horoszkóp

Két szép mell százezret ért a Dokk Beach-en

2010.08.20. 18:06
Szent István éjszakáján az első vizespóló bajnokságon tizenöten indultak. Százezer forintot, J. Press utalványt és fél évre elegendő Playboy energiaitalt lehetett nyerni. A különdíjas Alexandra lett, aki többet mutatott meg magából, mint az elvárható lett volna. Indult Lenyelős Kriszta, Rám Nézel Elélvezel Klaudia, és Ezzel Agyon Lehet Ütni Erika is. Ezek után ne számítsanak akadémiai székfoglalóra.

„Ő Krisztina, önmagát skizofrénnek tartja, és most jön a lényeg: lenyeli. Amúgy háztartásbeli” – így mutatta be a Miss Wet T-Shirt műsorvezetője az első versenyzőt a nagyérdeműnek csütörtök este. A Dokk Beach, ahogy másik tíz helyszín is, a Szent István Éjszakáját ünnepelte a Hajógyári Szigeten. Volt, aki Zoltán Erikával múlatta az időt, volt, aki Lollipop fürdőruhás lányokat bámult, mi viszont arra szerződtünk, hogy a vizespóló verseny képi és hangulati elemeit megörökítsük. A ráhangolódás érdekében partibusszal terveztük megközelíteni a helyszínt, de végül HÉV-vel érkeztünk, mert így nem tartott másfél óráig az előjáték.

A két melle és ő

Verőeszközök képekben!

A Hajógyári Sziget szórakozóhelyein szigorú a biztonsági rendszer: mind a Dokk, mind a Bed Beach-en átkutatták a táskánkat, utóbbin annyi alkalommal, ahányszor újra beléptünk. Az éjfélkor kezdődő Miss Wet T-Shirtre tizenöt lány nevezett, ebből tízen már online regisztráltak a nettó százezer forintos fődíjért, a maradék a helyszínen vette hozzá a bátorságot. Az egyik lányt mellei fogdosásával és fejhangú sikítással próbálta ösztönözni a jelentkezésre barátnője, végül nem tudni, jelentkezett-e, ugyanis csak hátulról láttuk. „Erika szerint hármasban szép az élet, ami azt jelenti: a két melle és ő” – így indult a következő hölgy felkonferálása, miközben egyre többen akartak kitúrni minket a megszerzett magaslesünkről. Mögöttünk egy csapatnyi kínai fiatalember csorgatta a nyálát és fotózott, közben jobb oldalról is szállt felénk az ige, de komoly visszhanggal nem kellett számolnunk, miután legtöbben kizárólag egyszavas jelzőkkel illették a hölgyeket.

Melitta saját bevallása szerint újságíró és/vagy médiaszemélyiség szeretne lenni, de valószínűleg nem köztévénél igyekszik népszerűségre szert tenni, ugyanis a mellmérete nem erre predesztinálta. Az este egyetlen Tündéje pedig annyira zavarban volt, amikor Alexis Fernandez (Bad Boyz) slagja ráirányult, hogy nyomban legyezni kezdte magát a rajtszámával, pedig iszonyatosan hideg volt. Klau mottója viszont véleményformálásra késztette az embereket, ami nem meglepő, hiszen azt állította: ha rám nézel, elélvezel. Mondjuk az édesanyja emlegetését ennek ellenére sem éreztük indokoltnak.

Nincs kedve hülyét csinálni magából

Lick, lick, boooom!

Melitta az este folyamán többet is megmutatott magából, mint amennyit a szervezők kértek, valószínűleg azért, mert úgy érezte, többfrontos támadással közelebb kerülhet az említett nyereményekhez. „Atya úristen, ezekkel verni lehet” – így méltatta a melleket a porondmester, aki miután a pőre Erika ütközőivel szembesült, csak az agyonverésre tudott asszociálni. A kidobom a mellemet bajnokság a végére majdnem ízléstelen partiba fulladt, néhány hölgy ugyanis tangára vetkőzött vagy éppen smárolt egymással a jakuzziban, de csak tizenöt perc hírnév jutott nekik. Bár lehet, hogy valójában ilyen a popszakma, csak mi már nem lennénk jók zenészeknek sem.

Mint később „Lenyeli” Krisztinától megtudtuk, ő sem tudott azonosulni a nekivetkőzős hölgyekkel, talán azért, mert első alkalommal indult vizespólós megmérettetésen. Azt, hogy a többiekkel ellentétben miért nem hajlandó felhúzni a már amúgy is nedves pólóját a zsűrinek, Krisztina azzal magyarázta, hogy nincs kedve hülyét csinálni magából, százezerért meg pláne. „Magamtól is azt gondolom, hogy szép a mellem, meg nagyon sok ismerősömtől kaptam már ilyen visszajelzést” – hozzátette, ismerősei nem tapasztalat nélkül értékelték prímának a kebleit, nekik felrántotta a pólóját. A versenyzők sorsáról a korábban celebzsűriként beharangozott öttagú stáb döntött, akik közül egyedül a Csillag születik-es Varga Viktort sikerült beazonosítani, pedig ott ült még a Bad Boyz-os Szabó Tamás is. Igaz, nem vagyunk már tizenévesek, így nem kell magyarázni, miért ütközünk saját korlátainkba. Viszont Csilla győzelmének mindenki örülhet, ahogy Rita ezüstjének, vagy Erika bronzérémének is, mert az nem szégyen, hanem valami más.