Szerelmi bánatában kiherélte magát egy román férfi

2010. március 10., szerda 12:21 | Frissítve: 2010. március 10.
Feleségével és szeretőjével is összeveszett, ezért heréitől és péniszétől is megszabadult egy román férfi. A feleslegesnek vélt testrészeit a munkahelyén rejtette el, de nem sokáig tudta titkolni az állapotát. Rengeteg vért vesztett, de életben maradt.

Kiherélte magát egy román férfi, miután feleségével és szeretőjével is összeveszett - írta a manna.ro. A beszámoló szerint a 45 éves férfi lassan és kíméletlenül végezte el a műveletet magán: először a heréit vágta le, majd a péniszét. A testrészeket később a munkahelyén, egy pad alá rejtette el rongyba csomagolva. A dologra akkor derült fény, amikor a munkatársai vérnyomokat találtak az öltözőben, majd a levágott testrészek is előkerültek. A labilis idegzetű emberként ismert férfi mindaddig sápadtan és félájultan ücsörgött. Azonnal riasztották a mentőt, akik elmondása szerint még soha nem láttak ilyen esetet.

"Borzalmas fájdalmakat élhetett át szerencsétlen férfi. Nem is értem, hogy maradt életben, talán annak köszönheti a szerencséjét, hogy a sebeit elszorította. Bár rengeteg vért vesztett, de nem vérzett el teljesen” - mesélte a történteket az egyik mentőorvos. A férfira most hosszú gyógykezelés vár, de nem csak a hímtagját kell rendbetenni, hanem pszichiátriai kezelésnek is alávetik. Felesége és szeretője is sokkos állapotba került a hír hallatán.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Kommentek

  • 2010.03.10 12:28:24Netizen70

    No woman, no cry:D
    Én soha nem vágnám le legféltettebb testrészem egy nő miatt:D
    mert ugye : Van másik:D

  • 2010.03.10 12:28:38eloszto

    Hogy lehet ezt rendbetenni?

  • 2010.03.10 12:35:29bigC

    Punának jó lesz és dejó, hogy volt holokauszt.

  • 2010.03.10 12:36:05index-cenzura.biz

    @Netizen70: baszki, neked van második farkad? Aztakó, akkor e vagy a kétfarkú magyar kutya!

  • 2010.03.10 12:36:35Catia

    Hát egy ilyen eseményhez tényleg elég labilisnak kell lenni :(

  • 2010.03.10 12:39:53pavor nocturnus

    Nem bevágta, hanem levágta... Egyetlen betűn ennyit problémázni...

  • 2010.03.10 12:41:24Dr. Körömlakk ®

    2010.03.10 12:28:24Netizen70
    ő is két nő miatt tette, nem egy miatt :)

  • 2010.03.10 12:44:58Rékuc

    a szerető nő volt vagy férfi?

  • 2010.03.10 12:46:19Imiface

    Az ilyenért nem kár, hogy nem tud utódot nemzeni.

  • 2010.03.10 12:47:00tengerzold

    Fijúk! Osztán nehogy hülyeséget csináljatok nagy szerelmi bánatokba'! ;D

  • 2010.03.10 12:48:37xlac

    Legalább mondhatja neki az anyukája:
    Ejnye fiam de töketlen vagy! :D

  • 2010.03.10 12:49:51krampácsoló

    Hajdú Péter nem bánatos véletlenül?

  • 2010.03.10 12:52:03Rosszindulatú Vászka

    Steinbeck úr szerint az állvapisálás a férfiember második legnagyobb öröme. Erről így lemondani...

  • 2010.03.10 12:54:36Sixx! Anyád is nyugger?

    Mr(s?) Garrison román változatban? :D
    Aztán majd ő is rohanni fog az egérre növesztett pénisze után, mert rájön, hogy nőként leszbikus? :DD

  • 2010.03.10 13:02:15halló figyel valaki?

    Darwin díjat a tök(él)etlennek.... Erre még azt sem lehet mondani, hogy mekkora egy f**z.... mer' még az se....

  • 2010.03.10 13:17:41Penta-bá

    Aztakurva de gáz.
    Pffffff

  • 2010.03.10 13:18:13Babu2000

    Ez azért ijesztő, nem?

  • 2010.03.10 13:23:02szovirag

    Pesze, hogy sokkos allapotba kerult a ket no. Mert most mar remenykedni sem tudnak, hogy legalabb egyikuket meg fogja meg d*gni...

  • 2010.03.10 13:24:43Mitya Ivanov

    az nem tűnik fel senkinek, hogy a filmbejátszásban az ablakokon látszódó fákon levelek vannak? Es a táj is féligmeddig zöld?
    ez biztos nem most készült, vagy fake, vagy szarul van összevágva mindenféle talált felvételből

  • 2010.03.10 13:48:32Leggy

    sokkot kaptak, hogy mekkora barommal éltek eddig együtt!!

  • 2010.03.10 13:57:33fordp01

    sunáznám a szőke riportercsajszit :)

  • 2010.03.10 13:59:16Gizi a laborból

    Ha nyelvét nem vágta ki és a száját sem varrták be, akkor olyan nagy baj ezért nincs...

  • 2010.03.10 14:24:50Hárslevelű

    2x suna:

    1. bemondó
    2. riporter

    Ebben a sorrendben kérném.

  • 2010.03.10 14:33:03frankó 1

    Hát annyi előnye van hogy nemlehet tökön rugni meg annival kevesebb részt kell neki mosni

  • 2010.03.10 14:46:00GreenBP

    na most a szöszke román csajszit blokkolnám.

  • 2010.03.10 14:46:02joeramirez

    Román nemzeti hős

  • 2010.03.10 14:52:24Kisama

    Hat ez semmivel sem kulonbozik a tobbi elmebetegtol aki sajat magat csonkolja vagy ongyilkos lesz. Miutan felepult a dilihazba kell zarni.

  • 2010.03.10 14:59:16sammydavis

    ha elvérzett volna, ez instant darwin-díj lenne...

  • 2010.03.10 15:02:34OmegA404

    megértem.... néha olcsóbb lenne sokkal...

  • 2010.03.10 15:12:42Viktus

    Most a másik oldalt próbálja ki, és lány lesz?

  • 2010.03.10 15:19:56Yeah You

    Már bocs, de itt nem arról van szó, h "no woman, no cry" ! Meg nem is arról, h mit lenne/ nem lenne érdemes megtenni egy nő v. pasi- kinek mi- miatt.
    Inkább az a helyzet, h ez a pasi alapból pszichiátriai eset volt, ergo ha a bolt redőnyét pont előtte húzzák le, akkor felakasztja magát a szemközti fára... az ilyen labilis személyiségnél csak apropó és idő kérdése, h kiboruljon a bili.

  • 2010.03.10 15:25:32atko83

    ... hát fognak neki rakni másikat, aztán minden rendben lesz

  • 2010.03.10 15:29:16EnCIS

    akinek felesége és szeretője is van, az mindegyik vegyen róla példát :D

  • 2010.03.10 15:42:28gigantikus kertitörpe

    Meg mostmár azt sem ártan tisztába tenni, hogy NEM "No Women, No cry", hanem "No, Women, No Cry", azaz Ne, asszony, ne sírj! Ugye milyen mááááás?

  • 2010.03.10 16:08:30Kukori és Kotkoda

    a szőrös talpa megmaradt

  • 2010.03.10 16:09:09Pong

    @OFF

    @ gigantikus kertitörpe

    #2

    it means:
    No woman, don’t cry

    women in the trench town ghetto had a hard life, this is a song of comfort and tribute to the people of that community

    here’s the meaning of it according to bobmarley.com

    "No Woman No Cry," a deeply personal reminiscence of Bob’s impoverished life in Trench Town. The songwriting credit was given to V. Ford, more commonly known among his brethren as Tartar. Had it not been for Tartar’s kitchen, Bob would literally have starved on occasion. And there really was a "Georgie" who would keep the fire light as the boys played until the early hours of the morning.

    Rita Marley (wife) autobiography is named:
    No woman no cry: my life with bob marley

    Azt mondja a kemény életü trenchtowni assonyoknak, hogy ne sirjanak azok.

    ON:

    Aztakurva, de utálok iylesmit még olvasni is, nem volt jó viszonyban a pennorral.

  • 2010.03.10 16:11:17Kísérletinyúl

    2010.03.10 12:28:38eloszto
    Hogy lehet ezt rendbetenni?

    méreginjekcióval

  • 2010.03.10 16:13:17kobor42

    A darwini szelekciós elmélet működik.

  • 2010.03.10 16:19:23zZz

    Ó hogy csesződnél meg blogmotor, már megint elszállt egy kommentem és persze nem copyztam.

    Akkor még egyszer:

    2010.03.10 12:28:24Netizen70
    No woman, no cry:D

    Még mindig nem azt jelenti, amire te most célozni akartál.
    Nincs nő, nincs sírás. Használd ezt, ez tényleg azt jelenti.

    2010.03.10 12:36:05index-cenzura.biz
    @Netizen70: baszki, neked van második farkad?

    Ok, hogy irónia, de logikai baki van benne.
    Ha volna neki második farka, akkor levághatna egyet.

  • 2010.03.10 16:35:29Arrogancia

    Azok helyébe se lettem volna, akik megtalálták a levágott cuccost

  • 2010.03.10 16:43:11I.puntschu

    Ha a szelektáló természet tényleg olyan bölcs volna,
    a faszi a fejét vágta le volna...

    A csajok meg szvsz nem a bránermentesítéstől kaptak sokkot, hanem a gondolattól, h ennyi erővel őket is megvagdoshatta volna, de még hogy... Feltéve, ha a szerető is nő.

  • 2010.03.10 18:36:23OWOD

    Azon még senki nem gondolkodott el, hogy ez nem más, mint egy hír, amit küzülünk szinte senki nem tud igazolni? Nagy parasztvakítás az egész, ami semmi másról nem szól, csak arról, hogy amíg ezt olvassátok és kommentelitek, addig sem fogtok a valós problémákkal foglalkozni! Jó, hogy volt holokauszt!

  • 2010.03.10 19:05:48gtigy

    Ez viszont nem rossz játék,kipróbálom én is:DIsten barma

  • 2010.03.10 19:21:05szbszig

    Az oké, hogy dugni nem akart többet, de arra nem gondolt, hogy pisilnie azért ezután is kellene valahogyan?...

  • 2010.03.10 19:24:42rikkki

    Eme tett legyen követendő példa minden román férfiember számára!

  • 2010.03.10 19:26:21frankó 1

    majd beépít helyére egy tartályt túlfolyóval.Vagy majd kiízadja

  • 2010.03.10 20:35:42intel

    Hát én nem mostanában nevettem ennyit :):):):)

  • 2010.03.10 21:53:40Mivanaminemfoglalt

    végem van... most legalább felválthatja a papot, és a kántort egyszerre a templomban
    és le , vagyis kivághatja a magas c-t !

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

OnGo beszámolókOnGo beszámolók

  • Mesés gyöngyszem - Őrség
    Mesés gyöngyszem - Őrség Fedezd fel ezt az eldugott vidéket egy őszi kirándulás alkalmával - íme egy kis kedvcsináló
  • San Marino kicsiny világa
    San Marino kicsiny világa Hihetetlen szép panoráma jutott az ittlakóknak. Csatlakozva daci írásához, valószínűleg nem lenne oly nagy szám San Marino, ha nem lenne törpeállam.
  • Japán tájak
    Japán tájak Egy kis ízelítő egy kevesek által ismert világból
hirdetés