Megtépte az arcát a pitbull, túlélte

2010. április 23., péntek 18:04
A 47 éves Tanya Barnes éppen egy ismerősénél volt látogatóban, amikor a barátja egyik pitbullja rátámadt. Az asszony életét végül a tulajdonos és a másik kutya mentette meg. Az asszony orvosa szerint Barnes elképesztően szerencsés, hogy túlélte, és pár operációt követően valószínűleg teljesen fel is gyógyul majd.

Az orvosa szerint csak a csodának köszönhető, hogy egy Columbia államban élő asszony túlélt egy kutyatámadást – írja a WDAM. A 47 éves, Hattiesburgben élő Tanya Barnes 13 éves fiával éppen a család egy ismerősénél volt látogatóban, amikor a férfi egyik pitbullja rátámadt. „A barátomnak el kellett mennie a mellékhelyiségbe. Amikor elindult, a kan lemászott a kanapéról, hogy kövesse, de ahogy lekászálódott, véletlenül rálépett a kölyökre, ami természetesen felnyikkant” – idézte vissza Barnes, mi váltotta ki a támadást. A nő ekkor egyébként egyedül volt a szobában az állatokkal, mivel fia közben átment a szomszédba. "Nem is láttam, ahogy a nőstény kutya felém mozdul, gyors volt, mint egy csörgőkígyó. Csak az erejét éreztem, ahogy elkapta a fejem, az alsó állkapcsa a számban volt, a felső pedig a szemem alatt, és csak tépte és rázta a fejem. Az egyik foga ide vájódott be a szemem sarkába" - mutatja a vele készült interjúban a kamerának.

A nő emlékei szerint a támadás körülbelül harminc másodpercig tarthatott, és az vetett neki véget, hogy az állatok tulajdonosa felfigyelt a sikoltozására, és a kan kutya segítségével le tudta szedni róla a nőstényt. "Próbálta letépni rólam a kutyát, miközben a kan felugrott a kanapéra, ahol előtte is ült, és megmentette az életem. Ő szedte le rólam a kutyát, a mellső mancsán még mindig ott a nyoma, hogyan próbálta leválasztani rólam a nőstényt."

Az asszony még maga hívta a mentőket, de aztán elájult. „Semmire nem emlékszem egészen addig, hogy magamhoz térek a kórházi ágyon, aminek a végénél ott áll dr. Penicula és azt mondja, minden rendben zajlott ” – tette hozzá a nő.

Dr. Rick Pecunia, a hattiesburgi klinika plasztikai sebésze kiemelte, hogy Barnes „hihetetlenül szerencsés, hogy egyáltalán életben van". "Az ilyen sérülések esetében pár centiméter vagy milliméter is nagyon sokat számít a végkimenetel szempontjából" - fogalmazott az orvos, aki szerint a műtét komplikációk nélkül zajlott, és az asszony teljesen felgyógyul majd. Tanya Barnest eddig kétszer műtötték, és orvosa szerint valószínűleg további beavatkozásokra is szükség lesz.

A hivatalos szervek egyelőre még nem döntöttek arról, hogy mi legyen a kutyák sorsa, és az sem dőlt el még, hogy vádat emelnek-e a gazdájuk ellen. Az asszony szerint a kant nem kellene elaltatni, mert őt csak a szuka támadta meg. A pitbullokat jelenleg a Marion megyei seriffhivatalban tartják fogva.

Hozzászólások

  • 2010.04.23 21:01:32Hasta la vista

    Érdekes ez a "Szóljon hozzá" lehetőség.
    Ez egy tükör.
    Látjuk benne, milyenek vagyunk.
    Milyenek?
    Bármely témában olvasok hasonló hozzászólást, az első tíz résztvevő összeugrik, leköcsögözi, lehülyézi a másikat, és onnan kezdve ez a téma...
    Tükörképe a mai magyar társadalomnak, az emberek ingerültségének, tolerancia-hiányának bizonyítéka. Politikában is itt állunk.
    No, ennyi...

  • 2010.04.23 21:03:56Szelki Lata

    2010.04.23 20:56:18kékféltégla

    Harapná le inkább a farkadat egy humán szuka, mintsem veszélyeztetnél másokat a dögöddel. Még téged is arcon harapott... Hát, gratulálok. Magyarázd is meg, hogy a te hibád. Természetesen az ember hibája az összes ilyen eset, de ott kezdődik, hogy tartani sem kellene.

  • 2010.04.23 21:04:46_adri_

    részemről ennyi. a hölgynek mielőbbi gyógyulást!

    zealot meg nyugodtan hívhat aminek akar. pont nem érdkel.

    minden kommentelőnek kellemes péntek estét!

  • 2010.04.23 21:05:23buborka

    Szelki Lata erre rácáfolnék.
    A páromat annak idején a saját ír szetterük tépte meg, épp a fejét, mert az anyukája hasizmozott és ő megfogta a lábát, hogy segítsen. A kutya a páromat is nagyon szerette, de az ételt az anyukájától kapta, azt hitte a párom bántani akarja a "falkavezért" ezért támadt rá. Nem szabad elfelejteni, hogy a kutyák a falkában hierarchia szerint foglalják el a helyüket. Mindig a gazda kell legyen a "falka vezér" és sosem szabad idegenekkel egyedül hagyni a kutyát.
    Nekem a saját kutyámmal össze kellett verekednem, hogy elismerje a "felsőbbrendűségem" a "falkában". Azóta legjobb haverok vagyunk. :-)

  • 2010.04.23 21:06:37Szelki Lata

    2010.04.23 21:00:46günther_931

    Remélem, hogy nem a Te 6 éves kisfiad lesz a következő hír..
    Méghogy az tartson kutyát, aki ért hozzá!
    Csak az fullad vízbe, aki tud úszni. Én csak ezt fúzném hozzá.
    A kutya nem ember, a harcikutya főleg nem. Rengeteg jól nevelt harcikutya mart már halálra embereket.

  • 2010.04.23 21:08:14frankó 1

    nekem is voltak pit-eim jó kutyák voltak de akkor is azt mondom ,hogy ezek veszélyesek. Az ismerőseimnek is az volt akadt probléma velük.Ezek a kutyák kolbásznak valók

  • 2010.04.23 21:08:18Fucker

    knobs.....

  • 2010.04.23 21:09:42Miramama

    Az a baj,hogy nem eléggé elrettentő a büntetésük az ilyen barmoknak akik gyilkológépeket tartanak otthon.Később pedig sűrű elnézések közepette, szipogva vesznek részt a gyerekeik vagy mások gyerekei temetésén.Szegény nő egy életre el lett intézve, ezt a masszát az arca helyén kétlem,hogy rendesen helyre tudnák hozni.

  • 2010.04.23 21:12:29Szelki Lata

    2010.04.23 21:09:42Miramama

    Én csakis a szemet szemért, fogat fogért elvet tartom a legminimálisabban elrettentőnek. Biztos radikális vagyok, de pár ezer éven át jól működött ez így.

  • 2010.04.23 21:12:53Cica75

    Jééé Miss Röfi!

  • 2010.04.23 21:15:19frankó 1

    gondolom te meg Mr.röfi

  • 2010.04.23 21:16:32Miramama

    2010.04.23 21:12:29Szelki Lata

    Ne haragudj,de nem értem. Lehet,hogy fáradt vagyok. vagy gyermekágyi elhülyülés,de most nemesik le,hogy mit akarsz mondani.

  • 2010.04.23 21:21:17Szelki Lata

    2010.04.23 21:05:23buborka
    Gratulálok Neked is, hogy legyőztél egy háziállatot. Ugye nem várod, hogy ezt minden utcán sétáló megtegye?

    Mi vidéken az ilyen támadó dögöket kiszelektáltuk az evolúcióból. Minden kutyánk barátságos jószág volt, kivéve egyet. Az meghülyült, 3 éves unokaöcsémet leteperte és bekapta a fejét. Még aznap le lett lőve. Ennyi.
    Lehet magyarázni, hogy ki a hibás, meg falkavezér, meg ilyenek, ez mind igaz is, de amelyik kutya családtagra támad, annak nincs második esélye, akármilyen mentő körülményt hoz fel a hülye gazdája.

  • 2010.04.23 21:21:39tothkar2

    Szörnyen néz ki szerencsétlen nő, de azért dansun poénja tényleg durva, mégha nekem is miss röfi ugrott be róla! Eddig nem féltem a kutyáktól, de most már fogok, Főleg ez ilyen pittbull szerüektől.

  • 2010.04.23 21:21:53Szelki Lata

    2010.04.23 21:16:32Miramama

    Csak egyetértettem veled.:)

  • 2010.04.23 21:22:09haaat

    birom az olyan kommenteloket, akiknek fingjuk nincs ezekrol a kutyakrol....Nekem ilyen kutyam van, mar a 2. Az elso, megmentette anyamat 2 rotival szemben, teljesen szetkaptak a rotik, de a rotibol az egyik elpusztult, masikat elkelett altatni...apamat megvedte 1 kaukazusival szembe, a baratnomet megvedte 3 kisebbsegi fajtarsunkal szemben, plusz a kornyeken, jopar szomszednal volt betores, nalunk egy sem!ezen kivul soha senkit nem harapott meg, pedig 4-6 eves gyerekek jatszottak vele, huzatak fulet,farkat a kutya max vonyitott, de soha egy rossz mozdulatott nem csinalt.....a mostani mas..betores nem volt, meg 'testor' szerephez sem jutott (szerencsere), de 2 macskat mar haza vagott (vegtelenul sajnalom, de hat, miert jottek be a kertbe..), de a fel kornyek eteti, gyerekek jatszanak vele tomegesen a keritesnel, amikor jonnek haza sulibol, ovibol. Soha senkit nem harapot meg!!!!!!! es ebben biztos vagyok, hogy nem is fog!!!! aki egy picit is ismeri ezeket a kutyakat, az nem allit olyan hulyeseget, hogy vadak....az egyik legerosebb mentalis kepeseggel rendelkezo kutyafaj....nagyon jo a helyzet felismero kepesegge, villamgyorsan kulon tudja valasztani az 'ellenseget' a 'barattal' szemben.nagyon nyugodt,stabil idegrendszere van.es borzaszto sok szeretett kepes adni,es kapni is.1 hibaja van, ha harcra kerul a sor, nem kepes megallni, addig megy, mig vagy O, vagy az ellenfele meg nem semmisul, de ettol nem rossz!!! ha szeretetben neveled halas kutya nagyon. de ez nem csak a Pitbulloknal van igy. Csak korbe kene nezni, hogy mi lesz abbol az emberbol aki normalis nevelesben reszesult, es mi lesz abbol, aki csak nol mint a gomba, de nem foglalkoznak vele.......

  • 2010.04.23 21:22:45günther_931

    ne aggódj 25 éve foglalkozom ezzel a fajtával, egy kicsit értek hozzá.
    az én kutyáim tudják ki a főnök, sokat foglalkoztam velük és a családban bárki kenyérre kenheti őket. idegennek meg semmi keresni valója nincs nálam, ha vendégek jönnek elég rászólni a kutyákra és értenek a szóból.

    az idegesít, hogy mindenki k.rva okos és kutya-szakértő, amikor az utolsó kutya amihez köze volt, az az volt amikor boltba menet a sarki házban lakó idős néni tacskója megugatta, megijedt, és ezért úgy állítja be, hogy a kutyák gonoszak és agresszívak meg gyilkosok meg nem tudom miket irtak még..

    a kutya az ember legjobb barátja, és ez így lesz mindig..

  • 2010.04.23 21:24:04Miramama

    2010.04.23 21:21:17Szelki Lata

    Túlélte az unokaöcséd?:S Szegényke..Nekünk is volt egy idióta kutyánk, ő az akkor terhes anyámból harapott ki egy darabot. Annak a dögnek sem kellett aznap már vacsoráznia.

  • 2010.04.23 21:24:16frankó 1

    azt akarja mondani ,hogy le kell a kutyának is harapni az arcát egy baseball ütővel .csakm idő kérdése és a kutya újra támad PUSZTÚLJON!!!!!

  • 2010.04.23 21:24:22Szelki Lata

    2010.04.23 21:22:45günther_931

    A vadász és juhász kutyákra ez mind igaz, de a harci kutyákra éppen ellenkezőleg. Szerintem.

  • 2010.04.23 21:25:08arpipapa

    @haat
    Figyelj! Nálatok baj lehet a családdal ha mindenkire kutyák támadnak! no offense!

  • 2010.04.23 21:27:52arpipapa

    @dansun
    Öreg, te tényleg nem vagy normális! Most olvasom a kommentjeidet! Kurva nagy poén! Főleg az tetszik, ahogy higgadtan kiosztod a sok álszent fröcsögőt! Bizony kibukik, hogy kinek van szellemi főlénye!

  • 2010.04.23 21:28:03Miramama

    Szelki Lata

    Oké,mondom,hogy gyermekágyi elhülyülés.:)

  • 2010.04.23 21:28:39buborka

    Szelki Lata

    Persze nem élet-halál harcot vívtunk, a kutya nem is bántani akart, csak játszani, csak elég heves volt és nem figyelt, hogy ahogy ugrál hol karmol. Én sem vertem meg a kutyát, vannak egyéb módszerek is, hogy megértse ki a főnök. Lehetne még ragozni, az a gond itt nem tud az ember minden részletet leírni, mert így is kisebb regények születnek, így persze félreérteni és belemagyarázni is könnyen lehet olyan dolgokat a mondanivalóba, ami az embernek eszébe sem jutott, amikor leírta az adott dolgot.
    Alapjaiban egyébként nem tér el nagyon a véleményünk, csak én nem vagyok ennyire radikális. :-) De nincs azzal semmi gond. Szerintem ettől még egyikünk sem rosszabb vagy jobb a másiknál. :-)

  • 2010.04.23 21:29:27Fucker

    kár hogy a kutyák nem tarthatnak embereket.... akkor a kutyak is lelőhetnék azokat..........GONDOLKOZZATOK MIELŐTT ÍRTOK VALAMIT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2010.04.23 21:29:39frankó 1

    arpipapa.Nem a családjával van baj ,lehet,hogy síntér telepen laknak :)

  • 2010.04.23 21:30:15arpipapa

    @_adri_
    Savanyú a szőlő? Ha rádmondanak valamit akkor megsértődsz, de te egyből mondhatod bárkire hogy féreg?

  • 2010.04.23 21:30:40kékféltégla

    @Szelki Lata: te nagyonhülye, írtam, hogy nekem nem ilyen kutyám van, hanem sokkal kisebb terrier kutyus...

  • 2010.04.23 21:33:46frankó 1

    A kutya az nem egyenlő az emberrel,ezért ne is úgy kezeld.Sokan töbre tartják a kutyájukat mint a saját annyukat.Azért nem kell hülyének lenni

  • 2010.04.23 21:34:45kékféltégla

    mellesleg bizton állíthatom, hogy az én hibám volt, mert a fülébe fújtam közelről:p

  • 2010.04.23 21:35:07buborka

    Mondjuk az is igaz, hogy pl. a csivava (csak így fonetikusan) sokkal ideg betegebb, mint a pitbull, ha jól van tartva. Szerintem inkább azon múlik a dolog, akármilyen fajta kutyus, hogy hozzáértő kezekben legyen. Nem tudom látta-e vki a tévében a tetkós állatmentőket. Abban volt olyan rész, ahol épp egy harci kutyát mentettek meg nagyon rossz kezekből. Jó helyre került és hihetetlen micsoda kezes bárány lett belőle.

  • 2010.04.23 21:35:38no comment 01

    haaat:sok mindenben igazad van..és itt tényleg csak egy szerencsétlen baleset volt a nőstény nagy valószínűséggel..azt hitte ő tesz valamit a kölykével..erre minden fajta anya kutya így reagál..sztem is a nevelésen..múlik minden..ha valaki kutyát tart tekintse családtagnak..nálunk az..igaz nem bitbull..hanem egy német juhász..

  • 2010.04.23 21:35:42günther_931

    Szelki Lata, volt neked már ilyen kutyád?

  • 2010.04.23 21:38:21Miramama

    2010.04.23 21:29:27Fucker

    Hidd el,ha megtámadná egy ilyen dög a gyereked, vagy épp végignézed, ahogy az anyukád lábából kiharap egy darabot mint nálunk is nem így gondolkoznál. Pedig nekünk nem is harci ebünk volt, csak valami utcai vegyes.És rendesen lett tartva,mielőtt valaki rám süti az állatkínzó bélyeget:D

  • 2010.04.23 21:38:58Szelki Lata

    2010.04.23 21:28:39buborka

    No, akkor csak kiderül, hogy mégsem tépett meg "nagyon" a szettered senkit.:) Örülök, nem is nagyon bírtam volna elképzelni az ellenkezőjét. Az, hogy nem vigyáz a fogaira és karmaira játék közben az abszolút bocsánatos, a gyilkolási szándék az meg már egész más.

  • 2010.04.23 21:40:47frankó 1

    Tegyétek fel magatokban azt a kérdést ha azt harapja meg a dög akit te szeretsz és széttépi az arcát ,akkor mit csinálnátok(de őszintén)

  • 2010.04.23 21:42:21buborka

    Na még ezt az egyet elmesélem.:-) Engem első osztályos koromban úgy harapott meg egy kutya, hogy mentem a suliba és egyszer csak egy udvarból kirohant egy kutya, azt hittem játszani akar, először még örültem is, aztán se szó se beszéd el kezdte cincálni a bal vádlim. Nem értettem a dolgot, meg fájt is marhára így üvölteni kezdtem, mire nagy soká elővánszorgott egy néne,idézem: "ó, csak játszik." Jó játék volt, maradandó nyoma lett. Ennek ellenére azt gondolom, bár ez esetben tényleg semmit nem tettem, amivel kiválthattam ezt a reakciót (nem bántottam, észre se vettem, szinte míg nem a lábamon csüngött)vagy a gazda tett vele olyat amitől a kutya kissé ideg beteg lett, vagy volt vmi betegsége, ami miatt ideges lett mikor meglátott. A gazdának kellett volna a kutyát úgy tartani, hogy ez ne következhessen be.

  • 2010.04.23 21:43:13buborka

    Szelki Lata nem figyelsz. A szetter a páromék kutyája volt, nem az enyém. Az ő fejét több helyen össze kellett varrni.

  • 2010.04.23 21:45:08buborka

    Ja, a párom fejét, nem a szetterét. :-D
    A többiben egyetértünk. :-)

  • 2010.04.23 21:45:26Szelki Lata

    2010.04.23 21:35:42günther_931

    Nem, és nem is nekem való. Soha nem kedveltem. Alapvető ellentmondást vélek felfedezni a "kutya az ember legjobb barátja" és a "ha értek hozzá akkor nem lehet baj" típusú hozzáállás között. Elhiszem, hogy értesz hozzájuk, de akkor is időzített bombának tartom őket. Tartson ilyeneket haas, aki elmondása szerint háborús övezetben él, az emberek 99,99 százalékának erre nincs szüksége.

    Miramama:
    No problem, majd felfejlődsz a babával!:)
    Nem lett baja az unokaöcsémnek, mert nem harapta meg, csak gondolom a dominanciát akarta kifejezésre juttatni. Apám úgy döntött, hogy ez politikailag nem korrekt hozzáállás, és igaza volt. Respect anyukádért.

  • 2010.04.23 21:48:22günther_931

    frankó 1_ ilyen nem lesz elmagyaráztam nektek, minden nevelés kérdése!
    csivavát is lehet úgy nevelni hogy harapdáljon össze-vissza mindenkit és pit-et is lehet úgy nevelni h ilyen meg se forduljon a fejébe!

    amúgy az én szukám 1szer ölt állatot, amikor tüzel mindig különzárom a többitől és a szomszéd németjuhásza úgy gondolta, hogy bepróbálkozik nála, a kerítés alatt át ásta magát csak a szukámnak is volt 1-2 szava erre az egészre.
    vagytok, hogy egyből olyanokról pofáztok amit nem is ismertek!

    akinek még nem volt ilyen kutyája az ne okoskodjon mer f.szságot beszél..

  • 2010.04.23 21:51:57turitom75

    Tényleg úgy néz ki a csaj, mint miss röfi! Kérdés, hogy már a kutyatámadás előtt is?

  • 2010.04.23 21:56:04Miramama

    2010.04.23 21:51:57turitom75

    Vicces, hogy előbb Cica 75 néven osztottad meg az idióta gondolatod...legalább olyan nicket találnál ki, amiből nem jövünk rá azonnal, hogy ugyanaz az agyatlan p..cs vagy.

  • 2010.04.23 21:56:15Szelki Lata

    2010.04.23 21:48:22günther_931
    "akinek még nem volt ilyen kutyája az ne okoskodjon mer f.szságot beszél.."

    A rohadt kurva anyádat, én meg ezt mondom erre! Csak a kibaszottul agyonajnározott pitbull dögjeid marnak halálra embereket, főleg gyerekeket!
    És honnan tudja felmérni egy állattartó, hogy ő ért a kutyájához? Tanulta egyetemen? Kapott róla diplomát? Államvizsgázott belőle? Van valamiféle képzés, aminek az elvégzése után Te tarthatsz ilyen állatot? Fegyvert is csak engedéllyel tarthatsz, pszichikai és egyéb vizsgálatok után, pedig a fegyver nem fogja magát csak úgy meggondolni, a kutyáddal ellentétben!
    Ha engedélyhez és képzéshez kötjük ezeknek a tartását, akkor tőlem lehet, bár nem értem miért van szükség rá. De az "én értek hozzá, mert én azt gondolom" az kurva kevés.

    Ne haragudj az erőteljesebb fogalmazásért, a Te kezedben biztos jó helyen vannak a kutyák, de ez nem mondható el mindenkiről, és mivel nincs engedélyhez és képzéshez kötve, ezért ezek bármikor ölhetnek.

  • 2010.04.23 21:59:01salalali

    @kékféltégla
    Hogy, te is mekkora gyökér vagy! Majdnem széttépett téged is a kutyád, azt itt osztod azt észt. Menjén te is mosolygós arccal maszturbálni a takaró alatt, ahogy már irtad!

  • 2010.04.23 22:00:05pakesz

    legalabb a csalad baratja volt :)))
    engem csak az idegel nagyon hogy vadidegent kap el a kutya...
    de altalaban a sajat kisgyerekeket kapja el ami nem jo de megiscsak jobb tudni hogy legtobbszor a sajat hulyesegukket kapjak vissza

  • 2010.04.23 22:00:48no comment 01

    günther_931..elárulhatnád meddig tart a tüzelés, mert eddig még azt nem figyeltem meg, de most a gyerekek szeretnének még egy kutyát és pároztatni szeretném..

  • 2010.04.23 22:02:00Miramama

    2010.04.23 22:00:05pakesz

    Pakesz, a gyerek nem tehet róla, ha az apja anyja úgy dönt, hogy gyilkológépet tart. Tehát ő pont ugyanolyan ártatlan a dologban, mint az utcán sétáló idegen. Gondolkozz mielőtt ilyeneket írsz.

  • 2010.04.23 22:02:35pakesz

    günther_931:
    [link]
    "Azt is tudni kell, hogy a földre került embert prédának tekintik, ezért van különösen nagy veszélyben az idős ember, vagy a kisbaba, ha megbotlik."

    remelem a te kutyad nem egy artatlant fog elkapni, lasd az elozo hozzaszolasomat

  • 2010.04.23 22:02:57Nyongatingo

    Mar ne haragudj "haaat" hogy megkerdezem, de te milyen kornyeken laksz, ahol rottweilereket, piteket meg kaukazusi harci dogoket tartanak a szomszedok, akik meg raadasul meg is tamadjak a jarokeloket. Legyszi oszd mar meg velunk, mert akkor messze ivben elkeruljuk a helyet es ezt most nem viccbol mondom...

  • 2010.04.23 22:05:11_adri_

    2010.04.23 21:30:15arpipapa

    @_adri_
    Savanyú a szőlő? Ha rádmondanak valamit akkor megsértődsz, de te egyből mondhatod bárkire hogy féreg?

    nem, a szőlő nem savanyú:) de talán nem kéve miss röfizni egy ilyen cikk alatt...
    és ha már a szellemi fölénynél tartunk, az tudtommal nem hosszú ő, ahogyan TE írtad:D

  • 2010.04.23 22:05:28kékféltégla

    @salalali: majd általános harmadikban megtanulsz rendesen olvasni, sok sikert hozzá

  • 2010.04.23 22:07:08turitom75

    @Miramama
    Én csak dansun első kommentjére reagáltam! De szerintem te vagy az agyatlan picsa! Ha tudnál olvasni, látnád, hogy engem Tominak hívnak, arról nem tehetek, hogy más is 75-ben született.
    A te kommentjeidet olvasva viszont látszik, hogy nem vagy nagy állatbarát. Szerintem azt kapta ez a dagadt nő amit érdemelt, az óvodás is tudja, hogy az ilyen kutyákkal mégha nem is tűnnek veszélyesnek, vigyázni kell.

  • 2010.04.23 22:08:08_adri_

    és nem szoktam fröcsögni a cikkek alatt, de már maga az írás is felpumpálta a vérnyomásom, erre jön egy ilyen humoros fiúka...

    leírtam, és megindokoltam, h miért írtam azt rá.
    a seggfejezős még nem...

  • 2010.04.23 22:10:03Nyongatingo

    Meg valami... Ha nekem barmilyen ismerosom harci kutyat vasarolna, beszuntetnem a baratsagot, mert az illeto egy NAGYBUNKOPARASZTALLAT. Ha meg a dobbermant venne, soha nem mennek tobbet vendegsegbe az illetohoz es az is biztos, hogy minden csaladtagomat eltiltanam a vizittol. Ennyire egyszeru az en kis vilagom.

  • 2010.04.23 22:13:03Miramama

    Szó sincs róla, hogy nem lennék állatbarát, nekem is van 2 kutyám.És szeretem őket, az egyiket az éhen veszéstől mentettem meg és tulajdonképpen a másikat is.Mi az, hogy azt kapta,amit érdemelt?! Menjen pajzzsal vendégségbe, mert agyatlan barmok összekeverik a fegyvert a plüssmacival? Légy már kicsit érettebb...

  • 2010.04.23 22:15:16arpipapa

    @_adri_
    Jaj, nekem ne támadj, mert félreütöttem egy ékezetet! Látom te is csak a figyelmet igényled.
    Egy savanyű p.csa lehetsz.
    Különben sem a vicceskedésről volt itt szó, hanem, hogy attól még nem kell a másikat anyázni, de látod neked is és nekem is csak ez megy.
    Ahelyett, hogy a cikkbeli kutyatámadásról beszélnénk.

  • 2010.04.23 22:19:51turitom75

    Bocsánat, Miramama, de kezted!
    Amúgy szerintem akkor is elsősorban a gázdája, utánna a nő és végül a kutya tehet az egészről. És rohadtúl nem tudom sajnálni, akár milyen borzasztó a miss röfivé tépett arca.

  • 2010.04.23 22:23:56arpipapa

    Erről a röfizésről le kéne állni! Egyszer vicces volt, kész.
    Engem amúgy az akaszt ki, hogy bár tiltják, de még Magyarországon mindig látni ilyen kutyákat. Persze egy tacskó is lehet veszélyes, de mint tudjuk a Kelemen Anna szomszédjának sem egy csivava esett neki. Az ilyen gazdikkal el kéne beszélgetni kicsit.

  • 2010.04.23 22:24:08CSÉ

    Szerencsés???

  • 2010.04.23 22:24:28no comment 01

    jóó.. akkor én felállítom a ringet ti elrendezitek egymásközt és akkor lesz még egy-két betört orrú..emberféle..röfire hasonlító valami..de előtte elárulhatnátok meddig is tüzel egy szuka..:))

  • 2010.04.23 22:26:29_adri_

    2010.04.23 22:15:16arpipapa

    most kezdjek el személyeskedni, hogy sztem TE mi vagy?? inkább nem, ha nem haragszol.

  • 2010.04.23 22:27:44pakesz

    2010.04.23 22:10:03 Nyongatingo

    pont ezt mondtam :)
    csak mas szavakkal
    egy ilyen vadbarmot aki KET HARCI kutyat tart es az a masik vadbarom aki odamegy a gyerekevel haaat...
    en az utcan latom ha egy harci kutya nekem jon legalabb van valami lehetosegem de en is azon gondolkodom hogy tort fogok ilyen esetekre rendszeresiteni

  • 2010.04.23 22:30:04no comment 01

    arpipapa: hát ja a tacskónál aljadékabbat nem ismerek..az én fenekembe is az harapott bele..

  • 2010.04.23 22:31:29salalali

    @kékféltégla: Hogy általános harmadik? Te tényleg valami pedofil pap lehetsz. A "mosolygós arccal maszturbálni a takaró alatt" te írtad, és mint tudjuk: mindenki magából indul ki! Bár akkor lehet, hogy én vagyok a pedofil? Most összezavarodtam! Menj fújogass a kutyád fülébe!

  • 2010.04.23 22:32:04buborka

    A szuka kutya az első tüzeléssel lesz ivarérett. Ennek időpontja szorosan kötődik a kifejlettkori testméret eléréséhez, ami kistestű kutyáknál akár már 6 hónapos korban bekövetkezhet, így náluk már 7-8 hónaposan sor kerülhet az első tüzelésre. Nagytestű kutyáknál ez az időpont rendszerint kitolódik 1 éves kor utánra.

    A szuka kutyák általában évente kétszer tüzelnek. Az egyik tüzelési időszak rendszerint február-március hónapra esik, a másik pedig augusztus-október hónapra.

    A tüzelés első szakasza általában 9 napig tart, de lehet hosszabb és rövidebb is.

  • 2010.04.23 22:32:59buborka

    ja ez idézet a gugli által talált első oldalról. Nem én vagyok ennyire tájékozott. :-( Azért remélem megvan a válasz. :-)

  • 2010.04.23 22:35:02buborka

    no comment01 a fenekedbe? Sajnálom! :-( De azt hogy sikerült? :-) Leguggoltál vagy felugrott? :-) Mondjuk engem is földszintes harapott meg. :-)

  • 2010.04.23 22:35:48arpipapa

    Úgy látom itt az kommentelők is csak egymást tépik, mint a kutyák. Ez a borzalom.

  • 2010.04.23 22:41:34kutyabenge, vakarék

    Bocsánat, de ezen tényleg jót nevettem! Miss Piggy :)

  • 2010.04.23 22:41:41Miramama

    Jaaajj igen igen, a tacskók..ördögtől való jószágok. És a pulik (!) az ember nem is gondolná,hogy milyen idegbeteg vadállatok azok a cuki raszta szőrgolyók. A szomszédom pulija a környék összes macskáját kiirtotta.Meg utcában szaladgáló csirkéjét meg mindent ami csúszott mászott vagy alacsonyan és lassan repült. Úgy fel tudta magát hergelni a semmin, hogy kitátott pofával lógott a drótkerítésen és azt marcangolta.Lehet, hogy csak ritka kivétel volt, de én kétszer is meggondolnám, hogyakarok e pulikutyát.

  • 2010.04.23 22:43:59kutyabenge, vakarék

    Az ilyen harci kutyákat meg tényleg be kellene tiltani, a rotikat és a dobermannokat is. Sose bíztam ezekben a dögökben, pedig imádom a kutyákat

  • 2010.04.23 22:48:04Miramama

    A férjem imádja a rotikat, és 2 éve kapott egyet, a Sütit...én is szerettem a bohóc képét,de amikor terhes lettem,akkor eldöntöttük,hogy betesszük őrkutyának, annak jó lesz. Éber, megbízható jószág volt. Aztán ellopták tőlünk...hát, remélem a rohadék aki elvitte szegény Sütibabát azóta ugyanilyen képpel szaladgál...

  • 2010.04.23 22:48:27no comment 01

    buborka: még gyerek voltam..nem volt nehéz elérni a rohadt kis dögnek..;-):))ráadásul az unokatesóm kutyája volt és napi kapcsolatba állt velem..de az a saját gazdáját is megharapta..

  • 2010.04.23 22:50:32buborka

    no comment01 ezek szerint úgy szeretett majd megevett...;-)

  • 2010.04.23 22:52:33no comment 01

    buborka: jah és köszi az infót..kutyababáról lehet így lemaradunk..most..

  • 2010.04.23 22:55:16Miramama

    no comment01

    Milyen fajta kutyust szeretnétek? Nekem van egy 2 hónapos kiskutyám,akit nem akarunk megtartani, csak még nem találtunk rendes gazdit neki. Németjuhász keverék jó nagy szőre van. Eléggé éber, mindent megugat.Nőstény kutya, egyelőre a Borika nevet viseli. Ha érdekel: lilux2@citromail.hu

  • 2010.04.23 22:55:46no comment 01

    buborka:jajaja:))de miért pont a püspökfalatja kellett neki..;*))egyébként alattomos egy dög volt..mindig féltem tőle..:)

  • 2010.04.23 22:58:30buborka

    no comment01 Nincs mit! :-)

  • 2010.04.23 22:59:52buborka

    no comment 01 azért az kellett, mert az a legjobb rész.;-)

  • 2010.04.23 23:05:53no comment 01

    Miramama: nem hangzik rosszul, de attól félünk,hogy a mi "öreg"jószágunk nem fogadja el..vagy is az idegen kiskutyát..jártunk így egyszer..kidobtak egy kiskutyát..és én hazahoztam addig, míg keresek neki egy gazdit..de ő egyszerűen nem bírta elviselni..ezért gondoltunk saját ellésű kiskutyára..igazából ezt a kutyut a két nagyobbik gyermekem kapta(9 éve)..most a két kicsi szeretne kiskutyát..egyébként a két kicsi aranyos, alig várja, hogy anya kutya szerelmes legyen..és legyen kiskutyája..:))de azért írok neked és küldj egy képet róla..aztán itthon átrágjuk..lehet egy próbát meg ér..:)

  • 2010.04.23 23:07:59no comment 01

    buborka: tudom..apa is ezt mondja itthon, amikor..;-):DDDD

  • 2010.04.23 23:19:36dzsihádd anyádd

    "én pedig tisztelem ezt a nőt, amiért nem gyűlölettel beszél ezek után sem a kutyákról.."

    Nem is a kutyákról kell gyűlölettel beszélni hanem azokról a BALFASZOKRÓL akik szájkosár, póráz stb nélkül sétálgatnak 80 kilós kutyákkal. Az összes ilyen buzinak el kell törni a kezeit és elvenni tőle a kutyát. Lehet hogy őt nem bántja, de mások épségével ne szórakozzon.

  • 2010.04.23 23:31:06Beathryche

    Egy-két megjegyzés:

    Felejtsük már el ezt a harcikutya baromságot. Az a harcikutya, amit viadalokra használnak és pont. Röhej, hogy válogatás nélkül kb. 10 fajtát így hívnak.
    Azoknak a nagyon okosoknak, akik szerint az ilyen kutyákat a gazdájukkal együtt le kellene lőni. Miért nem ágáltok így a mindenki által szeretett németjuhászok ellen? A legtöbb halálos kutyatámadást ugyanis ők követték el. Ja, mert hogy olyan cuki a Rex felügyelő? Fel kellene már fogni, hogy minden kutya agresszor, akit arra nevelnek. És miért pont ezeket a kutyákat nevelik agresszív őrző, védő kutyának sok helyen? A német juhászt, a rotit, a staffit, a dobbermannt stb?? Pusztán amiatt, mert a testfelépítésük sokkal alkalmasabb a célhoz. Betehetnének egy pulit is őrkutyának bárhova, lehet is belőle vadállatot nevelni, csak bizony egy rugással ártalmatlanítani lehet. A nagyobb kutyákat nem. Úgyhogy baromság azt mondani, hogy minden nagy erős kutya potenciális vadállat, gyilkológép és öljük meg mindet. Ok, ennyi erővel mondhatnám, hogy minden 100 kiló feletti izomagyú fasszal kezdjünk valamit, lehetőleg iktassuk ki őket, mert a testi adottságaik alkalmassá teszik őket arra, hogy egy ütéssel megöljenek. Az a legnagyobb baj, hogy mindig általánosítunk.
    Arról meg soha senki nem beszél, hogy ezeket a kutyákat amerika egyes államaiban terápiás kutyaként használják vak, fogyatékos, kerekesszékes gyerekek, idős emberek mellé. Azért mert végtelenül gyorsan tanulnak és nagyon jó az idegrendszerük.

  • 2010.04.23 23:32:14ember100

    günther_931:
    Igaz a kutya az ember legjobb barátja , tehát MINDÍG az ember , gyerek volt a hibás a kutyatámadásoknál , és még SOSEM ölt gyereket embert a kutya , MERT a kutya az ember legjobb barátja .
    Ez valami vicc ??? csak nem értem ????

  • 2010.04.23 23:36:30no comment 01

    Miramama: írtam neked..

  • 2010.04.23 23:44:22dejv90

    akik azt mondják,hogy ezeket a kutyákat ki kéne irtani,meg hogy csak idegbeteg kopasz f.szok tartanak ilyen kutyát,azok bizony embertelen nagy idióták... nekünk is ilyen"harci kutyánk" van,és ennyire barátságos és emberszerető kutyát még nem láttam,és ezt nem csak mi gondoljuk így... gondolom az ezeket a kutyákat szidó kommentelők nagy része csak tv-ben látott ilyen kutyát,vagy tisztes távolságból köpködte őket,aztán meg alaptalanul okoskodik.

    a média bűnbakot csinált ezekből a kutyákból,a sok hülye meg mindent elhisz,ami a tv-ben van,aztán meg játssza a fejét... ezek a kutyák semmivel nem agresszívabbak akármelyik másik kutyánál,csak persze ha ezek a kutyák támadnak,akkor azt egyből felfújják + kihangsúlyozzák a fajtáját,ha akármilyen másik kutya marcangol szét 1 embert,az már csak kutyatámadás... ezek a kutyák sokkal békésebbek,mint a kis zsebkutyák,amikkel a kiscsajok meg a nyugdíjas nénik rohangálnak,csak ugye mikor 1 palotapincsi ugrik a bokádnak,az nem olyan rémisztő,mintha 1 pitbull/stafford agresszívoskodna.
    ez a szuka pedig ösztönből védte a kölykeit,akármelyik másik kutya fajtától függetlenül így viselkedhetett volna

    aki ilyen könnyen ítélkezik,az hülye

  • 2010.04.23 23:44:34allahdamit

    Szerencsétlen hülye, mit gondolt, egy kölyköt nevelő szukát még ez atomtámadás sem állíthatja meg...mondjuk a fickó sem volt 100-as...

    Ilyenkor a szukát normál helyen el szoktál "zárni" amíg a kölyök nem lesz pár hónapos...

    Legalábbis a tenyésztő akitől anno a piteket vettük így csinálja, a saját kutyájához sem megy be ilyenkor...jobb a békesség...de azt mondta, h akár egy labrador is képes ilyesmire, ha a poronytáról van szó...

    Bár ha jobban belegondolunk, mi és gondolkodás nélkül képesek vagyunk ölni a gyerekünkért...

  • 2010.04.23 23:45:15Beathryche

    Ezeket pedig érdemes megnézni. Az elsőn egy vaddisznó pit bull majdnem széttépi a törpenyulat.

    [link]

    A második pedig magáért beszél. Érdemes hozzá egy picit angolul is tudni.

  • 2010.04.23 23:47:16Beathryche

    Akkor ismét. A második link, amit mindeninek ajánlok:

    [link]

  • 2010.04.23 23:55:36dejv90

    mondjuk igazából a velvet is pozitívan áll a dologhoz,egyből mellékeltek képnek egy csúnyán néző,fintorgó pitbullt

    ennyi erővel illusztrációnak berakhattak volna 1 pitbullt véres húscafatokkal a szájában, horogkereszttel az oldalán,démoni szarvakkal és tüzes tekintettel

  • 2010.04.24 00:01:48no comment 01

    allahdamit: van benne valami.ha az én gyerekeimet bántaná valaki(és most nem arra gondoltam, hogy valaki kigáncsolta mondjuk az iskolában) élve kibelezném..de hát nem tehetek róla én egy vérengző..ösztönös asszonyállat vagyok..:)

  • 2010.04.24 00:09:50kcuf

    fuck.lelőni a kutyát!!

  • 2010.04.24 05:42:16==T==

    Ezeket a *** kutyákat már rég ki kellett volna irtani a földszinéről....

  • 2010.04.24 07:51:34Cirmosmacska

    Nekem Staffim van, és többet ér mint egy meber! Lehet köveket dobálni, de ha ő képes arra hogy megvédjen a sok mocskos cigánytól, akkot igenis Vele fogok sétálni menni, és ő védi a házat is!

    Az a nem normális aki gyereket egyáltalán kutya közelébe neged, legyne az pincsi vagy akármi.
    Idióták...gyereket is meg kell tanulni tartani mert sokan hagyják nőni mint a gombát de nevelés az sehol.

    Aki emg elaltatná ezeket a kutyákat, annak csak azt kívánom aludjon el és ne ébredjen többé...szerencsétlen idóta szar ember vagy.

  • 2010.04.24 11:42:48dejv90

    ==T==,a hozzád hasonló szűk látókörű idiótákat kellene kiirtani a föld színéről,azt akkor talán nem itt tartanánk :D

  • 2010.04.24 17:35:07antiszociális exlúzer

    günther_931

    Majdnem egyetértettem veled, csak ezt az arrogáns ostobaságot ne írtad volna le: "a spániel meg az ilyesmi lényeket elöbb nevezném tengerimalacnak mint kutyának". A mai spániel felmenői vadászkutyák voltak.
    Jut eszembe, a tacskókéi is.
    Más kérdés, hogy ma jellemzően kedvtelésből tartunk kutyát.

  • 2010.04.24 17:36:12antiszociális exlúzer

    allahdamit

    Szerintem a legtöbb anyakutya támad, ha úgy véli, hogy bántják a kölykét, akármilyen fajta.

  • 2010.04.26 15:08:44alfa.orionis

    Kölykös szukát nem tartunk vendégek közelében.
    Vagy inkább fordítva: vendéget nem tartunk kölykös szukával egy helyiségben.
    Bármilyen nöstény állat neked ront, ha a kölykét veszélyben érzi!

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Spanyolország
    Spanyolország Válasszon a kedvező ajánlatok közül, 82 710 Ft / fő / 9 éjtől!
  • Kréta
    Kréta Nyaraljon a káprázatos görög szigeten! 54 900 Ft / fő / 7 éjtől
  • Lejár a Szép-kártyája?
    Lejár a Szép-kártyája? Használja fel időben, foglaljon most! 5 500 Ft / fő / éjtől

Hirdetés