horoszkóp

Megszületett az első, gyorsfagyasztott petesejtből fogant angol bébi

2011.04.07. 13:16
Megváltoztathatja a mesterséges megtermékenyítés jövőjét egy új technika, amivel közel hatvan másodperc alatt lefagyaszthatják a petesejtet. Ennek köszönhetően sokkal több pete maradhat életben a felolvasztás után, sokkal sikeresebb lehet a megtermékenyítés, és kisebb a vetélés és a Down-kór kockázata. Az Egyesült Királyságban megszületett az első gyorsan fagyasztott petéből fogant bébi, akivel egy új korszak kezdetét ünneplik.

Megszületett Olivia Bate, az Egyesült Királyság első babája, aki hirtelen, hatvan másodperc alatt lefagyasztott petéből fogant. A szakértők azt állítják, hogy ennek a technikának köszönhetően ötven fölötti nők is szülhetnek úgy, hogy nem nő a vetélés vagy a Down-kór kockázata, ugyanis alig sérül a pete a lefagyasztás alatt – írja a Daily Mail. Az eljárás során folyékony nitrogénnel konzerválják a petét.

A korábbi technikával közel két óráig eltartott, amíg lefagyasztották a petesejteket, ezalatt könnyen megsérülhettek, úgyhogy csak a hatvanöt százalékuk élte túl a felolvasztási folyamatot. Az új technikának köszönhetően viszont akár  kilencvenöt százalékuk is épen maradhat. "Mivel sokkal több pete túléli a felolvasztást, a nőknek kevesebb kezelés is elég, és lesz elég pete a lefagyasztáshoz is" – nyilatkozta Gillian Lockwood, a Midland Fertility Services munkatársa, aki Olivia Bate édesanyjának kezelését végezte.

Dr. Lockwood szerint ez a fajta technika annyira meghatározóvá válhat a nők életében, mint a fogamzásgátló tabletta. Nem kell többet a terhesség miatt aggódni. "Ha lefagyasztják harminc évesen a petéjüket, azok megmaradnak abban az állapotban örökké, tehát ötven éves korukban se lesz nagyobb a kockázata a vetélésnek vagy a Down-kórnak" – magyarázta. Elmondta, hogy a technika rengeteg beteg nőnek is esélyt adhat a termékenység megőrzésére, mielőtt életmentő rákkezelést kapnak. Azoknak is jelenthet biztonságos megoldást, akik tudják, hogy szeretnének majd gyereket, de nem most.

Olivia szülei, a wolverhamptoni Carl Bate és Bateman 2002 óta próbálkoznak családalapítással, de az asszonynál endometriozist állapítottak meg, és figyelmeztették, hogy emiatt nehézségei lesznek a teherbe esésnél. A pár megpróbálkozott lombikbébi programmal is, de sok kudarc érte őket, míg 2009-ben újra belevágtak, ezúttal a gyorsfagyasztásos technikával. "Teljesen meg voltunk semmisülve, amikor a kezelés megbukott. Ebben volt minden reményünk" – nyilatkozták a Daily Mailnek.

2010 máciusában végül, öt hónappal a lefagyasztás után, Bateman petéit felolvaszották, sikeresen megtermékenyítették, és két embriót visszaültettek a méhébe. A pár két feszült hetet élt át, amíg kiderült, hogy a kezelés sikeres volt. "Ez volt a leghosszabb várakozás az életünkben. Egyik reggel csináltam egy terhességi tesztet, majd sikítva újságoltam el Carlnak, hogy pozitív lett. Elöntött minket a boldogság, amikor megszületett a lányunk" – mondta Karen Bateman.