Az Egyesült Államokban egyre terjedő férfiasságmérés legújabb módszerének esett áldozatául egy tizennégy éves amerikai fiú. A játékszámba vett hereverést David Gibbons jobb heréje bánta, amit amputálni kellett, miután ágyékon vágta az egyik iskolatársa. A szülők és a kórház egyik urológusa szerint a hereverés nem játék, ezt jelzi az is, hogy az utóbbi időben megnőtt a kórházban az ágyéktáji fájdalomra panaszkodó diákok száma.

„Azzal ébresztett fel hajnali egy órakor, hogy hihetetlen fájdalmai vannak” – kezdett bele a történetbe Christy Gibbons, annak a 14 éves fiúnak az anyja, akinek áprilisban eltávolították a heréjét, miután egyik iskolatársa a hecc kedvéért ágyékon vágta – írja a KARE11.com. A herefájdalom észlelését követően a Minnesota állambeli család a brainerdi St. Joseph's Kórházba vitte a diákot, ahol megállapították, jobb heréje komoly sérüléseket szenvedett. A diagnózis után eltávolították a 14 éves fiú jobb heréjét. Bár ez nem fogja gátolni a gyermeknemzésben, anyja szerint nemcsak fizikailag, de lelkileg is súlyos trauma érte.

Többé már nem játék

Hereverés

A játék során a fiatalok - előre eltervezetten vagy váratlanul – ágyékon ütik, rúgják, öklözik a másikat, hogy teszteljék, mekkora fájdalmat bír elviselni az áldozat. Az számít menőnek, aki az erős ütéseket is jól tűri.

A történtek után vizsgálatot rendeltek el a Crosby Ironton Középiskolában, ám Jamie Skjevaland főfelügyelő nem kívánta megosztani annak eredményét a KARE11.com-mal. Így egyelőre az sem derült ki, hogy a sérülést okozó diákot felelősségre vonják-e. A szülők természetesen ezt szeretnék. „Lehet, hogy szerintük ez egy játék, de valójában nagyon veszélyes, le kell állítani” – ismételte a kórház egyik urológusának, dr. Scott Wheeler szavait a fiú anyja, majd felhívta a szülők figyelmét, legyenek elővigyázatosak, a hereverős játék egyre elterjedtebb.

Ezt erősítette meg Wheeler is, aki évente négy-öt olyan diákot operál, akinek megsérült a heréje vagy más altesti problémája származott az ütésekből. „Középiskolások és általános iskolások is megfordulnak nálam” – mondta a lapnak Wheeler, hozzátéve, az utóbbi időben megugrott a herefájdalomra panaszkodó diákok száma, eddig több tucatnyian látogattak el hozzá olyanok, akiknek a sérülése nem igényelt sebészi beavatkozást. „A szülőknek csak annyi a dolguk, hogy beszélnek a gyerekükkel, elmondják, ne vegyenek részt ebben a játékban. Már nem vicces, nem játék többé. A fiatalok szenvednek tőle, komoly fájdalmaik vannak.”

Szülei kivették az iskolából a 14 éves Gibbonst, aki korábban is áldozatául esett hasonló támadásoknak. A család azt tervezi, hogy egy másik iskolai körzetbe költöznek, bízva abban, ezzel megmenthetik fiuk megmaradt heréjét. „Láttam, milyen fájdalmai voltak, min ment át nap mint nap. Majd' meghasadt a szívem. Nem szeretném, hogy másnak is át kelljen élnie ezt a borzalmat” – hívta fel a figyelmet a problémára David Gibbons anyja.