A 28 éves, három diplomás tanárnő egyetemistaként szépségversenyző volt, modellként dolgozott, és szerepelt egy vicces videóban, ahol melltartót és forrónadrágot visel. Egyik tanítványának anyja nem bírta ezt az erkölcsi fertőt, azonnal kivette lányát a suliból, majd kipakolt a médiának.

Kisebb vihart kavart az olasz médiában a milánói San Carlo Katolikus Középiskolában tanító 28 éves, három diplomás Ileana Tacconelli esete. A tanárnő ugyanis még egyetemistaként modellként dolgozott, szépségversenyen indult, valamint szerepelt egy idétlen paródiában, ahol feszes kisnadrágban és melltartóban látható; mindez pedig súlyosan kiverte a biztosítékot egyik tanítványának anyjánál. A balhé eredményeként páran kivették lányaikat az iskolából, más szülők azonban - többnyire apák -, valamint kollégái is kiálltak Tacconelli mellett - írja olasz lapértesülések alapján a Daily Mail.

A botrány azzal vette kezdetét, hogy egy tanuló édesanyja tiltakozását fejezte ki a vezető tanár, Aldo Geranzani atya felé, miszerint a tanárnő - aki akkor már harmadik éve tanított az iskolában - “túlságosan csinos, és csak eltereli a figyelmet”. Nem sokkal később feltűnt a neten egy jópár évvel korábban készült videó, melyen az akkor még csak jövendőbeli tanárnő egy vicces, szoftpornókat parodizáló jelenetben látható, ahol szűk forrónadrágot és melltartót visel.

Ezzel egyidőben olyan fotók is előkerültek róla, melyeken amerikai rendőregyenruhában pózol, és az is ekkor derült ki, hogy egykor Miss Abruzzo szépségkirálynőjeként részt vett a Miss Italia címért folyó országos szépségversenyben is, de miután nem nyert, inkább folytatta tanári tanulmányait az egyetemen. A szépségversenyeken mindig van fürdőruhás felvonulás, amit több ezres nézőközönség, esetleg tévénézők milliói szeme láttára kell végrehajtani, ami nyilván még jobban felháborította a panaszt tévő anyát.

Tacconelli a kirobbanó botrány főszereplőjeként szűkszavúan leszögezte: “Csak annyit mondhatok, ha modell vagy táncosnő akartam volna lenni, akkor akkoriban próbálkoztam volna ezzel, amikor még fiatalabb és csinosabb vagyok. Itt három éve tanítok, soha semmi panasz nem volt a munkámra, és magam mögött tudhatom az iskola és a szülők támogatását. A szóban forgó gyereket már hetekkel ezelőtt elvittét az iskolából, és ilyesmik előfordulnak egy suliban, csak az édesanyja csinált ebből ekkora ügyet, amikor kitálalt a médiának".

A botrányt kirobbantó édesanya, aki a felfedezés hatására inkább kivette lányát az iskolából, azonban nem elégedett a dolgok ilyetén alakulásával: “Én csak tiszta helyzetet szerettem volna. Biztos vagyok benne, hogy a három diplomájából kettő nem valódi. Nem vagyok bigott, de becsapva érzem magam - a San Carlótól többet vártam, már csak a jó hírneve miatt is”:

A tanárnő azt is elmesélte, mikor először szembesült a történtekkel, nagyon meglepődött, de nagyon jólesett neki, amikor aztán a többi szülő és a tanár felsorakozott a támogatására: "Még egy rajongói klubot is alakítottak, ami igazán nagyon kedves tőlük”.

Az iskola igazgatója, Osvaldo Songini a médiában is kiállt kolléganője mellett: “Ileana megfelelt azoknak a szigorú követelményeknek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy valaki itt taníthasson, és nagyon elégedettek vagyunk a munkájával. A próbaideje alatt sem volt vele semmi probléma. Számunkra tökéletesen megfelelő, és megvan minden szükséges képesítése. Tudtunk a múltjáról is, soha nem titkolta”.