horoszkóp

Életet mentett a gazdája lábujját lerágó kutya

2010.08.04. 16:31
Megmentette gazdája életét az a kutya, amelyik lerágta félájultan fekvő gazdája nagylábujját. A rockfordi férfi ugyan nem tudott róla, de súlyos cukorbeteg volt, és a lábujján lévő seb is a betegség miatt fertőződött el olyan súlyosan, hogy már csak amputálás mentette volna meg az életét. A kutya a szagra reagált így, és bár felháborodott gazdái először el akarták altatni, mióta kiderült, hogy épp ezzel mentette meg a férfi életét, már eszükben sincs bántani.

A 48 éves rockfordi Jerry Douthett nem tudta, hogy cukorbeteg: bár egy ideje sejtette, halogatta a kivizsgálást, mert nagyon félt az eredményektől: pár éve bátyja is diabeteszes szövődmények miatt hunyt el. A férfit kórházi ápolónőként dolgozó neje is nagyon kapacitálta a kivizsgálásra, amire azonban végül teljesen más körülmények közt került sor - jelentette a The Grand Rapids Press.

Pár hete a házaspár egy étteremben alaposan megünnepelte, hogy az asszony megkapta az amerikai állampolgárságot. Jerry Douthett saját bevallása szerint 4-5 sört ivott, meg legalább két óriásmargaritát - ezek darabja olyan literes lehetett. A férfit végül neje támogatta haza, otthon pedig beájult az ágyba.

Amikor másnap délelőtt magához tért, először egyéves Jack Russell terrierjüket, Kikót vette észre, aki a lábánál feküdt, majd egy vértócsát ott, ahol korábban a nagylábujja volt. "Jerry megitta azt a csomó margaritát, úgyhogy csak hagytam, hogy kialudja magát. Aztán egyszercsak hallottam az üvöltözést a hálóból: "Eltűnt a lábujjam! Eltűnt!" - emlékezett vissza a feleség, Rosie Douthett a lapnak.

A férfit kórházba szállították, ahol először eltávolították a lábujj maradék részét, és megállapították, hogy a férfi lábujját sürgősen amputálni kellett volna egyébként is, mert a rajta lévő seb csontig elfertőződött, és ha fertőzés tovább terjed, az már a férfi életét is veszélyeztette volna.

Az eltűnt lábujjat azonban nem találták, és Douthett Kikóra gyanakodott: "Megette. Úgy értem, valószínűleg megette, mert nem volt sehol. Csak a vértócsa, és egy eltűnt lábujj" - írta le Douthett a helyzetet. A gyanúsítás korántsem alaptalan, Kiko azért rághatta le és ehette meg a lábujjat, mert érezte, hogy rohad. A kutyák ugyanis jó szaglásuknak köszönhetően könnyedén kiszagolják az elfertőződött, bomló szöveteket, ahogy néhány esetben már rákos elváltozásokat is sikerült szagok alapján azonosítaniuk.

A kórházban az is kiderült, amit a pár már korábban is sejtett: hogy Douthett vércukorszintje a normál értékek ötszöröse, és hogy a férfi 2-es típusú cukorbetegségben szenved. Ezért általában hosszú évek egészségtelen, rengeteg cukrot tartalmazó életmódja a felelős, és egyik legnagyobb veszélye, hogy lassan alakul ki, ezért sokszor nem is tudják időben felfedezni, hanem csak valamilyen szövődmény okozta komoly probléma után észlelik és kezdik el kezelni. A szövődmények pedig egészen durvák lehetnek: vakság, érelmeszesedés, könnyen elfertőződő sebek, és ezek következtében amputáció.

"Láttunk mi itt már mindenféle esetet, és elég nehéz bármivel is meglepni, de ez azért még így is egészen bizarr különlegesség" - kommentálta a kórházban a történteket a orvos, dr. Russell Lampen, aki hozzátette: ez az eset az iskolapéldája, milyen szövődményeket képes okozni a nem felismert, kezeletlen diabetesz.

Egy kis sebbel kezdődött

Douthett problémái néhány hónappal ezelőtt kezdődtek, amikor felfedezett a lábujján egy sebet, ami nem akart elmúlni. Az ilyen típusú cukorbetegeknél a rossz keringésű végtagokon különösen veszélyesek a sebek, mert azok a vér magas cukortartalma miatt ideális környezetet jelentenek a fertőzéseket okozó mikrobáknak és baktériumoknak. Douthett is így járt: bár egy késsel lefaragta az elhalt bőrrétegeket, de a seb nem akart gyógyulni, sőt annyira feldagadt, hogy kénytelen volt egyre lazább cipőkben, szandálokban járni.

"Rejtegettem az emberek elől, Rosie elől is. Szaga is lett, és ahogy most visszagondolok, összeáll a kép: minden alkalommal, amikor elmentünk valakihez, a kutyája mindig a lábfejemet szaglászta" - mesélte a lapnak a 48 éves zenész és autószerelő. Állapotát nem tudta sokáig rejtegetni ápolónő felesége elől, aki egyszer, amikor beugrott hozzá a szervizbe, észrevette az egyik kocsi alatt fekvő férje lábán a sebet. Mivel az asszony tisztában volt vele, hogy férje családjában jelen van a diabetesz, azonnal erre kezdett gyanakodni, és ragaszkodott hozzá, hogy férje vizsgáltassa ki magát. Douthett ekkor ugyan végre beleegyezett a kivizsgálásba, de azért próbálta még halogatni, egész addig, míg Kiko akciója végül rövid úton a kórházba juttatta.

Orvosai szerint a cukorbetegség okozhatta azt is, hogy a férfi az italozással a normálisnál sokkal jobban kiütötte magát, és a diabetesz okozta idegkárosodások a felelősek azért is, hogy nem érzékelte, amikor a kutya a lábujját rágta.

Bár az elszörnyedt házaspár először el akarta altatni a kutyát, orvosai felhívták Douthett figyelmét arra, hogy valójában az életét köszönheti neki: ha Kiko nem teszi azt, amit tett, a rohadó lábujjból gyorsan súlyos vérmérgezés alakult volna ki. Douthették azóta inkább hálásak az állatnak az életmentésért, de - mint a férfi viccesen megjegyezte -, ő azóta inkább cipőben alszik a biztonság kedvéért.

Az 56 éves Linda Floyd kutyájának nem volt ekkora szerencséje: a szintén illinoisi és cukorbeteg nő tíz évvel ezelőtt elaltatta az állatát, amikor az lerágta az egyik lábujját. Floyd a cukorbetegsége okozta idegkárosodások miatt szintén nem érzett semmit, mikor kutyája álmában lerágta az ujjat, ami be volt kötözve, hogy gyógyuljon a leszakadt körme.