Az a legmeglepőbb ebben a versenyben, hogy tényleg komolyan gondolják a szervezők. Pedig, amikor az ember meghallja, hogy Ms. Plastic, akkor nyilván feltöltött mellekre, ajkakra gondol, és biztos, hogy a pillanat tört része alatt, akaratlanul is eljut a pornófilmekig. Onnantól aztán tényleg nincs megállás, ágaskodó farkak tömkelege, arcbaélvezés, kikötözések, szexuális segédeszközök végtelen sora, mindenkinek, amit kedvel. Mindezzel szemben viszont a Ms. Plastic Queenen nemhogy önfeledt nevetgélés nincs, de óvatlanul eleresztett mosolygás is alig.
Simán fel lehetne pedig nevetni olyankor, amikor Müller Attila és Mák Kata, az este két műsorvezetője elmondja, hogy annak, aki indulni szeretne a versenyen, legalább egy mélyaltatásban elvégzett műtéten át kell esnie. A botox-injekció és az ajakfeltöltés például rohadtul nem elég ide. A zsűriben meg, a rengeteg támogató, Fogarassy Mariann és Metzker Viki mellett, egy plasztikai sebész szakértőként vesz részt. A Ms. Plastic Queen, a Ms. Plastic Hungary folytatása ugyanis, ahogy a műsorvezetők is megemlítik, nem szokványos szépségverseny. Ez nem rossz, ez nem jó, ez csak egyszerűen vicces.
A tizennégy versenyző magyarosnak gondolt ruhában érkezik a színpadra, együtt tekeregnek a zenére, aztán palotást táncolnak, illedelmes meghajlással köszöntenek mindenkit, miközben a kivetítőn szintén mindenféle magyarosnak gondolt motívumok futnak. Ezzel kezdetét veszi az öldöklő küzdelem. Herczeg Zoltán ruháit viselik a versenyzők első körben. Nem mutatnak sokat a testükből, mert, ahogy végig hangsúlyozták, itt az összhatás, a harmónia a fontos. Van ugyan, aki finoman széhúzza a dekoltázsát, néhányan kecsesen megmozgatják a csípőjüket, amikor a kifutó végére érnek, egy-egy csücsörítést is el lehet még csípni, de ennél többet nem kapnak a nézők.
A helyszínválasztás egyébként kifejezetten szerencsétlen, mert nagyon kevés a hely a Symbol pincéjében. A kifutó például ott ér véget, ahol a lépcsők találkoznak, ahova természetesen betömörülnek a fotósok, meg akik később érkeznek, vagy csak belepillantanak a versenybe. Így aztán minden alkalommal furakodni kell, ha látni szeretne valamit az ember. A műsorvezetőkből meg nem lehet hallani a kezdetekkor semmit, egyrészt azért, mert senki nem veszi észre, vagy komolyan, hogy elkezdődött a műsor, másrészt pedig azért, mert szarul van beállítva a hangosítás. Ennek köszönhetően majdnem minden konferálás elúszik a semmibe.
Aztán következik még két kör, de mindkettő szemérmesebb a szokásosnál. Az utolsó körben ugyan melltartóban, bugyiban és letolt, kantáros gatyában lopakodnak ki a döntősök a színpadra, hogy Forma 1-es kerékcserét játsszanak el, de amikor elindulnak a kifutón, már felkapják a nadrág szárait. "Vetkőzhetnétek jobban is, nem vagyok szégyenlős" – mondja valaki a tömegből, amikor összeállnak a kifutó végén. Mire idejutunk, megtudjuk, hogy Székesfehéron készültek egy hetet a döntősök, nagyon összetartó csapat alakult ki, és a csajok kicsit bátrabbak lettek a tavalyiakhoz képest. "Gondoljanak bele, a szigorú étkezés, a stressz, ezek a csajok mindent remekül kibírnak" – fényez Müller Attila.
A Ms, Plastic Queen döntőjét végül az ötös rajtszámú Kocsis Alexandra nyerte, aki bezsebelhetett még egyéb különdíjakat is. Ahogy a Velvetnek elmondta, azért indult a versenyen, mert itt a harmóniát, szóval mindent egyben néznek. Egy 300 köbcentis implantátummal töltette fel a mellét, mert korábban 12 évig atleziált, egyébként több mint 100 aranyérmet szerzett. Az első udvarhölgy a 13-as számú Gyuris Anita lett, a második udvarhölgy pedig a 12-es Szakál Kata. Kocsis Alexandra többek között egy kocsit vihetett haza, aminek kulcsát a helyszínen megkapta.
A verseny legidősebb indulója, a negyvenöt éves, öt gyermekes Herczog Erzsébet pedig megosztotta velünk, hogy nem az implantátum mérete a lényeg, mert ez emberfüggő. Mindenkinek a legmegfelelőbbet adják, gyakorlatilag rászabják az emberre. Ő 8 évvel ezelőtt rakatta be, mert 5 gyermek után a szoptatástól elváltoztak a mellei. "Érdekes pár hónapig, aztán megszokja az ember. Olyan, mint egy fogtömés" – mondta. "A barátnőm beszélt rá, hogy induljak. Megkerestem a szervezőket és elmondták, hogy a természetességre törekszenek" – idézte fel a körülményeket. Mint mondta, a felkészülés legalább olyan nehéz volt, mint megszülni egy hatodik gyereket.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2010.11.27 17:56:34indahouse7
wow
2010.11.27 18:05:26Gee Halen
Kiváncsi vagyok, ki lesz az első aki azzal jön, hogy "undorítóak".
2010.11.27 18:11:23HAL 9000
Gee Halen: Miért, talán szépek? Mert akkor van egy ízlésed... :D:D:D
2010.11.27 18:11:52csillavirag
ezek nem undorítóak, hanem hányingerkeltőek - aki allergiás a műanyagra, az tuti rohamot kapott tegnap a rendezvényen...
ez nem szépségverseny, hanem műsegg verseny!
akinek ilyen szörnyek kellenek, jobban jár egy sexshop műbabájával, mert olcsóbb, és hasonló mennyiségű műanyagból készülnek, mint ami ezekben van.
2010.11.27 18:12:26Sokorai_Atala
A lányokat nem minősítem, ők tudják, de Herczeg Z. koktélruhái baromi rondák, márha a szeméremdomb takaró kategória beleillik még a koktélruha fogalomkörbe. Azt hittem vizespóló-verseny lesz és azért vettek fel csak trikót:)
2010.11.27 18:12:55nehaiu
undorítóak
2010.11.27 18:13:50Gee Halen
@HAL9000
Az azért túlzás lenne egy-pár esetben, de nem hiszem, hogy a spektrumnak csak ez a két véglete létezik.
2010.11.27 18:16:41NikkyGold
Nemhogy undorító,de még önkritikájuk sincs.
Mennyire szar lehet azoknak,akiknek plasztikáztatni kell magukat hogy vhogy kinézzenek! SZÁNALMAS RIBANCOK!!!!!!!!!!!!
2010.11.27 18:16:52maxwell murder
gusz-tus-ta-lan
2010.11.27 18:18:35Gee Halen
Ja, igen, a "hülye k**vák" még nem volt.
2010.11.27 18:25:23Kassian
NikkyGold: náluk már csak te vagy szánalmasabb az ocsmány fröcsögéseddel...
2010.11.27 18:26:50Pemzli
Jé. A Szakál Katát ismerem. Jó csaj volt már a fősulin is, ráadásul agya is van. Bár gondolom itt ez nem volt lényeg.
2010.11.27 18:35:31ngergo35
Büdös szánalmas Ordas Ribancok
2010.11.27 18:35:46eManuel
Uram isten mit kaphatnak ezért fellépésért...seggbe meg mélytorokra...
2010.11.27 18:36:32ngergo35
Undoritó szánalmas világ,és ronda ribancok
2010.11.27 18:39:38Szaffy82
önértékelési zavaros tyúkok. irigység? ezeknél jobb szilikonos nőket dugtam :D
2010.11.27 18:44:02aranyszóló pintyőke
lol
de biiirom amikor valakinek savanyu a szolo :D
ok h nem gyonyoruek de azert nagyon messze allnak a muanyagtol csupan azert mert itt ott alakitottak rajtuk (megjegyzem az is plasztika h valaki az orrat atvarratja pl lasd Kapocs Zsoka :D )
2010.11.27 18:44:27NikkyGold
Kassian: csak nem fáj az igazság te barom? ugyanolyan szar vagy mint ők te majom!!!!
2010.11.27 18:46:11FalcoM
NikkyGold : elkaplak, jól megrépázlak !!!!
2010.11.27 18:47:20NikkyGold
FalcoM: jujj mikor már:)az eredeti nagy mellem csak rád vár:)))
2010.11.27 18:47:43FalcoM
rrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr
2010.11.27 18:49:21TUDOD, A CSIBE
Basznám őket ,halálomig
2010.11.27 18:49:51Lumpilla
Ja, én is viccesnek találom, hogy mindenki azzal jön, milyen undorítóak, ribancok stb. Nekem sem tetszik, ha valaki természetellenes, de könyörgöm, férfiból vagytok, nyálatok csorogna egy ilyen kirakott mellű műnő mellett. A pornófilmbekben is ezeket nézitek szívesebben. Az is hazudik, aki azt mondja nem néz olyat. Meg mit kell mindent állandóan leszólni? Főoldalon képpel címmel le lehet venni, miről szól az egész, minek nyitjátok meg és nézitek? Nekem ez a rengeteg álszenteskedés meg negatív megjegyzés az undorító.
2010.11.27 18:53:34yeti-ufo hibrid
Először is, ez mélységesen békasegg alatti.
Másodszor meg: könyörgöm, honnan akasztottak le ennyi ótvar bulát???
Például az a kigyúrt ÉS amorf alkatú Brünhilda a jobb felső sarokban?? Vazzz, mint egy Zs kategóriás svéd horror.
Kész.
2010.11.27 18:54:31szaddam58
Szerintem is undorítóak ezek a mű pitsák, de azért rettenetesen megsunáznám Őket őszintén!!
2010.11.27 18:55:16ngergo35
Lumpilla:Hát pont az a helyzet hogy azért alakult ez ki mert csak ribanc nagycsöcsűeket raknak a sexfilmekbe,ha normál kismellűek lennének benne azt szeretnék a pasik és az amúgy meg sokkal izgatóbb mint a nagycsöcs,ezek műszilikon ordasribancok,tájgetoszra velük!
2010.11.27 18:57:05fingerbangs
elég kiábrándítóak :( sünin kívül mind olyan mintha egy vidéki közért alkalmazottjait felkarolta volna egy plasztikai sebész meg egy olcsó sminkes :(
2010.11.27 18:57:19zZz
Az a baj, hogy nem a szépség, hanem a vonzóság számít (amihez kétségtelenül nem árt a szépség).
Ezek a nők viszont nem vonzóak.
2010.11.27 18:57:19Flood
Juhéjj, minden hétre jut egy színvonalas szépségverseny
2010.11.27 18:59:45lifelike
fingerbangs: tökéletesen igazad van
2010.11.27 19:03:05FalcoM
Először is : azért nyitom meg, hogy trollkodjak egy sort. A velvet nem a fikázásról szól? De. Ennyi faszság max a subbán van máshol. Másodszor : természetesség, plasztikázva? Ez milyen faszság. Ezt muszály megnyitni.
2010.11.27 19:03:20yeti-ufo hibrid
És hogyhogy nem találtak egy nyamvadt fésűt?
Vagy ez koncepció volt vajon, a "megbaszott az áram" frizkó?
Ehhh.
Kedvencem az ötgyerekes néni. Miért, hogy kell neki öt gyerek, majd rádöbben, hogy jaaaa, nem érzem eléggé nőnek magam? Ez valami egészen különleges elmebeli disorder.
Szerencsétlen kölykök.
2010.11.27 19:04:44Barbiexxx
A 8-as képen látható kabátot elfogadnám. Sőt, be is szerzem.
2010.11.27 19:05:42pontypofájú mókusgalamb
ezeknek kár volt műtétre pénzt kiadni, kibaszott csúnyák így is
2010.11.27 19:07:23BUD
Ja hát azt hittem valami szilikoncsöcsösök, de vaze ezek simán csak szépészeti műtétesek, azt amúgy is ronda fejük van. Az ilyen szépészeti műtétek ezeken a nőkön olyan eredményesek mint egy Hyundai Coupe optikai tunning.
2010.11.27 19:14:20Tonohaver
Eehh! Nem tom'.
Volt barátnőm cca. 300 köbcentivel, alma formában. Ugyanakkor volt vele millió más baj.
Más nő - nem annyira szerencsés kötő/zsírszövettel,- de minden más stimmelt.
Ma aztata' mondom, mindegy milyen alakú -a vágy egy dolog -, de jobb bármilyet tapogatni, csókolgatni, mint egy szilikont hegekkel, varratokkal díszítve.
(Persze ízlések és pofonok, én inkább amúgy is muff fétisiszta vagyok.)
2010.11.27 19:16:21gatyamadzag
gondolom megint nem szopott le nem baszott meg senki senkit
2010.11.27 19:20:55Caldera75
Nem szeretem a mű dolgokat...
2010.11.27 19:37:30fuligdzsin
Én sem,azért húztam ki____________________a dugót a kádból!
2010.11.27 19:48:06fuligdzsin
Menet közben(még jó ,hogy vizslattam a monitort)meggyőztetek.Mondtam is a szöszkének ,netinpo lettem ,öltözz!Azt válaszolta ,azért nem akarsz dugni ,mert az a kurva PC elcsábított .Ti is így vagytok??????
2010.11.27 20:19:08Mugli
És melyik doki nyerte az összesített konstruktőri versenyt?
2010.11.27 20:22:55Bambano
pedig ezek a "nők" atomrondák. és nem a plasztika miatt, hanem a rágcsálóirtásra alkalmas fej meg az ultragáz tekintet miatt. Ezek a "nők" plasztika nélkül is rondák lennének, lehet, nem ennyire. Nem a plasztika tett be nekik, hanem az, hogy kisugárzás helyett besugárzásuk van...
2010.11.27 20:25:56Abraka
nem kell fikazni valakit ha van benne egy kis muanyag. Fikázni másért kell. Van rá példa bőven. Sztem vannak köztük jók.
2010.11.27 20:26:00evicacica
Mit hisznek magukról az emberek...milyen szemöldökök ezek...milyen koktélruhák ezek, ezt meg is kell ismételnem: MILYEN KOKTÉLRUHÁK...mi folyik itt Gyöngyösön...minek csináltatok 50 képet...és miért néztem meg félig is?
2010.11.27 20:37:55Kelly és a szexi dög
Istennők!
2010.11.27 20:43:25AzHofi
Ha ezekből a pvc nőkből egyszerre szabadulna fel a klór, magyarország kipusztulna.
2010.11.27 20:44:41Kremyyy
A mellük helyett a fejükön kellett volna dolgozni inkább.
2010.11.27 20:45:27vernarancs
Nem a muanyag csocs a baj, hanem az, hogy ezeknek az arcuk sem tul szep. Az alakrol mar nem is beszelve. Talan ha 2 volt koztuk amelyik suna pozitiv.
2010.11.27 20:47:40fuligdzsin
A fejükön? Baromi melós dolog.
2010.11.27 20:52:45kunbelaba
Volt már nekem is Plasztikázott kannákkal szerelt barátnőm. Mintha egy zacsi tejben lenne egy feleakkora zsacskós tej becsomagolva. Számomra ez maradt emlékként a silicone csöcsökről.Nekem nem jött be.
A páromnak "gyáriak" vannak, amolyan standard Méret/alak kiképzésben, még 2 gyerek után is olyan amilyennek lennie kell.
Egyébként nem szeretnék ítélkezni az ilyen kikasztnizott mellű csajok felett,de egy ügyfelem fiatal felesége is szépen meg lett optikai tuningolva, és láss csodát: ugyanolyan hülye tirpák picsa mint amilyen volt. Csak esztétikusabb.
2010.11.27 20:54:50fuligdzsin
A dugni tudás nem a szépségkirálynők erénye.
2010.11.27 20:58:24fuligdzsin
Vegyük ...pl .gomimaca.:)
2010.11.27 20:59:34fuligdzsin
Gumi(Netasa)
2010.11.27 21:10:52judzsin
Van egy pár csaj, aki még helyeske is, de a felét úgy elverném, beszarna.
2010.11.27 21:20:59fuligdzsin
dzsin-tonik agre.szív
2010.11.27 21:45:17Nickkk
Szépek vagytok eszetlenül fikázók, menjetek ki vár a szép feleségetek a konyhában...
2010.11.27 21:49:25_rohonyi_
Cafka-kollekció... Ez jó, mindent elmond erről a rendezvényről.
2010.11.27 22:01:51Gyurma73
mondjuk annak idején nem teszik kötelezővé azért sokkal kevesebben lépnek be a MANYUPBA.Akkor egy bizonyos akor alatt nem lehetett választani.
2010.11.27 22:14:22deflorator
Egyeseknek mennyire nincs önkritikája...
2010.11.27 22:30:37Skunkworks
Hopp a pinám berepedt...
2010.11.27 23:44:20nemezisazis
na ezeket meg is érdemli aki elviszi..
egy darab cuki segg volt rajta és az is apró csontos.
azt hinné az ember, hogy aki műttet, az valami szépre törekszik.
de ezek görények, néha zselés műmellel.
még a legrondább nőm is szebb.. na jó a legrondább talán ha szebb nem is, de vonzóbb és nőbb volt mint ezek.
ha képes lennék rá, majdnem sajnálnám azokat akiknek ez tetszik.
2010.11.27 23:50:38Purábl Kúnó
Van, akinek jól áll a műmell (10-ből 1).
De ezeknek az arca a baj!
Szörnyű ordas ribanc arcok, széttérdelt lábak, primitív tekintetek.
Én inkább maradok a nőies nőknél.
2010.11.27 23:54:06ColT
OK kinéznek valahogy, meg esetleg sunázhatóak is, de... ...de kt érdekelnek... ...meg ha van egy is olyan jó fej, meg aranyos, mint pár lénysmerősöm (akik között van szebb) akkor megeszem a kalapom.
2010.11.28 02:10:28Flood
De durva, az első 3 helyezett ugyanúgy néz ki :o
2010.11.28 04:01:37Zigomer Trubahin
Az ország krémje jött itt össze a Velveten, csupa egészséges szemléletű, intelligens, jó ízlésű, a természetességet a zászlajára emelő, független gondolkodású értelmiségi. Bár több ilyen ember lenne az országban, aki ilyen élesen, határozottan elutasítja a fogyasztói társadalom dekadenciáját, talmi értékeit!
2010.11.28 04:26:42eino.
Női szemmel: vannak köztük szépek, kedves arcúak, intelligens tekintetűek, és vannak kemény vonású, kevésbé megnyerő külsejűek is. Amit sajnálok: képesek voltak magukba vágatni egy szikével :(. Mindegy, a műtétek megvoltak, remélhetőleg 10 év múlva sem bánja meg egyik sem...
2010.11.28 04:36:20ërgërbërgër
Mindet basznám fhaszomszakadtáig, az utolsó csepp gecimig!
Aki szerint undorítóak, az egy utolsó alagútseggű fhasznyelő BURNYÁK!
2010.11.28 07:21:36Kiszel Gisele
ez nem cikk, ez egy rinyálás.
akinek meg a plasztik szó hallatán egy gangbang jut eszébe, az forduljon pszichológushoz.
szar!
2010.11.28 09:52:16Biri néni
kurvák
2010.11.28 11:12:03Ron iz Dumbledore
Simél konteszt volt már megint?
2010.11.28 11:13:53enpera
2010.11.27 18:49:51Lumpilla :
KIKÉREM MAGAMNAK!
2010.11.28 11:44:16Blackwitch Willow
hát, én egy szép nőt sem láttam itt. és nem a plasztika miatt, alapból nem voltak szépek.
2010.11.28 12:16:41tuk
Az, hogy egy érzelmileg és lelkileg fejlett nő,attól lássa szépnem magát, hogy telenyomja magát műanyaggal,annál szánalmasabb a világon csak egy dolog van:az hogy van akinek ez tetszik!
2010.11.28 16:52:53Alex Roy
Ezeknek nem szülinapjuk van már, hanem gyártási évük.
2010.11.28 21:54:36kanga777
Érdekes hogy a szépségkirálynő , akinek semmi dereka, semmi nőiessége kivéve a plasztik melle. a feje meg kifejezetten férfias , durva vonásokkal megáldott azt nyilatkozza fentebb, hogy azért jelentkezett erre a versenyre mert itt a harmoniát, szóval mindent egybe néznek./hol itt a harmonia?/ Hát szomoru, hogy az is megtörténhet, hogy ilyen külsővel nemcsak hogy nyerni lehet egy szépségversenyen,de még egy autot is adnak főnyereményként. A fotok önmagukért beszélnek! A második és a harmadik helyezett sem matyóhimzés de azok is jobban néznek ki az elsőnél.Ez az igazság , viszont a fenti beszolások nem éppen barátságosak luvnyák stb.Ezektől inkább tartozkodni kellene mert nem bizos hogy mindegyik luvnya aki ilyen versenyen indul, lehet hogy csak exibicionista.
2010.11.29 13:57:14Irgun
suna suna +++++
2010.11.29 15:34:52feline2
Ez a cikk,főleg a galéria rettentő jó fogyókúra,ugyanis ahogy megnéztem,elment az étvágyam ezektől a nő imitátoroktól.
Mellesleg röhej,hogy a mai világban már boldog-boldogtalan indulhat szépségversenyen.De legalább van min hahotázni a Velveten!!
2010.12.02 13:10:22Dettyoka
Az a lényeg, hogy a természetességre törekedtek. A szervezőknek nem tűnik fel, hogy a felállított követelménynek megfelelően (mély altatásban felvágott hús)már nem lehet természetes? Akármennyire is igyekeznek ezt elérni? Az meg még viccesebb, hogy a symbol ugyanúgy helyet ad ennek a vágóhídnak és az a la carte-nak. Csak azt sajnálom, hogy a két műsort nem rendezték meg egyidőben. Na az lett volna a legviccesebb. Undorítóak, de ez is akinek erre igénye van...