A Parkinson-kórra kapott gyógyszer miatt szerencsejáték-függő lett, és a férfiakhoz kezdett vonzódni egy francia férfi. A Didier Jambart emellett az állítja, hogy nyolcszor kísérlet meg öngyilkosságot is, úgyhogy beperelte a gyógyszeripari óriáscéget, a GlaxoSmithKline-t. Egy francia szervezet a férfi mellé állt, az elnökük azt közölte, hogy kábé száz olyan emberrel léptek kapcsolatba, akik szélsőséges viselkedésbeli változásokról számoltak be a gyógyszertől.

Egy kétgyerekes francia férfi pert indított kedden a brit gyógyszeripari óriás, a GlaxoSmithKline ellen. A nantes-i bíróságon azt állította, hogy a cég gyógyszerétől, amelyet Parkinson-kórjára kapott, vonzódni kezdett a férfiakhoz és szerencsejáték-függő lett. Az 51 éves férfi 450 ezer euró kártérítést követel a vállalattól. Didier Jambart azt mondta, hogy 2003-ban kezdte szedni a Requip nevű szert, amely drámaian megváltoztatta viselkedését. Azt állította, hogy nyolcszor kísérelt meg öngyilkosságot emiatt. A férfi szerint a Glaxo egy rossz gyógyszert hozott forgalomba, ráadásul az idegorvosa is hibázott, mert nem informálta őt megfelelően.

A panaszok

A nős férfi szerint a Requip miatt lett szerencsejáték-függő, ezért játszotta el családja megtakarítását, költötte el a háztatásra szánt pénzt és halmozott fel 130 ezer eurós adósságot. "A gyógyszer szedésének első néhány napján duzzadtam az energiától. Hajnali négykor keltem, a Parkinson-kór ellenére tíz kilométert futottam le, de aztán romlani kezdett a helyzet" – mesélte a férfi a bíróságnál összegyűlt újságíróknak.

Mint mondta, nemcsak szerencsejáték-függővé vált, vonzódni kezdett a férfiakhoz is. Nőnek öltözött és fényképeket, videókat készített magáról, majd feltette azokat az internetre. Jambart azt állította, hogy férfiakkal randevúzott, és egyikük meg is erőszakolta. "Romokban volt az életem, a családom kitaszított, úgy bántak velem, mintha ragályos lennék" – mesélte a férfi.

A lépesek

Állítása szerint a borzalmak akkor szűntek meg, amikor 2005-ben leállt a Requip szedésével, de ekkor alacsonyabb munkakörbe helyezte a munkaadója, lelkileg pedig teljesen kikészült. A GlaxoSmithKline jogásza elismerte, hogy ritka esetben lehetnek szélsőséges hatásai a Requipnek. A bíróságon azonban kijelentette: a férfi által említett hatásokra semmiféle bizonyíték nincs

Jacqueline Houdayer, a CADUS nevű betegvédő francia segélyszervezet elnöke azt mondta, hogy 100 olyan emberrel léptek kapcsolatba, akik szintén Requipet szedtek, és ők is szélsőséges viselkedésbeli változásokról számoltak be. A Requipről éveken át tudták, hogy vannak komoly mellékhatásai, a Glaxo azonban csak 2006-ban adott ezekről tájékoztatót a gyógyszer mellé – írta az AFP.