Heroinfüggő a legfiatalabb brit anya

2010. augusztus 2., hétfő 21:01 |
A 16 éves Tressa Middleton egy hónapja még arról beszélt a lapoknak, hogy nagyjából rendeződött az élete, és szeretné, ha 11 évesen szült gyermekét visszakaphatná. Az exkluzív interjúkért több ezer fontot bezsebelő lány 24 éves barátjával az új élet megalapozása helyett azóta napi 250 fontot (85 ezer forint) költ heroinra.

Naponta hétszer lövi magát heroinnal a legfiatalabb brit anya, írja a News of The World. A 16 éves Tressa Middleton 24 éves barátjával, Darren Younggal él egy koszos lakásban, és ismerősei szerint azonnali segítségre van szüksége.

Tressa Middleton egy hónapja még arról beszélt a lapoknak, nagyjából rendeződött az élete, és szeretné, ha 11 évesen megszült gyermekét visszakaphatná. A brit laphoz eljuttatott felvétel szerint azonban korántsem állnak olyan jól a dolgai, ahogy azt állította.

„Annyira ki volt ütve, amikor láttam, hogy azt hittem, meg fog halni. Nem tudott magáról, szinté élettelenül feküdt. Az élete nagyon zavaros. Azonnal segítségre van szüksége” – mondta az ismerős, aki szerint a pár koldulással, kölcsönnel és lopással próbálja összeszedni a drogokra a pénzt. A névtelen ismerős szerint Middleton olyan mélyre süllyedt, hogy nem volt más megoldás, mint az, hogy a nyilvánossághoz forduljon, és így talán a hatóságok segítenek a lányon.

„16 évesen túl fiatal ahhoz, hogy heroinfüggő legyen, valakinek közbe kell lépnie, le kell szoktatnia és újra össze kell hoznia a gyerekével” – mondta a jó szándékú ismerős, aki állításának alátámasztására megosztott egy saját maga készítette felvételt is a lappal, melyen jól látszik, ahogy a lány letolja nadrágját, majd nagy nehezen beadja magának az újabb adagot, és ismét visszazuhan a kábulatba.

Middleton nemrég még egy központban élt, ahol szociális munkásoknak kellett volna vigyázni rá. Amikor azonban beleszeretett a 24 éves munkanélküli, drogfüggő Darren Youngba, aki korábban a lány egyik barátnőjével járt, eljött az intézményből. A pár összeköltözött, és egy másik párral közösen a Dumfries híresen rossz hírű részén béreltek ki egy lakást.

ni01062010 0107

Middleton egy hónappal ezelőtt több ezer fontot kapott az interjúkért, melyekben, azt bizonygatta, már nincs köze a drogokhoz és az alkoholhoz. A nő akkor azt mondta, azt tervezi, hogy visszaszerzi lányát, akit nem látott, amióta örökbeadta, és hogy belép a hadseregbe, mivel úgy gondolja, az hasznára válna. Az így szerzett pénzt azonban a pár drogokra költötte, és az ismerős szerint ma már ott tartanak, hogy kettejük adagja kétnaponta 500 font (170 ezer forint) értékű heroin. Youngot ráadásul a héten letartóztatták, mert ellopott egy Xbox-ot.

Miután Tressa Middleton az interjúk idején már elmúlt 16 éves, arccal és névvel elmesélhette történetét. A kislány 11 évesen esett teherbe, miután 20 éves bátyja megerőszakolta otthonukban. A lány nem vetette el a gyereket, korábbi nyilatkozata szerint azért, mert "nem hisz az abortuszban". A 2006 júniusában született kislány apja, az erőszaktevő báty, Jason Middleton négy éves börtönbüntetést kapott tettéért. A lány  anyja lányával egyidőben szült - hatodik gyerekét a negyedik apától – de Middleton kislánya örökbeadása óta anyjával is alig tartja a kapcsolatot.

Kommentek

  • 2010.08.02 21:19:00nypiro

    szép kis család:D

  • 2010.08.02 21:20:20Zsúúúú04

    de bazz.......ezt hogy???? Mármint hogyan lehetséges, hogy még él?????

  • 2010.08.02 21:22:51flippant

    Ki a ráknak volt gusztusa megfektetni ezt a luvnyát?

  • 2010.08.02 21:24:05valaki ül kint a szárnyon

    lőné magát túl inkább...

  • 2010.08.02 21:49:21m.n.o.

    És a gyerekéből egy egészséges, okos, önálló, sikeres ember lesz (nem is kívánok neki mást).
    Most már biztos vagyok benne, nem véletlenül adott Isten nekem autista gyereket. Én talán tudok a feladattal mit kezdeni.

  • 2010.08.02 21:49:40Kand Úr

    napi 7x az szép:-S

  • 2010.08.02 21:57:41foreigner

    Nekem mért nincs ennyi pénzem?

  • 2010.08.02 22:15:57istenallat

    Ekkora defektes családot...
    A csajszinak, van egy drogos barátja, egy degenerált bátyja, van 4 apja, van egy anyja, akinek volt négy barátja és van hat családja, abból az egyik a másik gyerekének az apja. Tehát a drogos csajszinak saját lánya az végül is az unokahúga. Ja és még az anyjáról annyit, hogy van két gyereke és mindkettőnek van gyereke, de csak egy unokája van tőlük.....

  • 2010.08.02 22:19:49k13

    a hadsereg tényleg nem rossz ötlet....hátha lelövik...

  • 2010.08.02 22:35:36kotomar

    ez egy beteg család, nem csodálkozom, hogy heroinfüggő lett a lány. ez iszonyat. milyen anyja van, meg mi lesz a többi gyerekkel... és még jött egy 6. gyerek...

  • 2010.08.02 23:03:28hulladaemon

    A Nahát! c. lapba bekerülhetne. Tényleg, azt még árulják valahol? :D

  • 2010.08.02 23:10:31Süket Elek

    Tipikus Magyar család. Papa,mama,gyerekek. Csak mivel nehéz a dolgokkal szembesülni, úgy tálalják a hírek, mintha valami brit elbaszomány lenne. Köszönjük, vettük, de hát ki a hímivarmicsodát érdekel?

  • 2010.08.02 23:21:10vakond32

    Ez olyan igazságtalan a sok gyökérnek aki különböző dolgokkal teszik magukat tönkre, és nem törődnek senkivel és semmivel szinte mindig egészsége gyermekük születik, mások pedig normálisan élnek, és mégis beteg gyermekük születik. Tiszta szívemből sajnálom őket, bár azt gondolom, hogy mégis látják gyermekükben a szépet és a jót.

  • 2010.08.02 23:53:29nagy1

    Süket Elek:

    Nem írom le, hová húzz el, te magyarellenes uszító senkiházi! Eltévedtél, ez itt nem a nácivadász blog!

  • 2010.08.03 00:01:03nagy1

    Tisztelt Moderátorok! Süket Elek beírása nem meríti ki a rasszizmus fogalmát? Mert ha nem, akkor szívesen látnám a "magyar" szó helyett egyéb népekkel, csak az esélyegyenlőség nevében...

  • 2010.08.03 00:57:11Pong

    @ Süket Elek

    Utálok egyetérteni nagy1-el, de te hülye vagy.

    @ nagy1

    Dettó.

    ON:

    A wájt tress essziencáját üdvözölhetjük.

  • 2010.08.03 01:24:18prometheus_X

    Szerencsétlen kiscsaj... :(

  • 2010.08.03 01:26:22tiadam

    Hogy létezhet ilyen, hogy ennyi pénzt össze tud szedni...Egy hét alatt egy zsír kis hangszert vehetnék magamnak, amit már évek óta szeretnék...ez meg drogra költi 16 évesen...szégyengyalázat, hogy ilyesmi előfordulhat egyáltalán manapság...

  • 2010.08.03 03:10:12vadparаszt

    tiszta Barátok közt

  • 2010.08.03 07:39:51mental masturbator

    hátőőő, a cikkben megadott link-cikk szerint, a csaj azt állítja, részegen lefeküdt egy pasassal, tőle van a gyerek. akkor most mikor hazudott? igazodjon ezen ki vki.

  • 2010.08.03 08:15:10kalloskrisz

    hát igen, Nagy-Britannia. Mindezt egy kb. húsz éve hozott elcseszett szociális törvénynek köszönhetik. Akkortájt ugyanis behoztak egy olyan rendelkezést, ami szerint ha valaki fiatalkorúként szül, annak az önkormányzat lakást biztosít. Sokan ennek örömére potyogtatták a kölköket, ha kellett ha nem, érettek még messze nem voltak arra, hogy megbírkózzanak olyan feladatokkal, mint nevelés vagy gondozás, és felnőtt egy olyan generáció, akiknek senki nem mondta el, hogyan kell élni, mi a normális.

  • 2010.08.03 08:21:51Alessia2

    akkor most részegen esett teherbe vagy a bátyja erőszakolta meg????????
    ISTENEM, hát miért kell olyan cikkre linkelni, amiben teljesen mást írnak erről?
    GRATULÁLOK

  • 2010.08.03 08:23:50kalloskrisz

    amúgy ezt a báty dolgoz én sem értem.

  • 2010.08.03 08:27:39Alessia2

    több külföldi portálon is megnéztem, sehol nem említik a "bátyja megerőszakolta" dolgot, csak a részegen teherbe esett.......

  • 2010.08.03 08:36:19Mivanaminemfoglalt

    Szerencsétlen... volt magánál egyáltalán az életben ? Talán mikor szült, bár lehet, hogy arra is azt hitte álmodik.... én sajnálom. Biztos szerető családból származik...

  • 2010.08.03 08:53:23Fannii

    Szerintem aki naponta elő tud teremteni 85 ezer forintot, az kibaszottul tehetséges.
    Tudom korlátolt vagyok, de ezt nem fogadja be az agyam. 16 éves, gondolom semmihez sem ért, és naponta 85 ezret megszerez. Hát nem mondom...

  • 2010.08.03 09:13:52Lófasz Hadnagy

    11 évesen tökrészegen felcsináltatta magát, 16 évesen meg beleszeret egy munkanélküli, drogfüggő bűnözőbe (ezúton is gratula a kiváló ízléséhez!), majd ő maga is csont herkás lett.

    Mi a repedt faszt sajnáljak ezen? Remélem minél hamarabb túllövi magát a ő is, meg a csávója is és akkor két szemét bűnözővel kevesebb lesz a Földön.

  • 2010.08.03 09:29:38mental masturbator

    ha beírjátok (már akit érdekel) keresőbe a csaj nevét raped by brother, akkor kijön pár cikk erről. de hogy előtte tényleg azt állította-e, csak vkivel lefeküdt és hogy orvos megállapította-e hivatalosan, hogy a bátyj az apa, nem tudom. nincs türelmem keresgélni. inkább túllövöm magam munkával

  • 2010.08.03 09:30:34mental masturbator

    ha beírjátok (már akit érdekel) keresőbe a csaj nevét raped by brother, akkor kijön pár cikk erről. de hogy előtte tényleg azt állította-e, csak vkivel lefeküdt és hogy orvos megállapította-e hivatalosan, hogy a bátyj az apa, nem tudom. nincs türelmem keresgélni. inkább túllövöm magam munkával

  • 2010.08.03 09:31:45mental masturbator

    hát ma mindent kétszer mondok.

  • 2010.08.03 09:34:49puszedli:)

    vissza szerzi a gyerekét, és belép a hadseregbe ?? ugyanmáár...

  • 2010.08.03 09:36:54puszedli:)

    11 évesen piercing ??? omfg

  • 2010.08.03 10:40:44magyar bucó

    mental masturbator

    Nem kell keresgélni, elég a cikket elolvasni.

    "az erőszaktevő báty, Jason Middleton négy éves börtönbüntetést kapott tettéért"

    ha négy évet kapott érte, akkor bizonyára bizonyított az apaság.

  • 2010.08.03 10:59:51ged

    Az ilyeneket miért nem lehet lelőni?

  • 2010.08.03 11:01:21sbarrett

    "16 évesen túl fiatal ahhoz, hogy heroinfüggő legyen" -- ezt az idióta szöveget! Miért, ha valaki már elég érett, és felnőtt korú, akkor már nyugodtan választhatja ezt az életformát?

  • 2010.08.03 11:02:26sherpa

    azért lófasz hadnagy (meg a többi analfabéta)figyelmébe ajánlanám, hogy a kislányt 11 évesen a csodálatos bátyja erőszakolta meg. ahogy elnézem, az anyja se egy mintapéldány. qwára leszarták szerencsétlen gyereket. gajra lett vágva az élete.

  • 2010.08.03 11:37:34pollio

    Az angol társadalom erkölcsi színvonalát ez jól jellemzi. Ide vezet az a túlzott liberalizmus és az individualizmus, ami odakint jellemző. Az emberek leginkább magukkal törődnek, egymással nem. "It's none of your business". Amikor én kimentem oda (5 évig éltem ott), olyan ideáim voltak, hogy az egy kultúr népség, kultúr ország. Ezzel szemben azt kellett tapasztalnom, hogy van egy magasan kultúrált elit, a többi meg súlyos agymosott fogyasztói zombiproli teszkótöltelék. És ott maguk az angolok csinálják meg azt sokkal durvábban, amit itt Magyarországon mi egy bizonyos kisebbség viselt dolgainak vélünk. (Ebből is az látszik, hogy mennyire nem etnikai kérdés, hogy ki hogyan viselkedik). És sajnos azt látom, hogy bizonyos nemzetközi érdekcsoportok és azok magyarországi szolgái a mi hazánkat is el akarják angliásítani. Hiába menekültem haza 5 év után onnan, itt is azokkal a dolgokkal kell szembesülnöm egyre gyakrabban, amik elől ott menekültem. Bezzeg Göröghonban még van az embereknek értékrendje meg az életnek kultúrája! Nyilván a fent említett nemzetközi érdekcsoportoknak ez nem tetszik, meg is kapták a nyakukba a válságukat, meg az IMF-et.

  • 2010.08.03 11:42:41pollio

    Idevágó idézet a "Little Britain"-ból:

    Social Worker and Vicky Pollard, teenage mother:
    - But Vicky, where's the baby???
    - Swapped it for a Westlife CD!
    - But that's horrible! How could you do that????
    - Yeah, I know, they're crap!

  • 2010.08.03 11:55:18pollio

    @kalloskrisz: "megbírkózzanak olyan feladatokkal, mint nevelés vagy gondozás"...á, ugyanmár, az ott már régóta nem szokás. Egy ilyen neoliberál társadalomban, ahol mindenkinek csak jogai vannak, de kötelességei meg nem? Az előző banda nálunk is ezt akarta erőltetni! Egyszer utaztam egy buszon, volt rajta egy gyerek, akitől már az egész busz ki volt akadva, nem bírt magával. Az angol szülő nagyon toleráns volt, mert kurvára leszarta, a maximum, ami tellett tőle, az az volt, hogy hogy egyszer rászólt, hogy "stop it!", aztán annyi. Egy normális magyar (vagy görög) szülő már 10 perc után lekevert volna egy tisztességes nyaklevest a gyereknek, mondván, hogy egy lakatlan szigeten édes fiam azt csinálsz, amit akarsz, de a buszon rajtad kívül mások is vannak, ezért ne zavard őket. Na az így nevelt gyerekből lesz később az ASBO tini.

  • 2010.08.03 12:29:18Pong

    @ pollio

    Sikerült első kommentedben zsidózni, aztán cigózni egy zaftosan a másikban. Azért a görög krizist az IMF-re rakni, ezért külön szeretnék gratulálni, mivel ekkora WTF-hegyet még nem láttam.

    Külön LOL az ASBO tini, egyébként meg leszállítanám/pofoznám a babákat/hangoskodókat/kerge gyerekeket, még szerencse, hogy nem járok villamoson.

  • 2010.08.03 13:01:53pollio

    @Pong: hahaha, nevetséges vagy, kedves barátom! Itt egyedül Te zsidózol meg cigányozol! Olvasd el légy szíves, mégegyszer, amit írtam, és idézd már hogy hol írtam le a "zsidó" meg a "cigány" szót bármelyik hozzászólásomban? Éppen, hogy azt írtam, hogy lám, az angoloknál ugyanúgy vannak ilyen dolgok (tinédzserkrú leányanyák), éppen ezért nem azon múlik egy adott viselkedésminta, hogy ki milyen etnikumhoz tartozik!

    És igen, a liberalizmust és az individualizmust szokták valami miatt a zsidósághoz kötni, én viszont ezt éppenséggel igyexem kerülni! Attól, hogy két dolog korrelál, még nincs közöttük ok-okozati összefüggés! Az, hogy Te összemosod őket, az legyen a Te bajod! Tudod, szokták mondani, hogy rossz az, aki rosszra gondol!

    Éltél Te már Angliában? Tudod, mi az az ASBO tini?

  • 2010.08.03 13:05:34Nogee bácsi

    Fene tudja már, hogy mivel kapcsolatban volt erről már egy vita.
    Szóval a csalagút túlvégén a dedeknek állami támogatás jár, ha befejezik az iskolát. Ehh...

    Mindegy, ha a bírónak aki dönt, van egy csöpp józan esze, akkor fel sem merül benne a gondolat, hogy visszaadja a gyereket az anyjának.

  • 2010.08.03 13:15:18Pong

    @ pollio

    "És ott maguk az angolok csinálják meg azt sokkal durvábban, amit itt Magyarországon mi egy bizonyos kisebbség viselt dolgainak vélünk."

    ---> Cigó

    Nyilván a fent említett nemzetközi érdekcsoportoknak ez nem tetszik, meg is kapták a nyakukba a válságukat, meg az IMF-et.

    ---> Jude

    Olvasás s rövidtávú memória 1es.

    S ha már a görög "kultúrával"(sziasztok helóták) nem tetted volna közröhej tárgyává személyed, még hozzádobtad a neoliberális szóhasználatot, ami a buta zsebnácit(téged) jellemez.

    Ja s ne gyere azzal, hogy nem nevezted meg a dolgokat, te kis sunyi fasz!

  • 2010.08.03 13:15:59Pong

    S éltem, s tudom, de azért szeretnék gratulálni egyetemes műveltségedért..LOL.

  • 2010.08.03 13:32:09sbarrett

    Kedves hozzászóló!

    Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólását.

    Köszönettel

  • 2010.08.03 13:47:31Imeon

    Honnan vetted, hogy itthon a kölyök nem ordít a buszon? Valószínűleg, nem utazol itthon buszon.
    Ez a történet több, mint 10 éve történt Szekszárdon.
    Anyuka a hülye gyerekével utazik a buszon. A gyerek rugdossa a vele szemben ülő nő lábát. A nő megkéri anyukát, hogy szóljon már rá a gyerekre. Anyuka kijelenti, hogy ők liberálisan nevelik a gyereket és nem szól rá. A következő megállónál egy 17-18 éves fiú kiveszi a szájából a rágót és belenyomja anyuka hajába, és közli vele, hogy őt is liberálisan nevelték, majd leszállt a buszról.

  • 2010.08.03 13:50:53Imeon

    Ezt a kislányt nem elítélni kell, hanem segíteni rajta. Azért kíváncsi lennék, hogy azok, akik fröcsögnek rajta, hogy dolgozták volna fel, ha 11 évesen a bátyjuk megerőszakolja és terhesek maradnak. Gondolom, az anyja se sokat törődött vele, nem kapott szeretetet. Annak kell örülne, hogy nekünk nem ilyen élet jutott, nem ítélkezni.

  • 2010.08.03 14:16:11pollio

    @Pong: őrjöngj csak... :) Élvezem, ahogy egyre idegesebb leszel... :)

    "mi egy bizonyos kisebbség viselt dolgainak _vélünk_."

    VÉLÜNK, tehát úgy gondoljuk (hibásan), pedig nem úgy van. És többes szám első személy, mert ez a magyarok többségére igaz, én meg a magyarokról többes szám első személyben szoktam beszélni, mert magyarnak tartom magam.

    "nemzetközi érdekcsoportok, IMF", én nem tudom, ezek milyen nemzetiségűek, nem is érdekel, másrészt a "nemzetközi" az pont azt jelenti, hogy nem jellemző a nemzetiségük, illetve az mindenféle. De annak alapján, amit írsz, úgy tűnik, hogy _szerinted_ zsidók.

    Szerintem meg a globalista tőkének nincs hazája, nincs etnikuma (erre utal a "nemzetközi" szó), és pont arra hajt, hogy az egész Földön elmossa ezeket a dolgokat,ami a soxinűséget adja, mint haza meg nemzet meg etnikum, ezáltal egy nagy uniform masszát csináljon az emberiségből, ami 5% elitből meg 95% fogyasztói zombiból áll. Nekem meg ez nem tetszik. Mert jobban szeretem, ha a szivárvány színes. Tudod mi lesz a vízfesték színeiből, ha összekevered őket? Egy gusztustalan szürke lötty.

    Na nembaj, fiam, olvasásból, szövegértésből 1-es, leülhetsz.

  • 2010.08.03 14:25:10Animacs

    2010.08.02 23:10:31Süket Elek
    te szimplan hulye vagy. gyere ki Angliaba, es nezz korul. meg fogsz lepodni.
    tipikus magyar, persze. szerencsere az angoloknal se tipikus, de nyugi, meglehetosen durva dolgok vannak.

  • 2010.08.03 14:26:59pollio

    @lmeon:

    Amikor itthon nem buszon utazom, akkor villamososn vagy metrón vagy vonaton. Persz, hogy itthon is ordít a gyerek a buszon, de jellemzően, és normális esetben a szülő általában elkezd vele foglalkozni, először rászól szépen, és elmagyarázza neki, hogy zavarja a többieket, majd, ha ez nem segít, rászól erélyesen, majd, ha ez nem segít, jöhet a maflás. Az esetek többségében erre a gyerek az ordítást abbahagyja.

    Másrészt amit a szekszárdi buszon történtekről írsz, egyrészt alátámasztja a liberális neveléssel kapcsolatos véleményemet, másrészt én csak szeretném hinni, hogy itthon még ez a kivétel kategóriába tartozik, míg azt bizton állíthatom, hogy Angliában viszont az általános kategóriába tartozik. Ahogyan az is, hogy 4-5 éves gyereket még babakocsiban tologatnak, holott már réges-rég tud járni. Nem hiszem, hogy annyival több beteg gyerek lenne arrafelé, mint amennyivel több babakocsiban tologatott 4-5 éves forma. Ha ilyet látok, mindig hangosan megjegyzem, hogy lehetőleg a szülő is hallja, hogy "szegény gyerek, vajon mi baja lehet"?

  • 2010.08.03 14:29:20pollio

    @Pong: ha hazajöttél, menj vissza, ha még mindig ott vagy, maradj ott! :) Mindketten boldogabbak leszünk!

  • 2010.08.03 14:34:31pollio

    szakállas vicc:

    Liberális szülő tolja a gyerekét egy babakocsiban. Egyszer csak odalép egy járókelő:
    -Jaj de aranyos kisbaba! Kisfiú, vagy kislány?
    Mire a liberális szülő, mérgesen:
    - Nem tudom, majd ha felnő, eldönti!

    :)

  • 2010.08.03 14:34:46Nogee bácsi

    @imeon
    Van sok eset, amikor egyetértenék ezzel. Viszont ebben az esetben úgy tűnik, hogy elfelejtesz valamit.
    Ezt a "hatalmas traumát" nehéz feldolgozni.(Ezzel nem is vitázom.) Csakhogy ő pénzért árult exkluzív interjúkkal foglalkozott, ahelyett, hogy egy vidéki városka szanatóriumában próbált volna felejteni.

    Ha volt esze eladni az interjút, akkor lehetett volna annyi esze, hogy nem szokik rá a kábítószerre.

  • 2010.08.03 14:36:02Pong

    @ pollio

    Én ideges, évek óta nem voltam...:)...dühös sem vagyok, sőt már kávét sem iszom.

    Szerintem még mindig csak félrebeszélsz, s próbálod elhatalmasodó funcionális analfabétizmusoddal itt magyarázni a már kőbe vésett hülyeséget.

    Buta kisérleted a kriptikus kifejezésmódban már kudarcot vallottak, nem értem miért gondolhatod, hogy itt még ütve a vasat valamit elérhetsz.

    Köszönöm, hogy elmagyaráztad a nemzetközi szó értelmét, sajnos még mindig egy buta okoskodó fasznak tünsz, aki csitaként próbálja a globalizáció szót banánként fogdossa.

  • 2010.08.03 14:45:46pollio

    @Pong: és téged hányszor dobáltak meg/köpködtek le 13-14 éves tréninggatya-zokniba-tűrve, hoody-a-fejemen, zsenge-korom-ellenére-látszik-rajtam-évek-kemény-piálása típusú suhancokból álló bandák? Mert engem nem egyszer.

    >>görög "kultúrával"

  • 2010.08.03 14:48:37pollio

    @Pong: és téged hányszor dobáltak meg/köpködtek le 13-14 éves tréninggatya-zokniba-tűrve, hoody-a-fejemen, zsenge-korom-ellenére-látszik-rajtam-évek-kemény-piálása típusú suhancokból álló bandák? Mert engem nem egyszer.

    >>görög "kultúrával"

  • 2010.08.03 14:50:50pollio

    Az előző kettő valamiért nem ment át...

    @Pong: és téged hányszor dobáltak meg/köpködtek le 13-14 éves tréninggatya-zokniba-tűrve, hoody-a-fejemen, zsenge-korom-ellenére-látszik-rajtam-évek-kemény-piálása típusú suhancokból álló bandák? Mert engem nem egyszer.

    "görög "kultúrával"" - írod, így idézőjelbe téve a kultúra szót. Lehet, hogy velem van a baj, de úgy érzem, te lenézed a görögöket. Akkor most végül is ki itt a náci? Másrészt éltél te Görögországban?

    A hélótákat most hagyjuk, nem is tudom, hogy keveredtek ide, mi közöm van nekem ahhoz, hogy valami figura, akinek mellesleg köze van a magyar szélsőjobbhoz, valami hülye videón kifiguráz az árnyékból két 40 fokban a napon lapátoló görögországi útépítő munkást (akik nem kis valószínűséggel bevándorlók). Hogy jön ez ide?

  • 2010.08.03 14:57:39pollio

    @Pong: Még mindig nem értem, miért gondolod, hogy a "nemzetközi érdekcsoportok"-nál én zsidózni akartam volna?

    Dehát úgy látszik magyarázat és érvelés helyett Te csak minősítgetésre vagy képes. Persze, az könnyű, mert azzal nem lehet vitatkozni, értelmes ember legalábbis nem próbálja meg. Viszont a kérdéseimre továbbra sem válaszoltál.

    Úgyhogy amíg érveket illetve válaszokat nem kapok, én a magam részéről eme - indulatoktól nem mentes (részemről sem, ezt elismerem) - eszmecserét befejezettnek tekintem.

  • 2010.08.03 15:14:52Pong

    @ pollio

    Persze, hogy nem ment át, hiszen ekkora marhaságot még a velvet liberális szűrője sem enged. Hát még 2x.

    Fuj de szar életed volt, s milyen fastalicska helyen lakhattál, mondjuk én is éltem Manchesterben egy jó időt, de még Salford-ban (m8) sem történt semmi ilyen atrocitás, egy igazi áldozat lehetsz.

    Nem éltem görögoszágban, s nem is kívánok ott élni ahol 4 autó van 1 emberre, s még ki sem fizetik rendesen a zembert.

    A helótákat elengetem, az egy szabad asszociációcsapda volt, amit ügyesen észrevettél.

    "Még mindig nem értem, miért gondolod, hogy a "nemzetközi érdekcsoportok"-nál én zsidózni akartam volna?"

    Erre már valászoltam, papi.

    S érvek? BruahahahahahahLOLROFL!

  • 2010.08.03 15:41:55pollio

    @Pong:
    "Nyilván a fent említett nemzetközi érdekcsoportoknak ez nem tetszik, meg is kapták a nyakukba a válságukat, meg az IMF-et." Ezt én írtam.

    ---> Jude -> EZ volt a válasz??? na ne röhögtess!

    Amúgy nem laktam messze Manchestertől, konkrétan a Vörös Rózsa városában laktam, vonattal kb egy óra, már ha nincsen "engineering works" :)

    De laktam Milton Keynes-ben is egy darabig. Az sem tetszett.

    Egyáltalán nem volt szar életem, sőt, örülök, hogy élhettem ott. Sokat tanultam. Például megtanultam értékelni Magyarországot. Csak az a képem, ami élt bennem az angolokról - előítélet, lett légyen az akármennyire is pozitív -, mielőtt kimentem, csalódásba omlott, ezért hazajöttem, mert úgy döntöttem, nem kívánok ott élni, ha évi 30 ezer fontot keresek, akkor sem.

    Nyilván benned is él egy kép (előítélet) a görögökről (náluk csak egy évet voltam, és bármikor szívesen visszamennék), aminek része az, hogy egy emberre 4 autó jut, amit nem tudom, honnan veszel, ha egyszer még nem is éltél ott??? Tulajdonképpen fogalmad sincs a görögökről. Náluk nagy érték a család, és nagyon kis valószínűséggel (azaz sohasem) fordul elő a fenti cikkben emlegetett eset. Ott az emberek figyelnek egymásra. Nekem ez a tapasztalatom.

    Na szebb napokat neked!

  • 2010.08.03 15:46:02pollio

    @Pong: "Persze, hogy nem ment át, hiszen ekkora marhaságot még a velvet liberális szűrője sem enged. Hát még 2x."

    Harmadszorra átment. Nem szerette a "kacsacsőr" karaktert, amit idézőjelbe ágyazott idézőjelnek szerettem volna felhasználni. Más baja nem volt. :)

  • 2010.08.03 15:47:00pollio

    @Pong: "Persze, hogy nem ment át, hiszen ekkora marhaságot még a velvet liberális szűrője sem enged. Hát még 2x."

    Harmadszorra átment. Nem szerette a "kacsacsőr" karaktert, amit idézőjelbe ágyazott idézőjelnek szerettem volna felhasználni. Más baja nem volt. :)

  • 2010.08.03 16:46:37Connie

    2010.08.03 13:50:53Imeon
    Ennek az egyetlen segítség az, hogy kiemelik abból a környezetből, elvonóra és pszichiáterhez küldik. És még ez akar még egy gyereket? Pff. Elkötni kell, nem gyereket csinálni neki. Most akkor minek picsog, hogy kell neki az a baba? Milyen alapon? Se normális, rendezett környezet, se rendezett anyagiak. Az a család, ahol van a baba, legalább rendesen neveli. Esetleg, ha a kezdetektől engedik neki a kapcsolattartást a babával, még a terápiákkal rendbe lehet szedni.

    Nem értem a cikkírót. Nem nő ez, hanem gyerek.

  • 2010.08.03 17:05:01Pong

    2010.08.03 15:46:02pollio

    Najó, én röhögök legjobban az angolokon, de ez nem azért van mert "neoliberális" etc. doglok vannak náluk, hanem mivel egyszerüen sok fehérszemét van a populusz között.

  • 2010.08.04 11:59:05Anonym0

    A videón a pasinak is kint lóg a nemi szerve.El se merem képzelni mik történhetnek ott.

  • 2010.08.07 14:03:39proprorporporpo

    „16 évesen túl fiatal ahhoz, hogy heroinfüggő legyen,..."

    ez beszarás! nah majd 25 évesen már lőheti, de addig lekell hozni róla:D:D::D

    amúgy meg elég szomorú ez a kislány, de csak csepp a tengerben, valszeg tényleg mindenkinek az lenne a legjobb ha túllőné magát, ez a legegyszerűbb út...

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés