Két felnőtt és egy fiatalkorú fiú áll bíróság elé Chicagóban, amiért elraboltak, megerőszakoltak, összevertek, majd partiba dobtak egy súlyosan szellemi fogyatékos lányt. Az áldozatra a rendőrség szerint közel egy napig hosszú sorokban járt rá az elkövetők bandája. A lányra - aki ugyan 18 éves, anyja szerint azonban szellemileg egy 4-5 éves kislány szintjén áll - egy nappal később akadtak rá a rendőrök, miután egy ismeretlen férfi megmentette.

Chicago South Side negyedének egy alagsorában tartották fogva, kínozták meg, majd erőszakolták meg sorban azt a szellemi fogyatékos tinédzserlányt, aki csak a szemetet vitte ki koraeste a bronzewille-i lakásukból, majd nyomtalanul eltűnt egy napra. Bár az eset áprilisban történt, az áldozat anyja most először beszél az esetről, mert úgy érzi, a nyomozás zsákutcába került - számolt be róla a Fox Chicago News csatornája.

A lány - akinek nevét a hírközlők nem adták meg - a szemetet vitte ki bronzeville-i lakásukból, amikor nyoma veszett: anyja alig tíz perccel később kezdte keresni, de már csak a szétszórt szemetet találta a kukáknál. A lányra egy nappal később, két háztömbbel arrébb akadtak rá a rendőrök: anyja szerint annyira összeverték, hogy alig ismerték fel. Mint kiderült, csomókban hiányzik a haja, tetőtől talpig horzsolások, zúzódások és sebek borítják, és többszörösen meg is erőszakolták.

Támadói egy Washington Park közeli épület alagsorába hurcolták a lányt, ahol több férfival is közösülnie kellett. “Tudják, mit mondott? Azt mondta, ‘hosszú sorban álltak, anya. Sok ember volt ott, nagy, hosszú sorban. Kisfiúk és felnőtt emberek’ - idézi fel az anya lánya vallomását, a rendőrség pedig még ennél is durvább képet fest: szerintük tömeges erőszak történt, ami közel egy napon át tarthatott.

A lányt állítólag egy ismeretlen férfi hozta ki börtönéből, biztonságos távolságra vitte a helyszíntől, majd felhívta a rendőrséget, hol találják. “Lehet, hogy ő is az erőszakolók közt volt. De benne végül legalább támadt némi könyörület” - véli az anya. A kislány erősen vérzett, és anyja szerint “a kórházban megvizsgálni is alig tudták, úgy szétszaggatták”.

Bár a kislány szellemi fogyatékos, a trauma ellenére is sikerült visszaemlékeznie, hogy néhány támadója hogyan szólította egymást. Ez alapján a rendőrség megtalálta a tömeges erőszak helyszínét, és a ház lakóinak kihallgatásával végül szemtanúkra is akadtak. A nyomozók végül három személyt tartóztattak le - két felnőttet és egy fiatalkorút -, és mindannyiuk ellen szexuális erőszak és emberrablás miatt emeltek vádat. Továbbra is keresnek azonban még legalább nyolc személyt.

Az egyik elkövető, a 18 éves Rajah Latimore pár házzal lejjebb lakik, mint az erőszak helyszíne, családja nem kívánta kommentálni az esetet. A másik tettes, a 17 éves Phillip Brown édesanyja azonban határozottan tagadja, hogy fia szexelt volna a kislánnyal. A nyomozók és az ügyészség szerint Brown is ezt vallotta, igaz, ő azzal magyarázta, hogy nem volt kedve kivárni a hosszú sort.

Egy Jacque nevű 17 éves fiút szintén kihallgatott a rendőrség, de ellene nem emeltek vádat. A fiú azt állította, legalább hat férfit látott az alagsorban a lánnyal, de ő nem csinált semmit. Igaz, szerinte a lányt nem is kellett megerőszakolni, mert “hagyta, hogy csinálják, nem is kiabált, vagy ilyesmi”.

“Szerintem véletlenszerűen esett rá a választásuk, érti... először csak lányokat akartak, akikkel dumálhatnak, vagy felszedhetik őket... aztán gondolom, rájöttek, hogy ő könnyű célpont. Valami üdítővel kábíthatták el” - próbálja kitalálni az áldozat anyja a Foxnak adott interjúban, mi vezethette a tetteseket. Lánya ugyanis szellemi fogyatékos: 18 éves kora ellenére egy 4-5 éves kislány színvonalán áll, “ha jobb napja van”. "Azt is mondta nekem, hogy ő csak annyit mondott a támadónak, hogy 'majd anya elkap titeket' - tette még hozzá a nő.

A lánynak a Fox felvétele alapján a mai napig kihívást jelent a számolás vagy az ábécé, és még a hét napjainak sorrendjével is komolyan meg kell küzdenie. A tévések megkérdezték a Jacque nevű fiút, feltűnt-e neki, hogy a lány szellemi fogyatékos, de a srácnak állítása szerint csak annyi jött le, hogy az áldozat “agyilag kicsit talán lassú”, de fenntartotta, hogy  “hagyta, hogy azt csinálják vele, mintha tudta volna, mi az”.

A támadás óta három hónap telt el, de a rendőrség azt állítja, folyik a nyomozás, csak az áldozat szellemi állapota miatt a szokottnál is nehezebb a dolguk. Mivel a lány emlékezete és a különféle fontos részletek felidézésére való képessége nagyon korlátozott, így például az újabb gyanúsítottak azonosítása különösen nehéz, ha nem lehetetlen. Az Illinois Állami Bűnügyi Labor mindenesetre most épp a helyszínen talált 12 óvszert vizsgálja, a bennük talált DNS-nyomoktól remélve az áttörést.