Életfogytiglanra ítélték azt a 44 éves, Radcliffe-ben élő férfit, aki áprilisban meggyilkolta 41 éves barátnőjét, mert az asszony egy bizonyos Chris nevét kiáltotta szex közben - írja a Daily Mail. A kiáltás után a férfi, Gary Higgs lement a konyhába, készített magának egy kávét, majd visszament a hálóba, és megkérdezte a még ágyban fekvő nőt, mégis ki az a Chris. Az áldozat, Joanne Kitchen arra hivatkozott, hogy ez a bizonyos Chris egyik lányának a barátja, akivel előző nap találkozott, amikor a fiú hazafuvarozta őt és lányát. "Megkérdeztem tőle, hogy miért kiáltotta egy másik férfi nevét. Erre ő azt mondta, hogy bizonyára lánya barátjára, Chrisre gondolt" - magyarázta a bíróság előtt tett vallomásában Higgs, aki nem találta meggyőzőnek barátnője válaszát, és csak még jobban dühbe gurult.
Megkéselte és megfojtotta
Gary Higgs úgy emlékszik, először még meg akarta nézni, hogy élettársának van-e Chris nevű ismerőse a Facebookon, de aztán mégis inkább kést ragadott. "Mégis miért gondolt a lánya barátjára szex közben? Egyszerűen nem tudtam túltenni magam ezen" - tette hozzá a féltékenységtől eszét vesztett férfi, aki leszögezte, nem emlékszik arra, hogy szándékosan ártani akart volna barátnőjének, csak felkapta a kést és felment a hálószobába. Higgs kétszer döfte a kést partnerébe, egyszer a mellkasába, egyszer a hátába, majd az ébresztőóra vezetékével megfojtotta. " Annyira dühös voltam. Óriási fájdalmai voltak, szerettem volna véget vetni a szenvedésének. Megfogtam az ágy mellett lévő ébresztőóra zsinórját, és megfojtottam. Mélységesen sajnálom, amit tettem" - vallotta a férfi később.
Mélységesen sajnálja, amit tett
Miután Joanne Kitchen nem jelent meg a munkahelyén, és korábbi kapcsolatából született lányai sem tudták őt elérni telefonon, a főbérlő beengedte őket a lakásba, így találták meg az asszony holttestét az emeleti szobában. A gyilkosságnak egyébként tanúi is voltak: a pár háza közeli buszmegállóban várakozók egyike hallotta, hogy egy nő kiabál a pár otthonában, egy másikuk pedig látta Higgst, aki félmeztelen felsőtesttel állt az egyik ablaknál. Gary Higgs édesanyja swindoni otthonába menekült, és amikor tudomást szerzett arról, hogy a rendőrség keresi, továbbállt. Végül két barátja talált rá egy közeli tarlón egy üveg whisky társaságában.
A pénztelenség féltékenységhez vezetett?
Mint a bíróságon kiderült, Higgs és Kitchen között feszült volt a viszony nem túl rózsás anyagi helyzetük miatt. Kitchen biztonsági őrként dolgozott egy közeli főiskolán, és tulajdonképpen az ő fizetéséből éltek. Bár a férfi édesanyja révén hozzájutott ötezer fonthoz, de nem talált munkát. Előfordult, hogy a pár a főiskola bejárata előtt veszekedett. Andrew Gilbart bíró szerint az ilyen körülmények könnyen vezethetnek bizalmatlansághoz és féltékenységhez.
Hozzátette, Higgs bizonyára abban a hitben élt, hogy Kitchen esetleg másokhoz is vonzódik szexuálisan, és ahogyan korábban is megtette már, lehet, hogy ezúttal is képes lett volna megcsalni aktuális partnerét. Higgs és Kitchen is éppen egy hosszú ideje tartó, komoly kapcsolatban élt, amikor 2009-ben összeismerkedtek a Facebookon. Végül úgy döntöttek, hogy szakítanak aktuális partnerükkel, és összeköltöznek. "Bár nincs semmi, ami azt bizonyítaná, hogy a barátnőjének viszonya lett volna, ellenkező esetben sem lett volna szabad meggyilkolnia őt" - mondta Andrew Gilbart bíró. A 44 éves férfit, aki beismerte tettét, a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, és ebből minimum 15 évet le is kell ülnie.
Még több a velveten
- Goldie Hawnná deformálódott Lindsay LohanA színésznő az AIDS-kutatásért szervezett jótékonysági árverésen gyűjtött pénzt.
- Tíz évet kapott a diákjával drogozó és szexelő tanárnőA másik pedagógus bűnsegédlettel megúszta, mert ő csak a 16 éven felüli diákjaival szexelt.
- Taxi viszi a forró teát az utcaseprőknekBudapesti taxicéggel szerződött a közterület-fenntartó, hogy forró teát szállítson fázó munkásainak.



Kommentek
2010.09.08 19:47:10Turk Hava Yollari
"Megfojtotta a barátnőjét, mert másik férfi nevét kiabálta szex közben"
Később kiderült, csak egy pornóforgatás volt.
2010.09.08 19:59:30TUDOD, A CSIBE
AZÉRT VANNAK BETEG EMBEREK..MI,HA?
2010.09.08 20:02:34s.o.v.i.e.t.
cukorral itta a kávét, vagy mézzel?
2010.09.08 20:22:55sheela567
s.o.v.i.e.t. : mézzel egész finom
2010.09.08 20:25:30kicsimason
Tuti ami tuti, ezután megpróbálok csendben kefélni...még ha ordas, akkor is
2010.09.08 20:29:05okostojgli
Ez a pacák nem a Fiala?
2010.09.08 20:34:55gatyamadzag
mi az a sex?
2010.09.08 20:38:03Santuzzo
én örülök, ha egy jót hugyozok.......
2010.09.08 20:39:36KarádyKatalin
Fiala..:D:D
Amúgy simán.
2010.09.08 20:49:00jjuzse92
Higgs bozon :)
2010.09.08 20:55:08FrancescaJohnson
okostojgli Háháháhááháhááááhááháááá :D
2010.09.08 20:55:47FrancescaJohnson
az nem lett volna baj ha Chuck Norris nevét kiabálja..?
2010.09.08 21:06:06s.o.v.i.e.t.
sheela567
egész pontosan mézzel és tejjel. nyáron hideggel, télen meleggel.
2010.09.08 21:30:07Közöd???
megérdemelte a csaj, az ilyen egy rohadt kurva
2010.09.08 21:36:16maximum1
Ezt a "Nőt" alapból megfojtottam volna.
Még csak meg sem kellett volna szólalnia!
2010.09.08 22:18:56we
Konyakkal is
2010.09.08 22:37:26norbi987
a gyilkosról mér nem adnak egy sima képet ahol mondjuk mosolyog, jobbak lennének a képek
2010.09.08 22:47:11dukeekud
"Megfojtotta a barátnőjét, mert másik férfi nevét kiabálta szex közben"
Szokasos ostoba magyarazat. Nem azert olte meg, hanem mert elmebeteg volt a ficko. Es elobb utobb, valamiert igyis ugyis kinyirta volna.
De miutan a no egyutt elt vele tudnia kellett, hogy a ficko nem komplett, tehat reszben sajat maga tehet a halalarol. Ez igy inkabb ongyilkosagnak tunik.
2010.09.08 23:02:26Csurár apuka
Szép pár.
2010.09.09 08:46:10manóeke
"mert a nő egy másik férfi - állítása szerint lánya barátjának..."
miután megfojtották, még állította, hogy kinek a neve volt?
vagy szólt előre?
nem értem...
2010.09.09 08:47:35manóeke
na jó. most már újraolvastam.
és értem is... asszem.
2010.09.09 09:00:51angyalB
JObb csücsökben a kép nem megy a cikkhez (ruhában, konyhakövön.....)
2010.09.09 09:33:50sushi7
Ezért kell arc nélküli fasziról fantáziálni szex közben :D
2010.09.09 09:57:44vernarancs
Eh, biztonsagi or.
A no meg minek pofazik meg dugas kozben is?
2010.09.09 10:06:40mojszipupi
barátságos arca van :D
2010.09.09 10:44:53roni1
Én is másra gondolnék ha egy ilyen undormány rám feküdne,vagy alám, mindegy.Pfújjjj.
2010.09.09 11:44:42tre'
pffuuu
2010.09.09 11:59:43Pong
"Óriási fájdalmai voltak, szerettem volna véget vetni a szenvedésének."
BeLOLoztam. Egy igazi angol úriember, még a késelésben is. Talán én is befrusztrálódtam volna, ha bálnát sunázok, s még az is ambivalens felém...:)
2010.09.09 12:01:53szöcsö
Ha én kiabálnám a lányom pasija nevét kufirc közben, magam vetnék véget az életemnek. Pedofil tyúk. (igaz, az én lányom mégcsak harmadikos...)
2010.09.09 12:33:45AnnaM
villamosszék...
2010.09.09 14:20:57Mivanaminemfoglalt
Ennyire szar volt a kávé ?
2010.09.09 19:33:14flippant
szép pár. maunika sóó
2010.09.09 21:23:51betartom
már a szöveg olvasása közben igy képzeltem el őket. amúgy tuti nem voltak csalik. szerintem.hahaha hogy vannak ilyen emberkék?
2010.09.10 10:58:20zsof.berg
Ezért kell mindenkit macikámnak, vagy kicsimnek hívni! :-D