A gyanú szerint egy 17 éves öcsödi fiú és egy 36 éves férfi fogvatartott és többször megkínzott egy tizenhét éves öcsödi lányt. A kezét zsineggel kötötték ki, a lábát pedig lánccal rögzítették, a ruháját letépték, árammal sokkolták, és többször megerőszakolták. A lánynak aztán sikerült megmenekülnie.A rendőrök a férfiakat ugyan kihallgatták, de utána szabadon engedték őket. Végül egy hónappal később letartóztatták mindkettejüket, mert csontokat találtak az idősebb férfi, J. Bálint házában, de a szakértők még vizsgálják, hogy ezek valóban emberi csontok-e.

A tizenhét éves öcsödi R. Anett december 3-án este tűnt el, és csak négy nappal később, december 7-én tíz óra körül került elő, borzalmasan megkínozva – írja a szoljon.hu.

A lányt még aznap kihallgatták a rendőrök, akik a szülők állítása szerint nem akartak hinni neki, annak ellenére sem, hogy orvosi látlettel tudta bizonyítani, hogy megerőszakolták, és, hogy kezén és lábán még látszottak a zsineg és a lánc nyomai, amivel lekötözték.

A rendőrség nyilatkozata szerint azonban a büntetőeljárás azonnal megindult erőszakos közösülés miatt, a feltételezett tetteseket kihallgatták, de nem vették őket őrizetbe, mert annak törvényi feltételei nem álltak fent – közölték a Velvettel.

A két férfit, a tizenhét éves J. Benedeket és a harminchat éves J. Bálintot végül január 20-án, több mint egy hónappal később mégis letartoztatták, ugyanis egy helyszínelés során csontokat találtak J. Bálint házában. A csontok a gyanú szerint T. László maradványai, aki még október 25-én tűnt el.

A lány kínzása

"A száját betömték, a kezeit összezsinegelték, lábát pedig szétfeszítve, lánccal rögzítették. A ruháját leszaggatták, és még aznap éjszaka mindketten megerőszakolták" – nyilatkozták a szoljon.hu-nak a lány, R. Anett szülei.

A család szerint a lányukat három napon keresztül folyamatosan bántalmazták, hegesztőtrafóról árammal sokkolták, újra és újra megerőszakolták. "Szörnyű állapotban került elő" – nyilatkozta a nevelőapa, Dezső.

A TV2 reggeli műsorában aztán meg is erősítették a részleteket.

Az elrablás

Ahogy felidézték, december harmadikán, este fél nyolckor egy segédmotoros Simsonnal jött a lányukért J. Benedek. A fiút egyébként ismerték, de mivel bukósisak volt a fején, elváltoztatta a hangját, és Dávidként mutatkozott be, nem ismerték fel. "Azt mondták, hogy Kunszentmártonba, a Chicagó nevű helyre mennek szórakozni" – említették.

J. Benedek Kunszentmárton helyett J. Bálint öcsödi házához, a Széchenyi utcába vitte a lányt. A ház előtt leszálltak a motorról, és amikor R. Anett ellenkezett, akkor a elkapták, és erőszakkal bevitték a házba.

A megmenekülés

A kezeit zsineggel kötötték össze, amit három napon keresztül rágott, mire december hetedikén végre sikerült kiszabadítania magát. Az origo információi szerint J. Bálint egy másik szobában aludt, J. Benedek pedig éppen iskolában volt, úgyhogy felkapott magára egy pólót és egy bugyit, és kirontott az utcára. A szoljon.hu szerint a közeli Bódi családhoz menekült, akik hazavitték.

A fiú meggyilkolása

A két férfit a rendőrség a feljelentés után kihallgatta, de csak egy hónappal később, január huszadikán tartoztatta le, gyilkosság vádjával. A gyanú szerint ugyanis a páros megölte, feldarabolta és elégette az ősszel Kunszentmártonról eltűnt T. Lászlót.

A 17 éves, kunszentmártoni fiú Szarvasra járt iskolába, szobafestőnek tanult az ottani szakmunkásképzőben. Október 25-én reggel busszal indult iskolába, de már nem érkezett meg.

Az origo információi szerint T. László eltűnése előtt néhány nappal ismerkedett meg J. Benedekkel a kunszentmártoni Chicago kocsmában, ahova R. Anettel, a megkínzott lánnyal is mentek volna.

A Velvetnek küldött rendőrségi nyilatkozat szerint egy bűnügyi helyszínelés során csontokat találtak J. Bálint házában, amik az elsődleges vélemény szerint emberi csontok.

Ahhoz viszont, hogy erről teljesen megbizonyosodhassanak, még szakértői vizsgálatra is szükség van. A 36 éves J. Bálint az információk szerint azóta beismerő vallomást tett. A helyszínen pedig további, feltételezhetően emberi maradványokat találtak a nyomozók.

A feltételezett gyilkosok

J. Bálint a falu széléhez közel, egy nádfedeles házban lakott. A férfit intelligensnek, kedvesnek, udvariasnak és dolgosnak nevezték az origo riporterének a szomszédok. Korábban kéményseprőként dolgozott, de már régóta munkanélküli. Felesége pedig két-három éve elhagyta, de erről J. Bálint nem beszélt senkivel.

J. Benedeknek viszont a családja miatt rossz híre volt, ugyanis két nagybátyja is gyilkosság miatt börtönben van. A szomszédok szerint a tizenhét éves fiú befolyásolhatta a harminchat éves J. Bálintot.

Az origo információi szerint tavaly barátkoztak össze, J. Benedek sokszor J. Bálintnál is aludt, egy idő után pedig a rokonok is állandó vendégek voltak ott. A szomszéd szerint általában a kertben dolgoztak, füvet nyírtak, és együtt ástak ki egy halastavat is.