Kalapáccsal irtotta ki családját, majd felkötötte magát a csődbe ment angol virágkereskedő

2010. szeptember 4., szombat 10:04
A férfi azt írta búcsúlevelében, nem akarta, hogy neje és lánya szenvedjenek, ezért inkább agyonverte őket. “Remélem, a pokolban rohadok meg érte” - tette hozzá, mielőtt végül felkötötte magát. Mint a haláleset vizsgálata kiderítette, a virágkereskedő a csőd szélén állt, és valószínűleg azt is hitte, hogy AIDS-es.

Az 48 éves Hugh McFall gumikalapáccsal verte szét 56 éves neje és 18 éves lánya fejét a Shropshire megyei Oswestryben lévő otthonukban februárban, amikor rájött, hogy virágkereskedése, ami a család egyetlen megélhetési forrását biztosította, a csőd szélére került. A halálesetek ügyében folytatott vizsgálat csütörtöki bírósági meghallgatásán kiderült: a férfi forgalmának zömét adó helyi szupermarket, a Stan’s Superstore néhány gyanús számlaügylet miatt függesztette fel kapcsolatát McFall virágkereskedésével.

“Az eddigi biztosnak hitt pénzügyi háttere egyik pillanatról a másikra összeomlott. Üzleti bevételei, vagy legalábbis azok 90-95 százaléka egy pillanat alatt eltűntek” – magyarázta el a bíróságnak John Ellery halottkém McFall lehetséges motivációját, hozzátéve: a férfinek ez csak az egyik indoka volt.

McFall nejének és lányának holttestére sógoruk talált rá, akit McFall a gyilkosságok után telefonon értesített. A házhoz érkező testvér az ajtón egy kézzel írott cédulát talált: “Ne gyere be”. A nej, Susan, és lányuk, Francesca véres holtteste egymás mellett feküdt a pár hitvesi ágyában. A halottkémi vizsgálat kiderítette: az asszonnyal McFall valószínűleg álmában, egyetlen, a fejére mért ütéssel végzett, míg lánya koponyáját 5 ütéssel zúzta szét, majd a még életben lévő lányt saját ágyából átvitte a hitvesi hálóba. Francesca párnáján bocsánatkérő búcsúlevelet találtak: “Jobban szeretlek, mint valaha bárkit is. Nem hagyhattam, hogy szenvedj. Apu”.

McFall ezután hívta fel hajnali ötkor bátyját, majd a rendőrséget, bejelentette, mit tett, de nem várta meg, hogy megérkezzenek: széttörte a mobilját és ismeretlen helyre távozott. Mint kiderült, a közeli iparnegyed egyik raktárhelyiségében lévő irodájába ment, ahol búcsúlevelet írt testvérének, majd felakasztotta magát. “A világom – Frankie és Susan – megsemmisült. Annyira szeretem őket, hogy azt senki fel nem foghatja. Egy részem tovább akar élni, hogy emlékezhessek rájuk. De túl nagy a fájdalom. Kérlek, mondd meg anyának és Claire-nek [a meggyilkolt nej előző házasságából származó lánya - a szerk.], hogy szeretem őket, és bocsássanak meg. Amit tettem, elképesztő. De mindennek vége. Remélem, a pokolban rohadok meg” – áll a kézzel írott búcsúlevélben.

A McFall ügyében folytatott nyomozás azonban nem csak a férfi pénzügyi csődjére derített fényt, hanem más, lelkiismeretfurdalást okozó szorongásaira is. A családi számítógép átnézése után világossá vált, hogy az apa az online pornó függője volt, és gyakran nézegetett prostiközvetítő oldalakat, masszázsszalonokat és escortlányokat keresgélt, az utóbbi időben pedig HIV-szűrési lehetőségek után kutatott. “Ez az egész ügy kapcsolatban állhatott Mr. McFall HIV iránti érdeklődésével és aggodalmaival, és nagyon valószínű, hogy úgy vélte, már vírushordozó, esetleg AIDS-es is. Honnan jött mindez neki? Már soha nem fogjuk megtudni” – vázolt fel egy lehetséges másik magyarázatot a halottkém a meghallgatáson, ami szerint McFall esetleg attól félt, családját is megfertőzhette a vírussal, és ezért vetett véget az életüknek.

Kommentek

  • 2010.09.04 10:15:39Beet-rúd

    no comment...

  • 2010.09.04 10:21:54legend of a dead spider

    szar ügy

  • 2010.09.04 10:48:50xido

    Soha nem fogom fel,miért ilyen rohadt önző valaki,hogy más esélyeit is elveszi..kezdje magával a mészárlást..a többiek majd túlteszik magukat rajta,de legalább életben maradnak..

  • 2010.09.04 10:55:30karlitoszka

    egyetértek, rohadjon a pokolban. meg az is aki a csőd szélére sodorta:
    "néhány gyanús számlaügylet miatt függesztette fel kapcsolatát McFall virágkereskedésével." = valakinek a csókosa lett az új beszállító a régitől meg kellett szabadulni.

  • 2010.09.04 10:57:54Ianas

    Az embereknek sajnos néha elborul az agya. Szoftverhiba. Bárkivel megeshet.

    Mikor hazamentek apuhoz, zárjátok el a kalapácsot és a flexet.

  • 2010.09.04 11:09:22pakesz

    elegge huzos, hogy megszunt a jol fizeto allas, es utana vege a vilagnak...
    igaz anyucinak es a kicsi lanyanak is be kellett volna latnia hogy a zsiros allasnak vege es hogy nelkulozni kell...
    lehet hogy anyucinak vissza is kellett volna mennie dolgozni!!!
    es nagyon ugy latszik, hogy ezt nem volt kepes elviselni apuka ezert inkabb agyonverte...

    1930 -ban sem am azok oltek sorra magukat akik a legnagyobbat buktak...

  • 2010.09.04 11:10:10vikkk

    engem már csak az érdekel, mit keres egy februári sztori szeptemberben a címlapon?

  • 2010.09.04 11:11:37rasszista szalonna

    ...meg a virágollót és a kötöződrótot is...
    ugyan már.

    A lánykát benyomni a sales csapatba, anyu meg apu trógerol. talán túlélhette volna így csapatként működve. Nem tudni pontosan mi volt, de a nők biztos csak apasztották apu számláját.

  • 2010.09.04 11:18:33Boddah

    apu vérbenforgó szeme vagyok

  • 2010.09.04 11:18:45Nazca

    Gyerekek! A feleségem miért dugta el a kalapácsomat?

  • 2010.09.04 11:24:53Bedi

    gimikalapács?

  • 2010.09.04 11:25:44Nazca

    Megjegyzem csendesen, az első feleségemet ha felindulásból agyonverem, már akkor is szabad lennék. Épp annyit éltünk együtt, amennyit ültem volna. Arról nem beszélve, hogy akkor is ünnepelhetném a második házasságom hatodik évfordulóját! (A kalapácsot a második feleségem dugta el...)

  • 2010.09.04 11:32:22Thunderbird

    Eladhatták volna kocsit, felesleges cuccokat...
    Házra jelzálog amig nem találnak uj céget akinek szállithatnak... szóval lettek volna még itt opciók...
    Borzasztó, hogy az embereknek a pénz lett a mindenük, annyi más érték van az életben...
    Aztán ha az elapad akkor mi marad, csak üres váz ?

  • 2010.09.04 11:40:20nemszentember

    Az összetartás az ami ebből a családból hiányzott.

  • 2010.09.04 11:41:55hümmögő cserebogár

    ezek a "búcsúlevelek" soha ne kerülhessenek nyilvánosságra, mert valójában ettől elégülnek ki előre ezek az "őszinte, lelkifurdalásos", nyálas, önző és beszari balfaszok

    így talán megelőzhető lenne néhány további utánzás

  • 2010.09.04 11:42:35anyahajókabinajtóhajtogató

    veszett a világ

  • 2010.09.04 11:57:33Zuzimama

    Az előzmények inverze megtörténhetne velem. "Apu" hazajön és azt mondja: anyjok, meggazdagodtunk!
    Eszembe nem jutna a kalapács. :D

  • 2010.09.04 11:59:2966th Zealot platoon

    u can't touch this, hammer time!

  • 2010.09.04 12:02:56nemvagyokkreatív

    Milyen egy szar világban élünk! :(

  • 2010.09.04 12:04:58lezsolt

    Degenerált, selejtes angolok már megint.

  • 2010.09.04 12:09:48tavaszi fingok érkeznek a széllel

    úgy szeretem, hogy agyonverem.
    érdekesen mutatják ki egyesek.

  • 2010.09.04 12:18:41Inimma

    Aki a virágot szereti...

  • 2010.09.04 12:18:56Animacs (a Tyne folyó déli partja)

    2010.09.04 11:10:10vikkk
    kapaszkodj meg: a metro újságban tegnap volt. na mit szólsz?

  • 2010.09.04 12:26:43emjanos

    Online pornóoldalakat nézegetett. Azt hiszem ez sok mindent megmagyaráz.

    Jak 1,15
    Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.

  • 2010.09.04 12:34:29nullnick

    NEM BAJ

    MAJD VALAMI CIGÁNY VAGY PAKISZTÁNI (különbség?)

    BEKÖLTÖZIK A HELYÜKRE

  • 2010.09.04 12:44:36[Sven]

    Mert csak baszott nagy házban és kocsival lehet élni igaz? Mert csak az apa dolgozhat igaz? Szánalom.

  • 2010.09.04 12:54:05wmiki

    lefogadom, hogy húsevő volt :#

  • 2010.09.04 13:09:43Alex Roy

    Annyira imádom az angolokat...

  • 2010.09.04 13:18:15lamb79

    nagyon szomorú ez az eset. lehetnek opciók arra vonatkozólag hogy hogyan másszanak ki ilyen szituációkból a vállalkozók, elsonek irány a tanácsadó majd a bank. borzasztó hogy idáig fajult a dolog.
    mióta itt élek (Anglia/Skócia) láttam már tobbszor is hogy emberek képesek voltak kijonni hasonló helyzetbol.

    @ nullnick
    ez abszolút primitív megnyilvánulás volt.
    ezzel kerultél pontosan arra a szintre amit szerinted ezek a nációk képviselnek. tapsvihar!
    gyulolni egyszeru és nem igényel szinte semmilyen megeroltetést. szerintem tedd magadévá a kihívást és próbálj meg ne gyulolkodni.

  • 2010.09.04 13:22:56Luella Menendez

    Mindenki a válságra keni az ügyet - csak épp a pornófüggést felejtik ki az egészből.

    Pedig az utóbbi eset azt igazolja, hogy ennek ilyen következményei is lehetnek. (És egyre több van, sajnos.)

    Nem a válság az igazán gáz az egészben, hanem a szexfüggőség és a következményei.

  • 2010.09.04 13:23:31DNA

    komolyan,ennél van lejjebb,hogy februári cikkeket szeptemberben adtok le?

  • 2010.09.04 13:28:27epeficam

    Apu dühöngő gumikalapácsa vagyok.

  • 2010.09.04 13:29:16smartdrive

    bizony ott

  • 2010.09.04 13:35:39mbazs

    @Luella Menendez:

    Szerinted a pornófüggőség családirtó tünetekkel jár?

  • 2010.09.04 13:44:33fuggetlenallamok

    aki a virágot szereti, az...

    a) számlagyáros
    b) Hummerrel járkál
    c) luciferrel cimborál
    d) szereti hangman-t játszani

  • 2010.09.04 13:52:06HgGina

    Megmagyarázná valaki, hogy a nej szó mit jelent? Mert a nő birtokos szerkezetben nője, ha a nő kifejezetten a feleség, akkor neje. De nej, mint olyan nincs. Még akkor sincs, ha sokan értik, hogy a használó mire gondol, mikor ezt a nem létező, értelmetlen karaktersort írja le.

  • 2010.09.04 13:52:48sickboy_

    biztos vagyok benne, hogy a tragédia előtti 12 órában többször is fogyasztott vizet. tiltsuk be a vizet!

  • 2010.09.04 13:53:44NeBassz

    huh, marhára reméltem, h a képek közt nem lesz egy "előtte, és utána" galéria....

  • 2010.09.04 14:04:51Animacs (a Tyne folyó déli partja)

    2010.09.04 13:23:31DNA
    neked is: Angliában a TEGNAPI újságban volt. írj márnekik is, hogy ez régi, jó?

  • 2010.09.04 14:08:42con

    Hiszem, hogy jogunk van az öngyilkossághoz, ez többé-kevésbé mindenkinek a magánügye, de, hogy lehet valaki akkorá állat, hogy mert ő nem lát önmaga számára kiutat egy helyzetből, ezért másokat is megöl, csak sajnálni tudom amiért az ilyen emberek (Ács stb) nem magukkal kezdik.

  • 2010.09.04 14:13:22Balt

    Nem érdemelt ilyen szép családot, az fix.

  • 2010.09.04 14:17:07Steve_Jobs

    off: 2010.09.04 13:18:15lamb79: Rossz vagy buta ember lenne mert utál egy másik embercsoportot? Nem hinném.. liberális gondolkodással persze az. Énis utálom a cigányokat, nem szégyellem, mert erről nem én tehetek hanem a cigányok..

    on: ahh, ez faszság..

  • 2010.09.04 14:20:16Ötdiplomás tanár

    Sunáznám az egész családot!

  • 2010.09.04 14:30:40kyanzes

    Online pornóoldalakat nézegetett? Te jó ég!!! Esetleg volt, hogy rá is rántott? Nagyon durvancs.

  • 2010.09.04 14:34:38udeisz

    Egy nyárspolgár nem birta kezelni az élete problémáit.Van ilyen.Én bírom ilyen szempontból a cigányokat vagy pakikat.Náluk olyan,hogy öngyílkosság vagy ámokfutás nincs.Azért lehetne egy-két dolgot tanulni tőlük.Főleg olyanokat amiket egy-két generációval ezellőt mi is tudtunk.Ugyanis akkor egy átlag magyar cca. úgy élt,mint ma egy átlag cigány.

  • 2010.09.04 14:36:05Steve the Great

    "Remélem, a pokolban rohadok meg" - reméljük, tényleg így lesz

  • 2010.09.04 14:38:45pollio

    @emjanos: hübazmeg. Én is nézegetek online pornóoldalakat! Lehet, hogy holnap agyonütöm a családot? :) Tudod, "az vesse rá az első követ", nyilván ismered a sztorit...Gondolom Te még életedben nem néztél meg még egy kivillanó bokát sem, hanem gyorsan elfordítottad a fejed, ugye?

    Másrészt, aki annyira egy lábon áll, hogy bevételei 95 %-át egyetlen megrendelő adja, az ne lepődjön meg, ha csődbe megy, hanem vegye tudomásul, hogy az egy lábon állás természetes következménye, hogy ha kirúgják alólad azt az egy lábat, akkor bux.

    Hamadrészt nyilván a faszi elmebeteg volt, nem hinném, hogy minden előzményt nélkülözött a történet, és egyik pillanatról a másikra lett az agyában buffer overflow. Kellett, hogy legyenek előjelei. De nyilván ha figyelnének egymásra az emberek jobban, ha egészséges közösségben élnének, megelőzhető lenne az ilyesmi, és apuka megkapta volna a segítséget, hogy ne boruljon el az agya. Az, hogy csődbe ment, csak a kiváltó trigger volt, ha nem attól kattan be, bekattan mástól, mert nyilván beteg volt eleve, csak az ilyen betegségek a család betegségei is, anyuka meg a lánya gondolom tagadásban éltek, és próbálták a fejüket homokba dugni, meg mindenhogyan a szőnyeg alá söpörni, hogy apuka kicsit zizi, nehogy kitudódjon.

  • 2010.09.04 14:38:52lamb79

    @ Steve_Jobs
    off. szerintem minden negatív irányú megnyilvánulás elítélendo amikor egy egész nációra vonatkoztatják. ha egy individuálról van szó akkor lehet itélkezni egy bizonyos szinten de hidd el- a pakisztániakkal itt nincs tobb gond mint az angolokkal. ennek az oka az hogy a pakisztániak nem oszthatják meg a kultúrális sajátosságaikat a vallási háttér miatt, a britek pedig... túl sokat isznak. az érmének mindíg két oldala van.
    Foleg ha az ember hosszabb ideje kulfoldon él (mint jómagam) egy olyan országban ahol rengeteg a bevándorló, akkor a rasszizmus fogalma értelmét veszti. tegnap este pl kb negyed háromig a szomszédokkal sorozgettunk, beszélgettunk (román, spanyol, dél-afrikai és brazil +jómagam) és próbáltuk megérteni egymás gondolkodásmódját. ehhez természetesen a párbeszéd és tolerancia szukséges. mindkét oldalról. a cigányokkal pontosan ugyanez a szituáció. mind a két félnek változtatnia kellene a hozzáállásán. az integrálódás szerintem nem lenne lehetetlen számukra de a rendszer egyenlore nem teszi lehetové semmilyen irányból. igen, túl sok segélyt kapnak és elszoktak a munkától. DE ez nem vonatkoztatható az osszesre mert egy bizonyos százalék tisztességes életre torekszik amellett hogy megorzi a saját kultúrális sajátosságait. ha oket felhoznák példának akkkor ez talán elgondolkodtatná a tobbit de ismét, ehhez párbeszéd kell.
    on

  • 2010.09.04 14:54:47inci-finci

    2010.09.04 14:38:52lamb79
    a pakik dolgozni jönnek, a romák ügyeskedni (már az első európai megjelenésükkor becsapták és lehúztak egész országokat ezért rövid idő alatt halálbüntetést vagy országból kitiltást kaptak sok helyen).

    "A források név szerint is említik a vezetőit, Mihály és András hercegeket, „Kis-Egyiptom urait”. A csoport egész Nyugat-Európán átvonult, 1418-ban Strasbourgból, Brüsszelből és Hollandiából is fennmaradtak elképedt beszámolók. 1422-ben András herceg és népe Itáliát járta be, 1427-ben pedig Párizsban találjuk őket, mint egyiptomi keresztény menekülteket és zarándokokat. A különböző uralkodók és helyi fejedelmek szívesen fogadták őket, a városok lakói mindenütt adományaikkal segítettek a „zarándokseregen”. Rómában V. Márton pápa fogadta őket és több pápai ajánlólevelet adományozott számukra, ami a császári védlevél mellett újabb rendkívüli előjogokat jelentett. "

    "Bár az egyházi hatóságok már 1447-ben kitiltották őket a spanyolországi Barcelonából, és 1471-ben Svájcban megszülettek ellenük az első törvények is, a romák igazi üldözése csak a 16. században kezdődött."


    300-500 éve adnak nekik földet, oktatják őket. szart sem ért. viszont meséket költeni jól tudnak

  • 2010.09.04 15:00:11lamb79

    @inci-finci
    megkaphatnám-e a referenciát errol az idézetrol. koszonom.

  • 2010.09.04 15:19:03nullnick

    azért

    GUMIKALAPÁCCSAL

    eltarthatott egy ideg holtra verni valakit

  • 2010.09.04 15:21:33dedalon74

    Ne rohadjon a pokolban, az ilyen öngyilkosság-kiterjesztőket örök szellemlétre ítéltetném, kóboroljon csak a lelkük itt, ahol szembesülni tudnak nap, mint nap a tettükkel.
    A pokol csak egy hely ahová tartozhatnak, de ezek a semmit érdemlik.

  • 2010.09.04 16:16:45Krumpli Bogart

    Nem bírom felfogni, hogy a vállalkozás csődjét, vagy a munkahely elvesztését az emberek miért élik meg ilyen súlyos tragédiaként.
    Hogyan képzelheti valaki azt, hogy életerős, egészséges embereket a halállal óvja meg a "szenvedéstől". Egy 18 éves lány elmegy dolgozni, megél a fizetéséből, aztán kb. öt éven belül férjhez megy. Egy 56 éves nő még tud annyit dolgozni, annyit keresni, hogy éhen nem halnak. Ilyen szituációban a papa még elölről kezdhetett volna mindent éppen úgy, mint valaha, amikor még huszonéves volt.
    Mindent újra lehet kezdeni

  • 2010.09.04 16:56:21hurkatona

    Persze ha ez a hír olyan lenne, hogy egy Arab virágkereskedő egyből menne az hogy mocskos arabok meg bombázzák őket porig stb...

  • 2010.09.04 16:57:47hurkatona

    2010.09.04 13:28:27epeficam:

    Én meg apu ökölbe szorult keze vagyok.
    :D:D:D:D:D

  • 2010.09.04 17:37:06CabStar

    Egyetértek! Mit keres egy februári sztori a szeptemberi címlapon?

  • 2010.09.04 18:02:23mbazs

    2010.09.04 14:38:45 pollio

    Buffer overflow, trigger - mérnök vagy, ugye? :D

  • 2010.09.04 18:03:03suze

    cabstar, meg a többi szerencsétlen csökött, aki a második mondatig se jutott el:

    "A halálesetek ügyében folytatott vizsgálat csütörtöki bírósági meghallgatásán kiderült:"

    Az ilyen ügyeket kivizsgálják.
    Ennek van egy átfutási ideje.
    Csak a nyomozás lezárulta után hozzák nyilvánosságra a teljes anyagot.
    Hát ez volt csütörtökön, ezért írtunk belőle cikket pénteken, ami aztán ma került ki.
    A különféle szakértői-halottkémi vizsgálatokhoz, a számlakönyvei átnézéséhez, a történtek pontos rekonstruálásához mind idő kellett. Ezért van ez a februári sztori mindenhol a címlapon épp most (keress rá google newsban a fickó nevére)

    És kapaszkodjatok meg: a Jimmy halála ügyében folyó nyomozás is címlapon van. Pedig az 9 és fél éves sztori.
    De gondolom, ti azt se értitek.

  • 2010.09.04 18:19:37ZéBé

    @lamb79: szerintem innen van:

    [link]

  • 2010.09.04 18:58:12vernarancs

    Gyava szar alak. Millio fele penzkeresesi lehetosege lett volna, de o inkabb szetverte a sajat lanya fejet. Micsoda egy barom.

  • 2010.09.04 19:14:20dukeekud

    pollio:
    Hamadrészt nyilván a faszi elmebeteg volt, nem hinném, hogy minden előzményt nélkülözött a történet, és egyik pillanatról a másikra lett az agyában buffer overflow. Kellett, hogy legyenek előjelei. De nyilván ha figyelnének egymásra az emberek jobban, ha egészséges közösségben élnének, megelőzhető lenne az ilyesmi, és apuka megkapta volna a segítséget, hogy ne boruljon el az agya. Az, hogy csődbe ment, csak a kiváltó trigger volt, ha nem attól kattan be, bekattan mástól, mert nyilván beteg volt eleve, csak az ilyen betegségek a család betegségei is, anyuka meg a lánya gondolom tagadásban éltek, és próbálták a fejüket homokba dugni, meg mindenhogyan a szőnyeg alá söpörni, hogy apuka kicsit zizi, nehogy kitudódjon.

    Ja szerintem is, az ilyen dolgoknak mindig van elozmenye. Eleg valoszinu, hogy mar sokkal korabban 10-20 evvel elotte is zavart volt.
    Egy pszihologus, vagy valaki aki kicsit figyelt volna ra, mar evekkel korabban lathatta volna, a tragediat. De amig volt penz, tobbe kevesbe rendesen mentek a dolgok, es valahogy tartotta magat, addig nem erdekelt senkit sem az allapota.

  • 2010.09.04 21:22:00inci-finci

    2010.09.04 15:00:11lamb79
    a wikipédiáról van de korábban jobban utánaolvastam. sok országban ha nem hagyták el a puszta létezésért felkötötték őket. sokszor durvábban üldözték őket mint a zsidókat - aminek akkor erős vallási okai voltak (a keresztény államok nem bírták a létezésükkel is az úgynevezett Messiást tagadó népeket). a romákat pedig összeférhetetlenségük és az ilyen országos átverések miatt üldözték.

  • 2010.09.04 21:22:35inci-finci

    ilyen csinos csajt megölni :(
    ha élne sunáznám!

  • 2010.09.06 10:13:06calvin&hobbes

    Es mi a helyzet az aids vonallal? Az orvosi jelentes nem mondja hogy virushordozo volt? Hat a csalad? Nem lehet hogy azt hitte megfertozte oket is? Aztan a lelkiismikeje mar nem birta tovabb???
    Azert ez tok szomoru.... :(

"Nem hagyhattam, hogy szenvedj. Apu."

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés

hirdetés