzlik a hal!

  • 2010.02.13 19:45:36EVAN

    Nem szoktam filmekből kommentálni,de egyre inkább úgy gondolom király lenne egy olyan rendszer,ahol mindig előre börtönbe dugják azokat,akik éppen elkövetnének egy gyilkosságot.Minority Report.

  • 2010.02.14 15:51:03Vadegér

    Lőtte volna tökön magát 22-szer a gyökér! Egoista f*szkalap...

  • 2010.02.15 13:13:35Dohányzó Zsiráf

    2010.02.13 12:39:43rberegi

    Ez a fiatalember, akiről a cikk szól, egyébként érdekes módon Jobbik-szimpatizáns... ha már fejétől bűzlik a hal.
    Hogy honnan tudom? Ő maga írta:

    http://vastagbor.blog.hu/2009/08/22/szvatopluk_szent_istvan_1968/fullcommentlist/1#c6844224

    A blogját és az írásait elolvashatod a cikkben levő linken.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés