horoszkóp

Újra apa lett egy 72 éves brit férfi

2011.02.28. 15:12
A múlt hónapban megszületett annak a brit nyugdíjasnak a tizenharmadik gyermeke, aki arról ismert, hogy nála 46 évvel fiatalabb neje 2009-ben ikreknek adott életet. Bár Richard Roden szeretné, ha három legkisebb lányának lenne egy öccse is, ez a vágya nem telesülhet, hiszen neje sterilizáltatta magát arra hivatkozva, hogy nem tudnának ennyi gyermekről gondoskodni.

.

Még több gyereket akar Richard Roden, aki arról híres, hogy Nagy-Britanniában a legidősebb férfi, aki ikreket nemzett. Roden 71 éves volt, amikor megszülettek ikerlányai, és később kiderült, hogy a nála közel ötven évvel fiatalabb felesége megint várandós. Lisa Roden januárban adott életet harmadik lányuknak, Madisonnak, aki nővéreihez hasonlóan természetes úton fogant.

A vágyak és a valóság

Az idős férfinak, aki azt állítja, hogy soha nem szedett Viagrát, összesen tizenhárom gyermeke van. Két korábbi házasságából hét lány és három fiú született, és azt szeretné, ha harmadik felesége is megajándékozná őt egy fiúgyermekkel. Igaz, álma már nem válhat valóra, neje ugyanis sterilizáltatta magát. „Szexuálisan ugyanolyan aktív vagyok, mint a húszas éveimben, de Lisa a sterilizálás mellett döntött, mert úgy láttuk, hogy nem bírunk több gyermekről gondoskodni. Nem könnyű ennyi gyerekkel, de még soha nem voltam ilyen boldog az életemben” – nyilatkozta Roden, akinek legidősebb gyermeke most 52 éves. Összesen egyébként harminchat unokája, és kilenc dédunokája van.

Az ő apja 25 éves volt, amikor elhunyt

Miután megszülettek ikerlányai, a férfi arról mesélt, soha nem gondolta volna, hogy ilyen idősen még sikerül meghódítania egy fiatal nőt. „Ugyanolyanok vagyunk, mint bármilyen más pár. Egyelőre nem készülök a halálra. Nem iszom alkoholt, nem dohányzom. Amire a lányok betöltik a tizedik életévüket, én már nyolcvanéves leszek, persze akkor már nem igényelnek annyi figyelmet. Bár már nem vagyok annyira energikus, stabil, szeretetteljes és boldog életet tudok nekik biztosítani” – tette hozzá a férfi. Mint elmondta, nem érzi magát rosszul a bőrében a döntése miatt, hiszen az ő édesapja huszonöt évesen hunyt el, és ő ekkor még csak kétéves volt. „Az emberek bármilyen idősen elhunyhatnak. Nem aggaszt, hogy Lisának egyedül kell majd boldogulnia, vagy az, hogy egy másik férfi neveli majd a fel a gyermekeimet” – mondta Roden

Nem ő a rekorder

„Néha ugyan elfárad, de ilyenkor szundikál egy kicsit, és utána újra tettre kész. Persze aggódom amiatt, hogy történik vele valami, és egyedül maradok az ikrekkel, de korához képest nagyon fitt és egészséges. Saját zöldségeskertje van, folyton kertészkedik” – nyilatkozta korábban az idős férfi felesége. Roden megerősítette, hogy ilyen idősen sokkal fárasztóbb a gyereknevelés, mint korábban, de azért szeret gyermekei közelében lenni. Richard Roden egyébként nem a legidősebb férfi, aki apa lett Nagy-Britanniában. Ezt a rekordot Garry Burks tartja, ő ugyanis 74 éves volt, amikor tavaly megszületett legkisebb gyermeke. A világrekordot pedig a louisianai Tom Lambert tartja. Ő 78 éves volt, amikor 1948-ban partnere ikreknek adott életet.

Lelki társak

Roden egyébként 2005-ben ismerkedett össze jelenlegi partnerével, akit négy évvel ezelőtt vett feleségül. Lisa Roden elmondta, természetesen nagyon sokan piszkálták amiatt, hogy egy nyugdíjas férfiba szeretett bele. „Tudom, hogy sokak szerint furcsa ez a korkülönbség, de lelki társak vagyunk” – nyilatkozta az asszony, aki kifejtette, nagyon büszkék gyermekeikre, és férje halála után nem keres majd újabb partnert. „Amíg ott vannak nekem a gyermekeim és a szüleim, addig minden rendben van, boldog vagyok. Nem hiszem, hogy egy  fiatalabb férfi boldoggá tudna tenni” – tette hozzá.

Pénz, pénz, pénz

Persze Roden korábbi házasságaiból született gyermekei közül nem mindenki örül ennek a kapcsolatnak, két fia és négy lánya nem áll szóba vele, szerintük Lisa Roden csak apjuk pénzére hajt. A fiatal asszony édesanyját szintén sokkolta lánya választása, de azóta megkedvelte nála húsz évvel idősebb vejét.