A huszonöt éves Phiengchai Sisouvanh Synhavong elcsalt egy terhes anyát, kocsija hátsó ülésén brutálisan megkéselte, majd kivágta a gyereket a méhéből. A magzat túlélte, de az anya belehalt sérüléseibe. A bíróságon ügyvédei meg sem próbálták tagadni, hogy védencük követte el a gyilkosságot, legfeljebb beszámíthatatlanságra próbáltak hivatkozni, de mint kiderült, még ez se biztos, hogy helytálló.

"Semmi örvendetes nincs ebben az ügyben. Semmi örvendetes nincs az ítéletben sem. Ez egyenlő a halálbüntetéssel. A börtönben fog meghalni" - mondta Robert Swisher bíró a vádlottnak a szerdai tárgyalás végén. "Ez egy nagyon szomorú ügy volt. Jó, hogy a végére jutottunk. A tárgyalás nagyon nehéz és érzelmileg túlfűtött volt, de az áldozat családja remélhetőleg le tudja zárni a dolgot" - nyilatkozta Andy Miller, ügyész az ítélet kihirdetése után a helyi KEPRTV-nek.

A gyilkosság

A 25 éves kennevicki Phiengchai Sisouvanh Synhavong még 2008 júniusában találkozott a kilencedik hónapban járó, huszonhét éves pascoi kismamával, Araceli Camacho Gomezzel egy buszmegállóban. Terhesnek hazudta magát, hogy meggyőzze Camacho Gomezt, hogy a kocsijával menjenek el néhány babaruháért. Sisouvanh azonban a kocsi hátsó ülésén 47 késszúrással végzett az anyával, kitépte a magzatot a méhéből, végül a Kennewick városban található Columbia Parkban kidobta a holttestet.

Nem sokkal később a város egyik parkolójából zihálva hívta a mentőket, hogy éppen megszületett a kisbabája és nem lélegzik. A kiérkező sürgősségi mentők hamar rájöttek, hogy a gyerek nem Sisouvanh babája. A Salvador nevű kisfiú ugyan túlélte a tragédiát, de születése körülményei miatt - mert a tervezettnél három héttel korábban jött világra - még vannak visszamaradt rendellenségei. Anyja holttestét nem sokkal Sisouvanh telefonhívása után megtalálták a parkban. A tragikus módon világra jött kisfiút az apja, Juan Campos Gomez neveli.

Ázsia hercegnője

"Téveszmékkel küzdött és kitalált világot épített fel maga köré. Azt mondta az embereknek, hogy terhes, hogy hamarosan férjhez megy, vagy, hogy eleve házas" - állította Dr. Phillip Barnard pszichológus, aki az elmúlt két évben legalább negyvenszer beszélgetett Sisouvanhnal. A védelem tehát meg sem próbálta bizonyítani, hogy nem védencük követte el a gyilkosságot. Ehelyett arra igyekeztek felhívni a bíróság figyelmét, hogy zavarodott volt, amikor tettét elkövette.

Dr. Philip Barnard bizonyítékként esküvői meghívókat hozott fel, amiket kézbesítettek is, de esküvő nyilván nem volt. Véleménye szerint Sisouvanh disszociatív rendellenességgel küzdött, téveszmék jártak a fejében, személyiségzavaros volt és elszakadt a külvilágtól. "Ázsia hercegnőjének nevezte magát, azt állította, hogy ápolói végzettsége van és főállású anyuka" - vázolta a vádlott különbejáratú fantáziavilágát, melynek egyik eleme sem volt igaz.

A két védőügyvéd, Michael Iaria és Dan Arnold bemutatott fotókat is Sisouvanh gyermekkorából, amelyek bizonyítják, hogy a nő  menekülttáborban nőtt fel, ahol állítólag szexuálisan zaklatták. "Bárhova is zárják, börtönbe vagy kórházba, semmi kétség afelől, hogy orvosi segítségre van szüksége. Ezt viszont a börtönben nem kaphatja meg" - nyilatkozta Michael Iaria az ítélet után is. "Nem bánhatunk így emberekkel."

Cumisüveg és kés a táskában

Andy Miller ügyésznek mindennek ellenére sikerült meggyőznie a bíróságot, hogy Sisouvanh tudta, mit csinál, sőt előre eltervezte tettét. "Cumisüveg volt nála, kést vitt magával egy táskában, egy dobozban pedig vágószerszám és latex kesztyű is volt" - sorolta bizonyítékait. A pszichológus, dr. Randall Strandquist  is a nő zavarodottságát cáfolta. "Négy különböző beszámolót adott az esetről, de egyik alkalommal sem utalt arra, hogy ne tudná, hogy rossz, amit cselekedett" - mondta.

A halálos ítéletet viszont korábban elvetette az ügyész Sisouvanh büntetlen előélete miatt, és, mert az áldozat családja nyomatékosan kérte, hogy minél előbb zárják le az ügyet.

Minden lezárul

Sisouvanh csendben hallgatta az ítélet kihirdetését. "Senki nem tudott olyat mondani, ami változtathatott volna a dolgokon" - mondta Michael Iaria, védőügyvéd. "Nem csak az áldozat családját rázta meg a történet, hanem az egész nemzetet. Hatalmas figyelmet kapott az eset, de végre lezárulhatott minden" - nyilatkozta Swisher bíró.