Egy bölcs mondáshoz hűen, miszerint "A legjobb bosszú, jól élni", már korábban is foglalkoztunk a szakítás utáni bosszúval. Akkor arra a megállapításra jutottunk, hogy aki az exén áll bosszút, az saját magán áll bosszút. Vannak viszont olyanok, akiket ez a tény egyáltalán nem nyugtat meg, és inkább az okoz számukra kielégülést, ha az a személy, aki miatt szenvednek, megkapja méltó büntetését. Az alábbi történeteket olvasóink küldték be, döntse el, hogy melyik önbíráskodást tartja a legdurvábbnak! Minél jobban kiakadt a sztorin, annál nagyobb pontszámmal jutalmazza az ötletgazdát!

1. 150 kilós sztriptíztáncos

„Péterrel való szakításom után nem is az volt a legfájóbb, hogy nem voltam elég jó neki - ez még nem elég indok a véres bosszúra" - kezdte történetét Mariann, aki akkor még elképzelhetetlennek tartotta azt, hogy valaha is bosszúvágy fogja vezérelni. „Expasim akkor cseszte fel az agyam, amikor kikezdett a barátnőmmel. Szerencsére a csaj nem fogadta kitörő örömmel Péter nyomulását, sőt, első adandó alkalommal felháborodva mesélte el nekem a történteket. Voltaképp ő volt az, aki kitalálta, hogy leckéztessük meg kicsit a fiút. Még arra a hétre lebeszélt egy randit exemmel a saját lakásába, és nem sokkal azután, hogy a srác megérkezett, rátért a lényegre.

szak1

Elég volt csak pár mozdulat, Péter az ágyhoz bilincselve feküdt kiszolgáltatottan, amikor is barátnőm telefonon jelzett nekem. Másodperceken belül megjelentem én is a helyszínen, de nem egyedül, egy ajándékot is vittem Péternek: egy közismert, közel 150 kilós sztriptíztáncos lányt. Volt pasim már az én látványomtól is sokkot kapott, de a duci csaj megjelenésekor már érezte is a vesztét. Először kiabálni kezdett, aztán megértette, hogy előbb szabadul, ha hagyja magát. A sztriptízt nagyjából fél óráig élvezhettük barátnőmmel a kanapéról: a táncos lány persze nemcsak kéjesen vonaglott Péter előtt, de amennyire lehetett, testi kontaktust is kialakított: dörgölőzött hozzá, meglovagolta, mellei között rázta a fejét. Az eset után soha többé nem láttuk a fiút, még a közösségi oldalon is azonnal megszakította mindkettőnkkel a kapcsolatot. Néha bűntudatom van, hogy visszafordíthatatlan traumát okoztunk kis lelkében."

2. Kikötözte, magára hagyta

Dóra 18 éves, színitanodás volt, amikor megismerkedett Józsival, aki egyébként ma már befutott színész: az egyik kereskedelmi csatorna szappanoperájának szereplője. „Kapcsolatunk amilyen viharosan indult, olyan viharosan is fejeződött be: egy átmulatott éjszaka után reggel azzal ébresztett az ágyában, hogy gyorsan öltözzek és menjek el, mert nemsokára megérkezik a barátnője. Hogy mi? Barátnő?? Erről nem volt szó. Ha tudtam volna, hogy csaja van, nem fekszem le vele, az biztos. Megalázva éreztem magam, de nemcsak magamat sajnáltam, hanem a barátnőjét is. Pár nappal később megint egymás mellé keveredtünk egy kocsmatúra alkalmával, és ismét fűzni kezdte az agyam, ami mélységesen felháborított.

szak2

Ez alkalommal viszont tiszta vizet öntött a pohárba: menjek fel hozzá dugni, de reggel ugyanolyan korán húzzak el a lakásból, mint legutóbb, mielőtt megérkezik a csaja." Dóra terve perceken belül készen állt. Amikor a pasi már épp eleget ivott ahhoz, hogy a lány azt csináljon vele, amit csak akar, felmentek hozzá. „Tudtam, hogy vannak mindenféle játékszerei, bilincse is (nem a gagyi szexshopos, hanem az igazi fajta), elő is szedettem vele az összeset, kicsit meg is sajnáltam, ahogyan örömködött: míg válogattam a felszerelések között, minden ruhát ledobált magáról és meztelenül várt az ágyban. Egyik pillanatról a másikra kattant a csuklóján a bilincs, amit az ágy rácsához rögzítettem. Még ellenőriztem, hogy valóban lehetetlen-e a szabadulása kulcs nélkül, majd, mint aki jól végezte dolgát, faképnél hagytam. Ebben a félreérthetetlen helyzetben talált rá órákkal később a barátnője. Még aznap kirúgta."

3. Pótkulccsal tört be

„Volt faszim vesztét az okozta, hogy nem cserélte ki a zárat, miután elköltöztem abból a lakásból, amiben korábban közösen éltünk" - mesélte Karolina, aki hozzátette, ha csak egy egyszerű szakításról lett volna szó, nem forrt volna benne a bosszúvágy, de a fiú átverte, megalázta, meglopta, és az is kiderült, hogy több barátnője is volt a lány mellett párhuzamosan. „Ugyan a kulcsot tüntetőleg hozzá vágtam, amikor összepakoltam a cuccaim, arról fogalma sem volt, hogy van egy tartalék példányom. A helyzetet mindaddig nem használtam ki, amíg meg nem tudtam, hogy az egyik csaja odaköltözött hozzá. Onnantól kezdve viszont megkezdődött az ámokfutásom, amiért el is lehet engem ítélni, de mindenki biztos lehet abban, hogy megérdemelte mindazok miatt, amiket művelt velem hónapokon keresztül."

szak3

Karolina pár napig leskelődött a pár után, és ez épp elég volt ahhoz, hogy kiderüljön a napirendjük: 9-kor már egyikőjük sem volt a lakásban, és este 7 előbb biztosan nem értek haza. „Nagyjából heti három alkalommal jártam fel hozzájuk. Eleinte olyan dolgokat csináltam, mint pl.: az exem büdös zoknijait kiszedtem a szennyesből és a leglehetetlenebb helyekre tuszkoltam, de ugyanezt megcsináltam a taknyos zsebkendőkkel is, hogy a csaj minél jobban kiboruljon takarításkor, hogy milyen trehány emberrel hozta össze a sors. Néha eldurrant az agyam, amikor megláttam, a vetetlen ágyat, amiben biztosan előző este szerelmeskedtek... olyankor lepisiltem a volt pasim fogkeféjét, és a samponba is belecsorgattam. A hűtőben lévő kajákat alaposan túlsóztam, a lány ékszereit átpakoltam másik helyre, a számítógépen töröltem a fontosabb dokumentumokat, és sorolhatnám.

Amikor pedig hetek múlva biztos voltam abban, hogy már kezdenek egymás idegeire menni, jött a végső csapás: meleg magazinokat dugtam el a szőnyeg alá (amit biztos voltam, hogy a lány fog megtalálni, hiszem exem a takarítást hírből sem ismerte), később pedig egy használt kondomot is az ágy alá söpörtem. Hónapokkal később, egy céges bulin találkoztam a csajjal, aki elmesélte, nemrég szakítottak, mert a pasi akkor is tagadta, hogy megcsalta, amikor az orra alá tolta a bizonyítékot, ráadásul abban sem biztos, hogy csajjal lépett félre."

4. Szexképeket tett fel a netre

Kálmán a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb, és mégis legdurvább bosszúval állt elő. Amikor kiderült, hogy barátnőjének más pasija van, szinte egyből előszedte az évekkel korábban, még fantáziával teli szexuális életük emlékeit: az aktusok alatt készített fotókat és home videókat. „A cuccok egy szexpartner keresőn landoltak, szaftos szöveggel körülírva. Arra persze ügyeltem, hogy csak azok a részek kerüljenek fel az internetre, amiben egyedül az ő arca felismerhető. Persze, így elég kicsi volt az esélye annak, hogy valamelyik ismerősünk előtt lebukik, így napokkal később a regisztrálás után név nélkül, új email címmel elküldtem az adatlapjának az elérhetőségét a barátainak, kollégáinak. Két hét múlva már nem dolgozott a munkahelyén. Nem rúgták ki, ő mondott fel."

szak4

5. Azt hazudta, nemi beteg

Gergő nem akarta hosszan ecsetelni bosszúvágya kialakulásának történetét, és azt is röviden és tömören fogalmazta meg, miként bánt el korábbi csajával: „Már nem jártunk együtt, csak dugtunk néha. Aztán egyszer felhívtam, hogy szereztem valami nemi betegséget, csupa pötty a farkam - ami természetesen nem volt igaz, de ő vagy két hétig nagyon durván parázott. Egyszerű és nagyszerű módszer, a siker garantált."

szak5