Mary Bassi négy éven keresztül pereskedett volt munkáltatójával, egy sztriptízbárral, miután kirúgták a helyről 56 éves korában, arra hivatkozva, hogy túl öreg a munkához. A nőt klimaxszal és Alzheimer-kórral szívatták, műszakaiba fiatalabb pincérnőket vettek fel. Bassinek végül hatvanezer dollárt ítélt a houstoni bíróság.

Négy év peresekedés után, a hatvanéves Mary Bassi elégedetten távozhatott a napokban a houstoni bíróságról, hatvanezer dollárt (kb. 12 millió forintot) ítéltek meg neki azért, mert négy évvel ezelőtt korábbi munkáltatója, egy sztriptízbár azért rúgta ki, mert túl idős volt - írja az ABC News.

“Mindegy, hogy milyen iparágban dolgoznak, az embereket nem szabad a koruk miatt diszkriminálni” - mondta a bírósági ítélet kihirdetése után a nő ügyvédje, Connie Wilhite. Az amerikai törvények szerint a hajszín, a szemszín vagy a súly bizonyos esetekben jelenthet okot arra, hogy valakit kirúgjanak, amennyiben fenti tulajdonságai miatt nem tudja elvégezni a munkáját, de a nem, a kor, a vallás, a származás vagy a bőrszín miatt nem szabad senkit sem kirúgni a munkájából.

Egy sztriptízbár esetében azért különleges a helyzet, mert a törvények értelmében egy ilyen jellegű munkánál akár jogos elvárás is lehet, hogy valaki fiatal és vonzó legyen, amennyiben például a színpadon vetkőzik. Mary Bassi viszont nem vetkőzött, hanem italokat szolgált fel az asztalok között, így az ő esetében az idős kornak semmi köze nem volt ahhoz, hogy megfelelően el tudja-e végezni a munkáját.

A kirúgott pincérnő esetében ráadásul arról is szó volt, hogy a Cover Girls sztriptízbárban, ahol dolgozott, a kirúgása előtti hónapokban végig cikizték. Munkáltatói azzal piszkálták, hogy öreg, biztos klimaxos, valamint Alzheimer-kórja van. Ezen felül úgy próbálták ellehetetleníteni, hogy fiatal pincérnőket vettek fel az ő műszakaiba. Végül 2006-ban kirúgták.

Bassi ezután beperelte a sztriptízbárt, és elment pincérkedni egy másik sztriptízbárba, ahol nem számított túl öregnek. A történet szépségéhez hozzátartozik, hogy a nőtől megszabaduló Cover Girls bár tavaly leégett, és csak mostanában fog valamikor újra kinyitni.