„Ezen most teljesen le vagyok döbbenve. Csak egy alkalommal készítettem ilyen fotókat, amikor egy kanadai wellness magazinnak csináltunk egy sorozatot. A megjelent képeken is bugyiban vagyok, és takarom mellemet, illetve a terméket, a mellfeszesítő krémet reklámozom” – felelte a 2010-es Miss Hungary, Maximovits Anett, amikor arról érdeklődtünk, ő rakatta-e fel magáról azokat a félmeztelen fotókat a Perfect10.com weboldalra Xeni Barberi néven, amikről a sexiside.hu beszámolt. „Ezek a képek négy évvel ezelőtt készültek” – mondta, majd megjegyezte, soha, de soha nem adta volna a hozzájárulását ahhoz, hogy egy ilyen honlap felhasználhassa a képeket. (A fotókat ide kattintva tekintheti meg.)
A fotós hibázott
A kétségbeesett Maximovits Anettel most fordult elő először, hogy visszaéltek a képmásával, ezért fejben a megoldást kereste. „Nem emlékszem már, hogy mi szerepelt a szerződésben, négy év telt el azóta. Azt tudom, hogy ki által kaptam a mukát, őt most fel fogom hívni, hogy mi ez az egész" - mondta Maximovits. Amikor néhány órával később visszahívtuk, már beszélt egykori munkaadójával. "Meg fogjuk tenni a megfelelő jogi lépéseket, mert én nem adtam a hozzájárulásomat ezeknek a képeknek a megjelentetéséhez. A szerződés értelmében a wellness magazin számára készültek a képek, amik közül csak olyanok jelentek meg, amiken takarom a mellemet. Őszintén el vagyok keseredve, mert olyan nyers képeket látok, amik vagy beállítás közben, vagy a lepel és wellnesstermék odahelyezése előtt, illetve a 'maradj,mert csak az arcodat fotózom'-mondat után vagy a fény beállítások során készültek. Azok a képek, amiket én láttam a munka után, semmit nem mutatnak, a szerződésben foglaltak alapján retusálásra és megjelenésre kerülhettek. Úgy sejtjük, a fotós eladta a képeimet, talán azért, mert úgy gondolta, négy év után senkinek sem fog feltűnni, ha álnéven felkerülnek egy nemzetközi weboldalra.Ettől függetlenül azt gondolom, hogy nincs miért szégyenkeznem, mert nem kompromittálóak a képek, ilyeneket bármelyik modellről találhatunk. Az én problémám az, hogy egy ilyen oldalon, ráadásul a tudtom nélkül, álnéven, olyan képek kerültek fel, amelyek soha sehol nem jelenhettek volna meg. "
A modelltől azt is megtudtuk, nem tart attól, hogy Donald Trump magyar megfelelője, Répás Lajos visszaveszi tőle a koronát és a Miss Hungary címet a hirtelen felbukkant félmeztelen fotók miatt. „Egyáltalán nem gond egy ilyen fotósorozat, főleg azért sem, mert általában az erotikus képek számítanak kizáró oknak, ezek pedig nem azok.” Folytatásképp a 2009-es Királynő félakt miatt kizárt versenyzőjét, Papp Zsófiát említettük a korábban megrögzött szépségversenyzőként jegyzett modellnek, aki úgy véli, az egészen más kategória, mint a Miss Hungary, ugyanis míg az egy showműsor, addig ez a legősibb szépségverseny Magyarországon.
Megmászta a szépségversenyek Mount Everestjét
A verseny presztízse miatt Maximovits Anett úgy érzi, máris megmászta a szépségversenyek Mount Everestjét, ezért abba is hagyta a versenyzést. „11 éves korom óta számos szépségversenyen indultam Magyarországon, szinte mindent meg is nyertem” – mondta a szépségkirálynő, aki ősszel képviseli hazánkat a Miss-ek versenyén. A modell nem mer nagyot álmodni, az első helyet meg sem említette, azt viszont igen, már akkor is boldog lenne, ha minél több versenyzővel összebarátkozhatna, kapcsolatokat gyűjthetne, az első világversenye idején ugyanis erre nem figyelt oda eléggé.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2010.09.07 10:11:43szovirag
2010.09.07 09:58:53[megmondoember]
Nem, azok egeszsegugyi okokbol keszultek...
2010.09.07 10:13:52Bambano
tudta nélkül adnak ki képet? tudta nélkül legfeljebb paparazzi képeket lehet valakiről kiadni, mert a legtöbb ember, aki nem idióta, észreveszi, ha aláír egy szerződést, utána megjelenik egy fotózáson, ott nekiesik 2-3-4 sminkes, stylist, meg a fene tudja még ki, majd kattog a gép...
ha nem akarja, hogy megjelenjen valami, akkor elveszi a memóriakártyát a fotóstól és letörli róla, azt, amit nem akar kiadni a kezéből.
2010.09.07 10:15:43delphi_jos
[megmondoember]: Egyrészt egyetértek, nekem is úgy tűnik hogy a félmeztelen képek is "rendes pózolás" közben születtek, másrészt meg nem értem hogy attól hogy valaki engedi magát félmeztelenül fotózni, miért lesz rögtön ribanc? Persze lehet hogy a valóságban az, de ne 3 félmeztelen kép alapján döntsd el ezt....
2010.09.07 10:17:30Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu]
Egy se kurva, mind királylány
2010.09.07 10:19:01Bambano
Valaki magyarázza meg az én szerény egy agytekervényemnek: wellness képekhez miért bugyi meg topless kell? Legvégső esetben is fürdőruhát tudok elképzelni, márha nem nettó marhaság az állítás...
2010.09.07 10:19:34Bambano
delphi_jos: nem attól lesz ribanc valaki, hogy kirakta a csöcsét, hanem attól, hogy amikor ez kiderül, ártatlan nagy szemekkel néz, hogy én nem is tudtam...
2010.09.07 10:20:54[megmondoember]
Csak arra céloztam, hogy a hölgyike mentségként, minőségi különbségként próbálja beállítáni azt a - ráadásul pusztán bemondáson alapuló - információt, amely szerint a képek egy kanadai wellnessmagazinnak készültek. Valójában persze tök mindegy, hogy kiknek és hova tergette ki magát - minőségi különbség az lett volna, ha nem teszi meg.
2010.09.07 10:22:28legend of a dead spider
Aki meg a testéből él , amúgy is izé , legfeljebb csak lightos izé , de izé.
2010.09.07 10:24:54LumPool
Mindig a fotós a hibás :)
Kellett neki fotóznia...gondolom más nem volt ezzel a TÜNDÉRREL :D
2010.09.07 10:27:17EÖ
érdekes, az ilyen képek mindig titokban készülnek
és csak külföldre
2010.09.07 10:38:09Dynusk
EÖ :)
2010.09.07 10:39:37Bambano
legend of a dead spider: erre mondják mifelénk, hogyha valami úgy mozog, mint egy kacsa, úgy néz ki, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az kacsa, feltéve, hogy a kacsa szó nem bejegyzett védjegy:)
2010.09.07 10:44:48gratulálok
Aki levette egyszer, leveszi tobbszor is.
Szuzkurva.. nem kiralyno..
2010.09.07 10:46:15CSIBE TE NYOMORÉK
PUMPÁLJÁTOK A HANGERŐT!!!
RIMA FAKIH SOKKAL SZEBB MINT EZ AZ ÓCSKA....
2010.09.07 10:49:557esbusz
"Ezen most teljesen le vagyok döbbenve. A srácok azt mondták, nem forog a kamera, mikor lepippantottam őket. Mondjuk gyanús volt, hogy két kukettó is a fejem mellett csapkodott és valami vakuvillanások voltak közben, de a fotós azt mondta, hogy csak próbaképeket készít a nagyon visszafogott wellness fotóimhoz. Hú, csak nehogy a meztelen képeim is kikerüljenek, mert akkor kiderül, hogy alul ityeg a fityeg."
2010.09.07 11:04:50Fotos
"ha nem akarja, hogy megjelenjen valami, akkor elveszi a memóriakártyát a fotóstól és letörli róla, azt, amit nem akar kiadni a kezéből."
Szeretem az ilyen okos embereket akik laptopos modelleket vizionalnak az erkolcsi faszsagaikhoz.
Mar bocsi, de mivel torolje le egy IQ10-es modell a kepet? A koromlakkjaval?
Gondolkozz mar ! Meg egy fenykepezogepet sem tud a legtobb bekapcsolni. Nem ez a dolguk.
2010.09.07 11:08:26for-avar
hmmm az exem 10évig vadászott hogy visszakapja a negatívokat a fotóstól...19 évesen csináltak róla reklámképeket és belement egy próbatekercsbe,aztán visszamondta,mivel nem érezte 100%nak a fotókat...két év múltán csak megjelentek egy fekte fehér fotómagazinban...8év pereskedése 10000márkáról 20000Euróra+költség lett 2db kép...a negatívok most nála vannak...ez Németországban volt
2010.09.07 11:09:08Barbiexxx
Jaj Istenem!
Megy a tipikus hülye duma, a magyarázkodás. Olyan unalmas.
Még, hogy nem kíván vetkőzni, eddig se tette ezután sem fogja. ááá :DD
Mennyivel szimpibb lenne, ha már az elején azt mondta volna, hogy anno volt egy fotósorozatom, ennek és ennek készítettük, levetkőztem.
Most magyarázkodhat a hülyéje. Miért nem vállalják a cselekedeteiket? Basszus mint a pornósok. Azok is miket össze tudnak már kamuzni ha kiderül a múltjuk. Anyám..
Arról nem beszélve, hogy Maximovits Anett neve nekem több helyről rémlik, de várjuk ki a végét. :D
2010.09.07 11:10:28kockafoto
Nekem egy fotós haverom állandóan mutogat sunás képeket. Sokszor még videóznak is fotózás közben. Sok finom ropogó 18 éves leányzó. Hmmm. :D
2010.09.07 11:12:48CSIBE TE NYOMORÉK
KOCKAFOTO
AHELYETT HOGY ÉLŐBEN NÉZNÉD A KIS NUNCIKAT. MI,HA?
2010.09.07 11:13:58gftamas
A tudta nélkül? Biztos nem vette észre, amikor egy műteremben félmeztelenül lefotózták. :) Azt meg gondolom végképp sose gondolta volna, hogy a képeket nem csak úgy csinálták buliból, hanem azért, mert valaki később majd használni akarja valamire. :)
2010.09.07 11:17:02kockafoto
CSIBE TE NYOMORÉK
És mitmondjon mit keres ott egy 40 éves álló faszú agyontetovált ember? Ráadásul a tököm sem fog felutazni pestre egy nyomorult fotózás miatt.
2010.09.07 11:19:18kockafoto
Gondolod itt is csak ennyi készült? Muhahaha.
[link]
2010.09.07 11:20:18mancaa
Naháát, ezekről a csajokról mindig van tudta nélkül megjelent kép... Rólam miért nincs? Jah, sehol se fotóztak félmeztelenül, nem kamera előtt élem a nemi életem? Főleg nem pénzért?
2010.09.07 11:20:52CSIBE TE NYOMORÉK
:D:D
2010.09.07 11:26:43Vaszilics Fedor Emánuel
Élénken emlékeztet a szöveg a Szépleányok című filmben elhangzottakra. (Arról a tragikus szépségversenyről készült, amelyet Molnár Csilla Andrea nyert meg)
Ott is azt állították a csajok, hogy titokban, tudtukon kívül, öltözködés, meg szoborkészítés közben készültek róluk a ruhátlan képek, amelyek megjelentek osztrák lapokban.
Elég volt csak ránézni azokra képekre, ahogy pózolnak rajtuk és bájosan belemosolyognak a kamerába. Röhej! Ez is nyugodtan bevallhatná, hogy Dubai-ba kellettek portfóliónak, más is ezt csinálja.
2010.09.07 11:29:27szenon
Ő a mosógépszerelő lyánya? :)))
2010.09.07 11:29:31roxxtar
Mindig azt szoktam mondani: "Aki kurvaként néz ki és kurvaként viselkedik az ne csodálkozzon, ha lekurvázzák"
2010.09.07 11:31:41magyar bucó
Igen, van olyan, hogy valakiről nem csak az előre megbeszélt és leszerződött képek készülnek egy fotózáson.
Persze, egy csitri elkéri a memóriakártyát (és meg is kapja). :DD
Egyébként a törölt képeket is vissza lehet állítani, te nagyon okos...
Meg ahhoz sem kell zsonglőrnek lenni, hogy a fotózás közben kártyát cseréljen a gépben.
2010.09.07 11:32:36bíp-bíp
Átlag panelproli
2010.09.07 11:33:34magyar bucó
mancaa
"Rólam miért nincs?"
Talán, mert olyan ronda vagy, hogy az oroszlán is sírva enne meg.
2010.09.07 11:45:05Caprica99
Nem hiszem el!
Rengeteg szép lány van az országban, nem igaz, hogy ilyen kiélt, vén luvnyákat kell megtenni szépségkirálynénak!
Brrrrrr....
2010.09.07 11:45:15Mzee1000
Nem mindegy, így is úgy is k*rva, vagy az lesz belőle.
2010.09.07 11:47:54Bambano
Fotos: ezeknek soha nincs egy ügyvédjük vagy kísérőjük vagy valakijük? Aki értene is hozzá? MIÉRT? gyakorlatilag az összes úgynevezett modellről kiderül, hogy már kirakta az árut, tehát ha elmész a fotózásra, akkor nagyon meg kellene döbbenned, ha semmi ilyesmit nem akarnak... vagy ezek előre eltervezett celebéletút-mérföldkövek, akkor meg mit hisztizik...
magyar bucó: ha akarsz, személyeskedhetsz, de tedd rá a fontos adataidat egy memóriakártyára, add ide, majd megnézem, mit vakarsz elő belőle, amikor visszakapod.
2010.09.07 11:49:11Bambano
Caprica99: a szépségkirálynő választások rákfenéje, hogy csak abból lehet választani, akik jelentkeznek az ilyenre. Ilyenre, szerintem, csak halmozottan hátrányos megy önszántából, ezért ilyen a felhozatal.
2010.09.07 11:54:13CSIBE TE NYOMORÉK 3
MIÉRT TILTASZ KI ÁLLANDÓAN? MI,HA?
2010.09.07 12:01:58fagzal
Ez egy akkora hülyeség, hogy akttal nem lehet szépségkirálynőnek lenni... egyáltalán, amíg nem vetkőztetik le teljesen az árut, addig álságos az egész megítélés.
2010.09.07 12:05:19Motorhead
Az első "titkos képen" a bal melle lejjebb van 10 cm-rel, ez nem kizáró ok a fotózásnál?
2010.09.07 12:19:03Újabb tanárnőről derült ki, hogy kurva.
Van még magyar nő, aki nem kurva?
2010.09.07 12:23:29munkamacskák gazdija
Ilyen csodálatos függöny előtt csakis profi reklámfotók készülnek, hahahaha.
Ez a "háttér" és beállitás tipikus kurvaoldalra szánt fotó.
2010.09.07 12:28:35inkabbne
.. trójaikat ide kattintva kaphatja el..
imádom a linkjeiteket..
2010.09.07 12:29:59munkamacskák gazdija
Ha van egy válogatás reklámfotózásra, statiszta szerepre, tehát "ruhás" jelenetekre, akkor is van 100 jelentkezőből 10, aki ott helyben letérdel, csak ő kapja meg a munkát.
Őket nem nagyon kell nógatni, hogy ugorjanak ki a bugyijukból.
2010.09.07 12:30:04kockafoto
inkabbne: use mac :D
2010.09.07 12:31:03Punxsutawney Mormota
No, megnéztem a fotókat és megállapítom, hogy a kislány védekezése simán beleillik a Pandora + Szalontay Ági folyamatban, amikor kiderült, hogy pornóztak. Emlékeztek?
"Jajj! Kihasználtak, leitattak, bekábszereztek...!" Ha jól emlékszem Ágicánk könyörgött a gaz Pierre Woodmann-nek, hogy pisiljen a szájába. :D:D:D
Mindegy, ezek a fotók "pontosan" úgy néznek ki, mint amikor valaki arra vár, hogy egy leplet vagy egy flakkon táplálék kiegészítőt tehessen melle elé, ugye...
2010.09.07 12:33:38retekcsíra
suna? senki?
2010.09.07 12:37:03KARANTÉN
Jah igen aki meg bevallja, hogy volt Dubai-ban, egy herceg vendégeként, ahhoz meg hozzá sem értek egy kisujjal sem, csupán táncolni kellett, meg tátott szájjal várni :)))
2010.09.07 12:37:35Kassian
Dugnám. A többit leszarom.
2010.09.07 12:37:53inkabbne
kockafoto:
hát melóba nem én döntöm el sajnos :(
de jó lenne ..
2010.09.07 12:38:13Addel
Meg gondolom a tudta nélkül is készültek a képek...
2010.09.07 12:38:20Kassian
Punxsutawney Mormota: Igen, emlékszünk és kurvára nem érdekel senkit. Köszi.
2010.09.07 12:40:34igazságos
2010.09.07 09:55:53belema
Nem rusnya, hanem transzvesztita!
Hová süllyedtek a magyar szépségverseny bírái, hogy ilyeneket megválasztanak. Fúj.
2010.09.07 12:48:00Punxsutawney Mormota
2010.09.07 12:38:20Kassian
Nyilatkozz a magad nevében, gyökér!
2010.09.07 12:48:20gratulálok
Ugy latom, a szoke noknel gyakran a tudtukon kivul tortennek a dolgok....
2010.09.07 12:49:40JohnHenry
ez a nő biztos szép valahol, de a linkelt fórumban sokkal szebb nők vannak :-)
2010.09.07 12:51:43Pepe135
Ki qrvának áll, ne csodálkozzon, ha +dugják!
Mégis mitt hitt, amikor csupasz tőgybe állt, miközben kattogott a kamera...
Ez már megint műbalhé, szerintem előre le volt rendezve, mert amúgy a kutya se foglalkozott vele. így akar a celebvilágba kerülni.
2010.09.07 12:56:20Beefboneknock
Pierre Woodman mesélhetne, majd idővel az az anyag is előkerül :D
2010.09.07 13:05:35emesemese
Csúfos a feje. Insert Coinos pénzbedobó száj
2010.09.07 13:05:54Zulu Alfa Kilo
na und?
2010.09.07 13:13:30Myta
Én csak azért nem indulok ilyen versenyeken, mert Api félaktokat készített rólam 2 évesen.
2010.09.07 13:23:50T.SZ.
Én csak egyet nem értek: hogy mosódhatott össze ez a két ipar ennyire? Valaki vagy szépségkirálynő vagy profi (modell, aktmodell, amit akartok...). A sportban az ember először amatőrként küzdi a csúcsig magát, és ha ez már nem megy, akkor fekszik le pénzért.
Akkor ez a hölgy most szépségkirálynő, vagy már a kezdetek kezdetétől termék?
2010.09.07 13:26:49Bikicsunájcsunáj
Most sajnálni kellene vagy mi?
Itt vannak a képek:[link]
2010.09.07 13:32:28Bellagio
Kerje el a memoriakartyat?
Emberek, ez itt a XXI. szazad, a wifi kora. Az elsutest koveto par masodpercen belul a kep mar a vilag masik vegen van egy ftp szerveren.
Ez mar nem az a vilag, amikor a testor kitepte a filmet a paparazzo gepebol :)
2010.09.07 13:36:24Ancient Methods
Zuzana Drabinova!!! Régebben kaptam róla körímélt, már akkor is önkívületben voltam tőle egy darabig. Simán megvenném a háremembe, ha dubaji milliárdos lennék.
2010.09.07 13:38:47T.SZ.
Ha ennek a versenynek volna presztizse, a cikk címe valahogy így szólna: Megfosztották koronájától Miss Hungary-t... na akkor, talán, esetleg elképzelhető lenne, hogy sajnálnám...
2010.09.07 13:54:53fingerbangs
elég röhejes a csaj védekezése :D
"a wellness termékek odahelyezése előtt"
dubai-ba is azért ment mert eltérítették a gépet mi? :D
2010.09.07 14:18:18Bellagio
2010.09.07 13:54:53 fingerbangs
Ez akkor valami olyasmi lehet, mint egy PowerPoint template? Akkor oruljon, hogy nem eres dildokat helyeztek oda :D
2010.09.07 14:47:35Hűha!!!!!!!
Hány Miss Hungary van egy évben ebben az országban??? Mintha egy évre átlag 4-5 Miss Hungary jutna.
És miért derül ki mindegyikről előbb-utóbb, hogy pucérkodott, külföldön "modellkedett"? Olaszországban "táncosnő" volt, Dubai-ban csak "meghívásra nyaralgatott".
Egy igazán szép és okos, intelligens, kedves, és becsületes, soha nem fotóztatta magát meztelenül MISS HUNGARY kellene már egy évben egyszer!
2010.09.07 14:48:36neurotikk!
Handabanda.
Biztos ovonokepzot vegzett hogy ekkorakat tud meselni.
Legalabb ot kulonbozo pozban mutataja a melleit, de csak mert beallitjak a fotosok a szerszamaikat. Hogyne.
Pofaja az van. Meghozza duplan. Szo szerint es atvitt ertelemben is.
2010.09.07 14:49:03Frank Morgan
a tudta nélkül pornózott is vajon?
2010.09.07 15:21:23Mzee1000
2010.09.07 11:54:13CSIBE TE NYOMORÉK 3 Nem csak téged tiltanak le barátom, ez már régen nem szabad szólás szabadság!
2010.09.07 15:28:14Nyongatingo
Eloszor is, nem is tudtam, hogy volt Miss. Hungary valasztas. Masodszor, iden is a futottak meg kategoriaban vegez Magyarorszag, ugyhogy olyan mindegy hogy volt-e verseny vagy sem...
2010.09.07 15:46:00mignonette
Huha: neked milyen igazad van...hanyadik bukott MISS HUNGARY ez a lany??? es mikor volt a verseny???
amugy is amig ilyen "holgyek" kepviselik Magyarorszagot a MISS UNIVERSE-en, addig valoban csak a futottak meg katgoriaban kullogunk majd...
2010.09.07 16:29:34vakvarju
Hogy a fenébe lehet beállított képeket titokban készíteni? A városban olyan csinos, szép arcú, jó alakú lányokat lehet látni. de szerencsére a szépségkirálynő választáson nem vesznek részt. Még jó, hisz' annál több eszük van.
2010.09.07 16:45:25mediacapic
Ennyire valaki nem lehet h***e, h azt hiszi ezt a dumát beveszi valaki... Mész a levesbe droidka...
2010.09.07 16:46:35mediacapic
Remélem a fotós beperli rágalmazásért!!!!
2010.09.07 16:50:20mediacapic
A magyar lányok világszépek, de annyira szánalmasan pénzéhesek,-TISZTELET A NAGYON SOK KIVÉTELNEK- ,h bármit megtesznek ! a budapesti éjszakában a külföldiek, szinte úgy szedik fel őket mint Bankokban a germán szandálosok a kis csajokat...szánalmas..
2010.09.07 17:17:10kapocs88
nekem azért nem backstage fotóknak tűnnek... szóval ez a magyarázkodás szánalmas
mellesleg sunáznám
2010.09.07 17:31:56Acapulco
PÉNZES, ÖREG FUTTATÓVAL LEHET SZÉPSÉGVERSENYT NYERNI!!
LÁSD BODRI KRISZTA. Az öreg Seffer Fásy legjobb barátja, ráadásul zsűritag is volt. Így nem nehéz nyerni.
Lásd Garami Anett. A kőgazdag Garami papa szintén Fásy jóbarátja.
Lásd Maximovits Anett, akinek az apja polgármester és mindenhová elér a keze.
( Vajon miért is nyert meg Anett minden szépségversenyt?)
Vagy ott van Kapócs Zsóka , aki maga vallotta be, "milyen áron" kapta meg a koronát. Horváth Éva detto.
Nics ezzel baj, csak akkor ne etessék már a sok valóban szép lányt .
MERT PÉNZES, ÖREG SZERETŐ NÉLKÜL VAGY BEFOLYÁSOS APUKA NÉLKÜL ESÉLYÜK SINCS, MÉGHA GYÖNYÖRŰEK IS. :(
2010.09.07 17:35:58Acapulco
ÉS MÉG FÁSY AKART LELEPLEZŐ KÖNYVET ÍRNI A SZÉPSÉGKIRÁLYNŐKRŐL...
A MISS HUNGARY-S RÉPÁS LAJOS ELLEN PEDIG NEMRÉG MÉG KERÍTÉS VOLT A VÁD...
2010.09.07 17:45:09Lekváros Bibinka
Mit várunk egy ilyen szőke picsától?Se agya, se szépsége..csak tudnám mi alapján választanak szépségkirálynőt..kinek milyen mély a torka?
Akit át lehet verni azt át is verik..
2010.09.07 18:55:27con
dugnám, mint a lopott biciklit
2010.09.07 19:28:55djukel
ribi
2010.09.07 19:40:52csak egy érdeklődő
WELLNESS magazin????? A magazin szerkesztőjét meg Pierre Woodmannek hívták mi? Vagy ő csak a boltban volt ott eladó. ÚÚÚÚtálom az ilyen gyökereket, mit gondol, hogy elmegy fotózni, jó. Menjen. Akinek van hozzá teste ő dolga. De utána ne jöjjön ilyen 0 forintos kamuval, mert maximum a nagymuterem ilyen naiv az egész világon, de ő meg nem tudja mi az a velnessz, meg Velvetet sem olvas. Pozitív tendencia viszont hogy már a pornóiparból visznek lányokat a szépségkirálynőkhöz, mert ott jobb csajok vannak, már csak azt kell kivárnunk, amikor a jobb pornós csajokat indítják az ilyen versenyen, és végre büszkén nézhetem a műsort, mert szép indulónk lesz.
Be kell valljam én szeretek wellnessezni, járok is elég gyakran, de valahogy ott ruhában vannak az emberek.
Az is egy lehetőség még hogy a nő annyira sötét, hogy nem esett le neki, hogy ez a wellness karrier kamu volt, amit ajánlott neki egy Pierre Woodman nevű kádkereskedő, aki miután az utcáról felhívta egy szobába, levetkőztette egy kamera előtt és jól megdugta.
Ha még is igaz lenne a sztori akkor wiszont Kanadába fogok járni wellnesshétvégézni.
2010.09.07 20:59:20magyar bucó
"Be kell valljam én szeretek wellnessezni, járok is elég gyakran, de valahogy ott ruhában vannak az emberek."
Lehet, hogy nem csak a bárban kellene szétnézned.
Medence, szolárium, masszázs, szauna...
2010.09.07 21:00:14flippant
Fog ez még állatos pornóban is szerepelni. Idő és pénz kérdése
2010.09.08 09:02:20Swind
"A kétségbeesett Maximovits Anettel most fordult elő először..."
Klasszikus mondat, szólok is a bulvár rovatunk szerkesztőinek, hogy gyakrabban használják.
Én meg most megyek hányni. Zöldet.
2010.09.08 11:03:03guy2
Szerintem akit már valaha profi fotósok fényképeztek, az ne indulhasson ilyen versenyen. Hol van itt a természetesség? Ezért nem is nézem.
2010.09.08 11:12:04sanche
Annyira gyűlölöm ezeket... Félreértés ne essék, a prostikkal nincs semmi bajom. Szolgáltatásért pénzt kérnek és megélnek belőle. Ők tényleg megélnek belőle. De ezekbe az álkurva "szépségkirálynőkbe", akik amúgy nem kevésszer tényleg egy közepes transzvesztitára hasonlítanak, mesterségesen öntik a pénzt. Teljesen felesleges növelni az egojukat ezeknek a szerencsétleneknek. Jobban aludnék, ha eltörölnék a szépségversenyeket.
Amúgy volt egy ismerősöm, akiről csak jó későn tudtam meg, hogy szépségkirálynő volt. Esküszöm előtte többször gondoltam rá, hogy szegény olyan csúnyácska és gebe, pedig nagyon merész ezekkel a legminibb szoknyáival. Aztán puff, kiderül, hogy szépségkirálynő. Hát nyasgem a zsűrinek.
2010.09.08 20:09:58zolika78
Még milyen hülye kifogásokat találnak ki ezek a picsák, mikor lebuknak?
Wellnes magazin számára készült képek, és a fotós elcseszte? = ellopták az útlevelem és kényszerítettek...
Miért nem lehet becsületesen bevallani, hogy igen, én vagyok, ezt csináltam?