Szerda este lekapcsolták a gépekről azt a 3 éves fiút, akire szombaton szekrény zuhant egy budapesti gyermekotthonban. Kedden csak egy gyermekjogi képviselő közbeavatkozása nyomán tudták a szülők elérni, hogy fiukat életben tartsák. Szervei sokakon segíthetnének.

A tervezett csütörtök délelőtti időponttal szemben, szerda este lekapcsolták a gépekről azt a kisfiút, akit a Cseppkő utcai gyermekotthonban ért baleset.  A gyerek súlyos-életveszélyes állapotban került kórházba, intenzív osztályon kezelték, agykárosodását 70 százalékosra becsülték, kómában feküdt.

Lekapcsolják, vagy mégsem

Kedd délután a szülőknek azt mondták, lekapcsolják Dominikot, mivel törvényes gyámja, vagyis a gyámhivatal illetékese engedélyt adott rá. A Főpolgármesteri Hivatal gyermek- és ifjúságvédelmi ügyosztálya alosztályvezetőjének közbenjárásával tudták csak a szülők megakadályozni, hogy lekapcsolják gyereküket a gépekről. Időközben a fiú szervei elkezdtek dagadni, ez újabb problémákat vet fel. Egy vizsgálat döntötte el szerda délután, hogy nem tartják tovább életben a gyereket.

„Kedd délután azt mondták, lekapcsolják a gépről… Rosszul, nagyon rosszul vagyunk” – mondta a Velvetnek a 3 éves kisfiú édesanyja, Koós Krisztina. „Mindenki mást mond, hogy majd két hét múlva felébresztik, aztán azt, hogy agyhalott... Agyhalott a gyerek, de a gyermekjogi képviselő idetelefonált, ezért nem kapcsolták le a gépről” – mondta Koós.

Nem javult az állapota

„Nem változott a gyerek állapota. Bejöttünk a kórházba ma is, azt mondták, megpróbálnak még egy vizsgálatot, annak az eredményétől függ, hogy életben tartják-e a továbbiakban. Ma késő délután, vagy holnap reggel vizsgálják meg, de az orvos már most azt mondja, inkább engedjük el, mert dagadnak a szervei. Nem tud pisilni. Az orvosok már a szervátültetésre koncentrálnak, de mi nem akarjuk, hogy lekapcsolják a lélegeztetőgépről” – nyilatkozta szerda délután a fiú apja.

A vizsgálat lezajlott még a délután folyamán, eldőlt, a gyermeken nem lehet segíteni. "Lekapcsolják... még ma vagy, nem tudom..." - mondta a megtörten az apa. "A szerveiről még nem döntöttünk, az orvosok sem kérdezték, nem volt még szó a szervadományozásról, de most azt gondolom, talán nem... De még tényleg nem tudom" - mondta szerda este az apa.

Hogy döntene a szülők helyében?

A végzetes baleset után Koós Krisztina feljelentést tett a gyermekotthon ellen: „Hétfőn voltam a rendőrségen, és feljelentettem őket. Azt mondták, a mellkasára esett a szekrény, és attól szenvedett agykárosodást, hogy nem kapott oxigént. De mi nem láttunk a mellkasán semmit, a szája mellett láttunk egy kis sérülést. Panaszt tettünk a nevelőkre, mert korábban már volt betörés, akkor is az én gyerekeim szobájába törtek be. Sokáig nem csinálták meg az ablakot, csak most, hogy ez a baj megtörtént, most megjavíttatták az ablakot és a szekrényt is” – mondta az anya.

Hunkáék lakásproblémáik miatt adták gyermekotthonba három gyermeküket: a legkisebb fiú baleset után Hunka Zsolt ki tudta hozni az intézményből fiát, Péter, de nevelt lányát ő nem viheti haza, Koósnak pedig nem adják ki.

Vizsgálat indult, a bútorokat újraellenőrzik

A gyermeket a gyermekotthonban elhelyező Újpesti Család- és Gyermekvédelmi Családsegítő Szolgálat élesen elzárkózott, nem nyilatkozott az ügyben, ahogy a Cseppkő utcai intézetben sem hajlandóak beszélni a történtekről. A kórház sem nyilatkozhat: „Hírzárlat van, nem tudunk semmit nyilatkozni a kisfiú állapotáról” – mondta a Velvetnek a Fiumei úti Országos Baleseti Intézet orvosigazgatójának titkársága.

A Fővárosi Önkormányzat Gyermek- és Ifjúságvédelmi ügyosztályának alosztályvezetője, Csókay László viszont elmondta: „A baleset idején a kolléganő hét gyerekkel volt. Épp másik gyerekekkel foglalkozott, amikor a fiú átment egy másik szobába, ott vélhetően felmászott a szekrényre, ami ettől vélhetően megbillent, rázuhant a gyerekre. Azért mondom, hogy vélhetően, mert még folyik a belső vizsgálat, a vizsgálatnak még egy munkajogi része is zajlik. Ilyen esetekben mindig indul rendőrségi vizsgálat is, még az is folyamatban van. A baleset után azonnal megkezdődött a helyszínelés, hivatalból indult eljárás” – mondta a Velvetnek Csókay.

„A fiú súlyos-életveszélyes állapotban került a Fiumei úti Országos Baleseti Intézetbe. Eddigi értesüléseim, tudomásom szerint ez egy szerencsétlen baleset volt. Az intézetvezető vizsgálatot rendelt el. Megvizsgálják az összes bútort az intézetben, és én, mint a fenntartó képviselője elrendeltem, hogy az összes gyermekvédelmi intézményben ellenőrzést végezzenek. Egyébként is évente megvizsgálják, hogy a bútorok rendben vannak-e, nem veszélyesek-e, most egy soron kívüli vizsgálat történik” – mondta.