A Bevándorlási Hivatal szerint a kedden letartóztatott FBI által is körözött amerikai pedofil férfi engedély nélkül élt Magyarországon, ahol két iskolában is tanított. Kiadatásáig a férfit előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség, amely John D. Clark számítógépét átvizsgálva tizenháromezer pornográf gyerekképre bukkant. A férfi kereskedett is a fotókkal.

Elrendelte a bíróság a pedofil amerikai tanár, John D. Clark előzetes letartóztatását , aki az RTL Híradó információi szerint illegálisan, tartózkodási engedély nélkül élt Magyarországon. Az FBI Top 100-as körözési listájában is fellelhető férfi külföldön kamionsofőrfként, angoltanárként dolgozott, egyéves, magyarországi tartózkodása alatt tanárként próbált megélni, az eddigi információk szerint egy nyelviskolában és egy budai gimnáziumban is oktatott.

Mindkét helyen azt mondták, hogy megvoltak az oktatáshoz szükséges papírjai. Clark az elmúlt hetekben nem járt az iskolákban, tanítványai ugyanis felfedezték az FBI Top 100-as bűnözői között, amit a férfi megneszelt. A pedofil férfit kedden este tartóztatták le Budapesten, egy Akácfa utcai internetkávézóban, a rendőrök tizenháromezer pornográf gyerekképet találtak, ezekkel kereskedett is.

Törzshelyén fogták el

Egy VII. kerületi internetkávézóban kapták el a pedofília miatt körözött amerikai férfit. Az volt a törzshelye, minden nap ott internetezett több órán át. A rendőrséget is a kávézó algériai származású munkatársa riasztotta, miután egy lapban meglátta a körözött férfi fényképét.

A férfi az elfogásról a következőképpen számolt be: D. Clark este hét óra körül érkezett meg és odament a törzshelyéhez. Ekkor az alkalmazott kiment az utcára, ahol már várták a nyomozók. Ezután fogták el.
John Clark Amerikában a legkeresettebb szexuális bűnözők közt szerepelt, amíg a magyar rendőrség el nem fogta. Számítógépén 13 ezer pornográf gyerekképet találtak, amelyekkel kereskedett is. Azt még vizsgálja a rendőrség, hogy Magyarországon is elkövetett-e hasonló bűncselekményt.

Engedély nélkül élt Magyarországon

Nahalkó József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyermek- és ifjúságvédelmi osztályvezetője elmondta, hogy csütörtökön volt a meghallgatása a bíróságon a körözött férfinak. A magyar bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, így a férfi előzetes letartóztatásban fogja várni a végső kiadatás időpontját.

A rendőrség egyelőre azt sem tudja, hogy hol bujkált a férfi Budapesten. A Bevándorlási Hivatal szerint engedély nélkül élt Magyarországon. Nincs tudomásuk arról a nyilvántartások alapján sem, hogy bármilyen tartózkodásra jogosító engedélye lett volna - számolt be róla a Független Hírügynökség.