horoszkóp

Leordította a bunkó utast, majd a vészkijáraton távozott a fedélzetről a bepöccent légiutas-kísérő

2010.08.11. 20:08
A kaliforniai férfi minden idők leglátványosabb felmondását követte el a légiközlekedésben: miután egy utas beszólt neki, ő leseggfejezte, majd működésbe hozta a felfújható menekülőcsúszdát, magához vett két sört, és a döbbent utasok tekintetétől kísérve távozott a gép fedélzetéről. Igaz, a gép ekkor már a földön volt, ekkor gördült a terminálhoz, de Steven Slater ettől még a világ légiutas-kísérőinek példaképe lett tettével: sokan érzik úgy, végre helyettük is elégtételt vett a szemét utasokon.

Steven Slater légiutas-kísérő hétfőn délelőtt, a New York-i John F. Kennedy reptéren landolás közben keveredett szóváltásba egy utassal, még a gép fedélzetén. A konfliktus alapja az volt, hogy a JetBlue Pittsburghből érkező járata még mozgásban volt, amikor a női utas már felállt és elkezdte lerángatni táskáját az ülések feletti csomagtartóból. Amikor az utaskísérő figyelmeztette, hogy a leszállás befejezéséig nem lehet levenni a csomagokat, a nő azt válaszolta, kopjon le, majd még fejen is találta Slatert a csomagtartó ajtajával. Bár ez utóbbi a szemtanúk szerint nem volt szándékos, Slatert a vita addigra már annyira felhúzta, hogy amikor a gép beállt a terminálra, előbb a fedélzeti telefonon küldte el az anyjába az utast, majd átment akciófilm-hősbe.

“Annak a kibaszott seggfejnek üzenem, aki azt mondta, hogy kopjak le, hogy klassz 28 év volt!!! Elegem van!!!” - üvöltötte a telefonba, majd meglepett utasok szeme láttára kikapott két doboz sört a fedélzeti büfékocsiból, a vészkijárathoz pattant, meghúzta a nyitókart, és a felfújódó menekülőcsúszdán lecsúszva hagyta el a fedélzetet. Ezután a személyzeti parkolóban álló kocsijához rohant és hazavezetett Belle Harbor-i otthonába, itt tartóztatták le végül a rendőrök.

Barátai nem értik Slater reakcióját: “Nem tudom elhinni, hogy Steve így elmenekült volna. Ő kicsit olyan, mint O.J. Simpson, könnyen bepöccen” - védte meg egy szomszédja, Bruce Babasso nem túl szerencsés hasonlattal az esetről tudósító New York Postnak a hirtelen haragú légikísérőt. A férfi neje máshogy látja: “Steve szelíd, mint egy csecsemő, mi provokálhatta ezt ki belőle? Ő a legkedvesebb, leglágyszívűbb ember, akit ismerek. El se tudom képzelni, hogy a vészcsúszdán menekül!"

A szomszédok szerint a 39 éves Slater apja két éve hunyt el Lou Gehrig-betegségben, hosszan tartó, súlyos betegség után; a férfi jelenleg rákbeteg anyjával él, akinek az orvosok szerint úgy két hónapja lehet még hátra. Az idős asszony az ABC tévétársaságnak nyilatkozva természetesen megvédte fiát: “Megértem, hogy Steve kiborult, én is kiborultam volna. Látták volna a púpot, ami az ütéstől lett a fején!”.

Természetesen az internetes közösség is azonnal felkarolta a látványos lelépéssel felmondó légiutas-kísérőt: Facebook-oldalán egyetlen nappal az eset után már több mint 70 ezer rajongója lett, ez a szám azóta már a százezret is meghaladta. Sokan osztják Slater édesanyjának véleményét arról is, hogy a szolgáltatóiparban dolgozni különösen nagy stresszfaktort jelent, mert az alkalmazottak minden körülmények közt kötelesek eltűrni az ügyfelek molesztálását, akik gyakran vissza is élnek ezzel. “Steve, király voltál! Én is stewardessként dolgozom, szerintem hős vagy!” - írta neki egy torontói kolléganő, Dana Morley. Egy másikuk csak annyit írt: “Dicsőség neked ezért, én is légiutas-kísérő voltam, és csak azt sajnálom, hogy nem volt merszem megtenni, amit te”. Egyes támogatók még tovább mennek, szerintük valójában nem is Slatert, hanem a neki beszóló utast kellett volna letartóztatni.

Slater ügyvédje, Howard Turman szerint a női utas nagyon agresszívan támadt neki ügyfelének, aki “ameddig lehetett, próbálta elkerülni a konfliktust”. A légiutas-kísérőt a nyomozás idejére felfüggesztették állásából, harmadfokú birtokháborítással, első és másodfokú bűnös veszélyeztetéssel vádolják, és ha nincs szerencséje, akár hét évet is kaphat. Jelenleg 2500 dolláros óvadék ellenében védekezhet szabadlábon, első tárgyalása szeptemberben lesz.

A munkáltató, a JetBlue közleményben erősítette meg, hogy gépükön valóban működésbe hozták a felfújható menekülőcsúszdát, mikor a gép a terminálhoz gördült, de vészhelyzet nem volt, senki sem sérült meg, és minden utas biztonságban távozott a rendes kijáraton át. Jelenleg a Légiközlekedési Felügyelettel és a légiközlekedési hatóságokkal együttműködésben vizsgálják az incidenst.