Chrissy Steltz tinédzserként veszítette el arcának kétharmadát egy balesetben: szeme és orra helyén csak egy gödör maradt, és az is csodával határos, hogy egyáltalán túlélte, amikor közvetlen közelről arcbalőtték. Orvosai most többévi munkával, komoly műtétsorozattal és egy protézis segítségével adták vissza neki elveszített külsejét. Mindezt ajándékba, mert a közel 80 ezer dolláros műtétsorozatot a biztosító nem finanszírozta: szerintük az, hogy valakinek nincs arca, merőben esztétikai probléma.

Csütörtökön kapta meg új arcát a 27 éves Chrissy Steltz, aki 16 éves kora óta, egy baleset miatt élt úgy, hogy ott, ahol másnak a szeme és az orra van, neki csak egy mély üreg volt az arcában. Egy orvoscsoport évtizedes áldozatos munkája segítségével a nő most arcprotézist kapott, így most egyéves kisfiának már nem csak egy fekete maszk jelenti majd az anyja arcát – számolt be róla az ABC News.

A lány 16 évesen egy buliban volt akkori barátjával, amikor egy részeg haverjuk kezében elsült egy sörétespuska. Steltz közvetlen közelről kapta a lövést: épp azzzal fordult a sráchoz, jobb volna, ha eltennék a fegyvert, mielőtt még lelő valakit; utolsó emléke az estéről ez: „Nyugi, nincs is töltve!”.

Nem maradt arca

Steltz orvosai eleinte azt sem gondolták komolyan, hogy súlyosan sérült páciensük túlélheti a sérülést, ami hatalmas lyukat vágott az arca közepébe, ahol addig a szemgolyói és az orra voltak. Amikor a hathetes kómából végül magához tért, fogalma sem volt, mi történt vele: dr. Eric Dierks arcsebésztől kellett megtudnia, hogy a lövés kivitte a bal szemét, megsemmisítette az orrát és az arcközép-csontjait, és olyan súlyosan károsította a jobb szemgolyóját, hogy azzal sem fog látni többé. Emellett a szaglását és az ízlelését is elveszítette, a hallása is súlyosan károsodott, és a sörétek nagy része élete végéig az agyában marad, mert annyira mélyen vannak, hogy életveszélyes volna az eltávolításuk.

Steltz ezután 11 évig élt úgy, hogy hiányzó arca helyét egy fekete maszkkal takarta, de igyekezett a lehetőségeihez képest teljes életet élni. "Sajnálhattam volna magam, vagy választhattam azt, hogy megpróbálom kihozni magamból, amit lehet" - mondta később az ABC-nek. Speciális, vakokat képző iskolában fejezte be tanulmányait, itt ismerkedett meg – szintén nem látó – későbbi férjével, egy évvel ezelőtt pedig megszületett a kisfiuk, Geoffrey. És hogy miért érdekli egy vak nőt, akinek a férje is vak, hogy hogyan néz ki? Steltz azt állítja, azért, mert hiába nem látta, mindig érezte magán a külvilág elborzadt pillantásait, fia születése után pedig még jobban vágyott rá, hogy gyermeke egyszer láthassa az arcát. „Szerettem volna, ha nem úgy nő fel, hogy az anyja arca egy fekete maszkot jelent számára” – magyarázta el még áprilisban, egy ABC-nek adott interjújában.

Újraépítették az arckoponyáját

Mivel az arcközépcsontok mellett az orrürege és a szemgödrei is megsemmisültek, tehát alig maradt valami az arckoponyájából, az orvosok arra jutottak, hogy az arccsontok részleges újraépítésével próbálják meg alkalmassá tenni az arcát a protézis felhelyezéséhez. A baleset után a lánynak eleve egy egész sor műtéten kellett átesnie: eltávolították a roncsolódott szöveteket, bőrátültetéssel fedték be az arca közepén tátongó nyílt üreget, később pedig kialakítottak egy légzésre alkalmas nyílást az orra helyén. Az elmúlt pár évben aztán a jobb lábából vett csontok, fémpántok és csavarok segítségével megépítették azokat az alapokat, melyekbe végül orvosi fém implantátumokat ültettek, ezek tartják a helyén mágnesek segítségével a most elkészült arcprotézist. Az OregonLive.com külön aloldal formájában, részletes képi dokumentációval és videókkal dolgozta fel a műtétsorozatot, és betekintést ad Steltz mindennapjaiba is.

A protézishez Stelznek a baleset előtt készült utolsó, tinédzserkori fotóit vették alapul, melyeket szoftveres eljárással öregítettek 27 évesre, így modellezve, milyen lenne ma, ha nem történik meg mindez. Maga a protézis bőrhatású szilikonnal bevont műanyagból készült, benne két kék porcelánszemmel – ezek színét Steltz eredeti szemszínéhez igazították, ahogy a szilikont is gondosan a nő bőrszínéhez hangolták. A szemhéjakon még szempillák, sőt enyhe, finom smink is van, hogy minél természetesebbnek hasson a látvány.

Ajándékba kapta az arcát

A protézis a felső ajaktól a szemöldökéig fedi Steltz arcát, ahol eddig csak egy üreg volt, és két protéziskészítő szakorvos közös munkáját és önzetlenségét dícséri. Dr. Larry Overnek és dr. David Trainernek időben és pénzben mérve közel 20 ezer dollárjába (kicsit több mint 4 millió forintjába) került, hogy segítsenek a fiatal nőn, akinek hiányzó arcát a társadalombiztosítás „esztétikai jellegű problémának” minősítette, és nem finanszírozta a helyreállítást – írja a NaplesNews.com. „Ha valakinek hiányzik az orra, az önök szerint esztétikai probléma? Szerintünk egészen alapvető. Mi ezzel helyreállítottuk az életminőségét. Most már ismét önmaga” – kommentálta mindezt Over.

Ugyanezt vallja dr. Eric Dierks, aki annak idején az első, életmentő műtéteket is végezte a lányon, és aki aztán a több mint egy évtized alatt végrehajtotta rajta azt a sor további operációt, amelyek lehetővé tették, hogy viselni tudja a protézist. A NaplesNews becslése szerint ezek a bonyolult beavatkozások is közel 60 ezer dollárba (13 millió forintba) kerültek volna egyébként, de Dierks – orvostársaihoz hasonlóan – szintén ingyen dolgozott Steltz arcán.

A fiatal nő az első próba után csütörtökön boldogan mutatta be családjának és a világnak új arcát, és bár továbbra sem láthatja a végeredményt, azt állítja, most már nem azt érzi, hogy megbámulják, hanem hogy végre látják őt. Kisfia is jól fogadta anyja új külsejét: „Nagyon jól ment, úgy tűnik, egyáltalán nem zavarja” – számolt be boldogan a nő a New York Timesnak. Családja zokogva szembesült lányuk új arcával: anyja tinédzserként látta így utoljára, ezért most nagyon megrázta a látvány. „Most már csak egy szimpla, átlagos nőnek látszom” – fogalmazott Steltz később az ABC-nek, „és pontosan erre vágytam. Hogy úgy kezeljenek, mint bárki mást”.