horoszkóp

172 kiló az idei olasz kövérnő-szépségverseny győztese

2010.08.01. 16:50
A Miss Ciccione mezőnyébe 100 kiló alatt nem is nevezhetnek versenyzők.

2010-ben a 172 kilós Angela Scognamiglio lett a győztes az olaszországi Forcoliban megrendezett Miss Ciccione szépségversenyen, ahol száz kiló alatt nő nem is indulhat. A királynőt beiktatásakor nem csak koronával és virágcsokorral látták el, hanem ünnepélyesen le is mázsálták. A verseny weboldaláról nem derül ki, hogy súly alapján dől-e el, ki a győztes, de csak a galériát elnézve azt is megkockáztatnánk, hogy az idei királynő külsejét tekintve még a középsúlyúak közé tartozik, szóval talán a világbékéről mondhatott valami igazán ütőset.

A versenyzőknek egyébként itt is ugyanúgy fel kellett vonulniuk utcai és ennél hiányosabb öltözetben, bár a szépségversenyeken szokásos egyenfürdőruha helyett mindenkire rábízták, hordónyi fűzőben, vagy sátorlap méretű miniruhában mutatja-e meg magából azt a mennyiséget, amit a közönség szerinte még elbír. A versenyzők itt is részt vesznek egy rövid felkészítésen, igaz, a többhetes táborok helyett mindössze egyetlen napig, ám a medencés tornánál valószínűleg nagyobb a vízkiszorítás, mint amikor itthon a Királynő mezőnye csinálja ugyanezt.

A verseny azonban minden szürrealitása mellett valószínűleg a legvidámabb rendezvény a szépségversenyek világmezőnyében, a hangulatát a cikk legvégén egy (2008-as) videóval próbáljuk visszaadni. Ebből kiderül, hogy a szervezők is igazán kitettek magukért: a minden elképzelést meghaladó mennyiségű zsírsejt mellé még egy saját Fásy Ádám-klónt is sikerült találniuk a fajsúlyos rendezvényhez.

Fellini meg a trafikosnő óta nem meglepő, hogy épp az olaszok veszik még mindig komolyan a "big is beautiful" szlogent, idén már 21. alkalommal rendezték meg a szépségversenyt. A verseny honlapja szerint nem csak Miss, de Mister Ciccionét is megválasztották, róla azonban nincs fotónk. Pedig érdekes lenne, mert a nevezési szabályzat - ami alsó vagy felső korhatárt nem ír elő, a minimális súlyhatárt viszont szigorúan megszabja - nőknél 220 fontban (99,7 kiló), férfiaknál pedig 330 fontban (közel 150 kiló) húzza meg az alsó határt.

A versenyzők viszont semmiképp se távozhatnak csalódottan, rendes vidéki szépségversenyhez méltóan a Miss Ciccionéban is közel annyi kategóriában hirdetnek győztest, ahányan indultak, így tényleg szinte mindenki kap legalább egy szalagot, amit hazavihet.