Akár nyolcvanegy éves börtönbüntetést is kaphat az az amerikai tanárnő, aki a vádak szerint saját középiskolájának focicsapatának tagjait csábította el. A fiatalokat állítólag még alkohollal is itatta az együttlétek alatt. Az ügyészek szerint akár tizenhat esetért is felelnie kell a tanárnak.

A vádak szerint öt diákjával feküdt le Stacy Schuler, derült ki az ohiói tanárnő február ötödikei tárgyalásán. Schuler az ohiói Mason középiskolában edzősködött, ahol - a Dayton Daily News információi szerint - tavaly augusztus és december között a focicsapat tagjait  csábította el, amiért legrosszabb esetben akár nyolcvanegy éves börtönbüntetést is kaphat.

Az ügyet egy a vezetőséghez eljutatott névtelen bejelentés után kezdték el vizsgálni a középiskolában. Ahogy Kevin Bright, az intézmény egyik vezetője elmondta, a rendőrséggel együttműködve, azonnal reagáltak a bejelentésre.

"Én felelek a diákok biztonságáért, és nem fogok eltűrni semmit, ami ezt veszélyezteti. A személyzet felkészült rá, hogy segítse a diákokat ebben a helyzetben, és azt is tudja, mennyire fontos, hogy javítsa diákjaink és családjaik bizalmát" – mondta el az igazgató, Mindy McCarthy-Stewart.

Stacy Schuler, aki 2000 óta dolgozott suliban, az eset kirobbanása, azaz január közepe óta fizetett szabadságon van. A bíróság a tárgyaláson óvadékát ötvenezer dollárban állapította meg, és távol kell maradnia minden diákjától.