Rendőrségi védelmet kellett kérnie annak a 45 éves brit asszonynak, aki pillanatok alatt az internet legújabb negatív sztárja lett. A nő azzal lett híres, hogy videó készült róla, amint egy szemeteskonténerbe dob egy macskát, és még a fedőt is rácsukja. Azóta az állatvédők is rászálltak, a Facebook is egy emberként utálja, és halálos fenyegetéseket kap. A nő azzal védekezik, csak viccnek szánta az egészet, nem is gondolta volna, hogy az állat nem tud kimászni a kukából, és különben is, ez csak egy macska.

Világszerte óriási felháborodást keltett az a videó, amin egy brit nő a kukába dob egy macskát, majd rácsukja a fedelet. Az így csapdába ejtett négyéves Lolát csak hosszas keresés után,15 órával később találták meg tulajdonosai, miután felfigyeltek kétségbeesett nyávogására. A biztonsági kamerával készült felvételt Lola tulajdonosai töltötték fel a Youtube-ra, és létrehoztak egy Facebook-csoportot is, hogy az internet segítségével kiderítsék, ki a felvételen látható nő, aki miatt kedvencük 15 órát töltött egy csukott fedelű kukába zárva. A csoporthoz pár nap alatt közel 18 ezer ember csatlakozott, és többen halálosan is megfenyegették az asszonyt. Amikor sikerült beazonosítani a felvételen látható nőt, a 45 éves Mary Bale-et, Lola egyik tulajdonosa, a 24 éves Stephanie Andrews-Mann feljelentette őt a rendőrségen – írja a Daily Mail.

Jó poén?

Mary Bale a Sunnak próbálta elmagyarázni, mi is vezette a macska kikukázására: „Munkából tartottam hazafelé, amikor észrevettem a macskát. Játszottam vele, simogattam, hallgattam, ahogyan dorombol. Nagyon barátságos volt. Aztán nem tudom, hogy pontosan mi lelt, de hirtelen eszembe jutott, milyen vicces lenne belerakni a mellettem lévő kukába. Viccnek szántam. Nem gondoltam arra, hogy csapdába esik, úgy gondoltam, hogy valahogy majdcsak kikecmereg a kukából. Nem tudom, hogy a rokonaim mit gondolnak majd az esetről, de szerintem mindenki túlreagálja a dolgot” – magyarázta tettét a banki alkalmazottként dolgozó asszony, aki nem igazán érti, miért kell ezen így kiakadni: „Nem tudom, hogy mire ez a nagy felháborodás, hiszen csak egy macskáról van szó”. Hozzátette, ő ugyan nem tart otthon állatot, de semmi baja nincs azokkal, akik így tesznek, egyébként meg közömbösek számára a macskák.

Csak semmi önbíráskodás!

Stephanie Andrews-Mann, Lola tulajdonosa ugyan nem örül a történteknek, de arra kér mindenkit, hogy ne álljanak bosszút az asszonyon.  „Most, hogy a rendőrség tudja, kiről is van szó, az illetékes hatóságokra kellene bízni, hogy pontot tegyenek az ügy végére. Nem kedvelem őt, de nem akarom, hogy baja essék” – nyilatkozta a macska gazdája. A rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint az ügyben az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmód ellen fellépő hatóság, az RSCPA nyomoz, és hamarosan ki is hallgatják Bale-t. Az állatvédelmi hatóság munkáját a helyi rendőrség is segíti az, és egyúttal mindenkit arra kérnek, ne akarjanak bosszút állni az asszonyon, hagyják, hogy az illetékesek végezzék a munkájukat. Bale-t egyébként nem tartóztatták le, hiszen a törvények szerint macskát kukába dobni nem számít  szabálysértésnek vagy bűncselekménynek.

Neki is volt macskája

A sok fenyegetés miatt azonban jelenleg rendőrök őrzik Mary Bale házát, és arra is kioktatták, mit tegyen, ha valóban megtámadják.  „Felhívott a főnököm, hogy megkérdezze, mi is történt. Beszélnem kellett a bank biztonsági embereivel, hogy mi a teendő akkor, ha megtámadnak azok, akik úgy gondolják, hogy bántottam az állatot. Tudom, hogy csak magamat hibáztathatom. Bárcsak soha ne találkoztam volna azzal a macskával” – nyilatkozta Bale, aki számára egyébként most éppen a kórházban fekvő édesapja a legfontosabb. Bale édesanyja egyenesen azt állítja, lánya szereti a macskákat, és sajnálja azt, amit Stephanie és Darryl Andrews-Mann macskájával tett. „Kisgyermekként több cicája is volt, és eddig soha nem bántott egyetlen állatot sem. Beszéltem vele telefonon. Nem igazán tudta megmagyarázni a tettét, hogy mi járt a fejében” – nyilatkozta a Celia Bale.

Csendes, de kedves asszony

Az édesanya úgy véli, lánya tettére talán az lehet a magyarázat, hogy apja éppen kórházban van: „Valószínűleg el volt merülve a gondolataiban. Az édesapja leesett a lépcsőről. A baleset után kórházba került, és az állapota válságos. A lányom nagyon közel áll az apjához, így biztos óriási hatással vannak rá a történtek. Nagyon aggódom miatta, mert az emberek borzasztó dolgokat mondanak róla, fenyegetik őt ” – mondta Celia Bale, aki hozzátette, ha nem dolgozna, lánya valószínűleg most is tartana otthon állatot. A szomszédok szerint Bale nagyon visszavonultan él, alig vannak látgatói, de egyébként kedves hölgy.

Lola gazdája szerint azonban egy beteg hozzátartozó nem mentség egy ilyen értelmetlen kegyetlenségre: „Sajnálom, hogy az édesapja kórházban van, de ez nem tartozik a macskámra” – nyilatkozta a tulajdonos, aki szerint ijesztő, hogy olyan emberek élnek a környékükön, akik ilyesmire képesek.