Adolf Hitler anno parancsba adta, hogy tudósai állítsanak elő guminőket, mivel túl sok katonája lett szifiliszes a francia kurváktól. Mindez egy amerikai író, Graeme Donald áldozatos kutatómunkájának hála derült ki. Donald azt is állítja, hogy az akkor Lilli névre keresztelt szexjátékszerek lettek az ősei a ma ismert Barbie-babáknak.

Magyar színésznőről akarták mintázni a náci katonák guminőit

Feltehetően náci tervezők készítették el az 1940-es években az első, életnagyságú gumibabákat, amiket egy magyar színésznőről, Kathe von Nagyról szerettek volna mintázni. A szabadkai születésű, barna hajú, barna szemű színésznő azonban visszautasította a Megtisztelő Ajánlatot. Végül szőke hajú, kék szemű, babapillantású guminők készültek, amiket úgy használhattak a katonák, ahogy csak akartak. Mindezt Graeme Donald amerikai író-újságíró fedte fel a nagy nyilvánosság számára. Az úgynevezett Borghild Project során készültek az első szexbabák. Az író a Barbie-baba történelmét kutatta, így akadt a furcsa mellékszálra. Később megírta mindezt számos más bizarr történettel együtt a Mussolini borbélya című, angolul tavaly októberben megjelent könyvében.

“A legnagyobb veszély Párizs volt, mivel a széles körben elterjedt, ellenőrizhetetlen prostituáltak bárokban, tánctermekben és más helyeken csípték fel a klienseket. Kötelességünk volt megakadályozni, hogy a szolgálatban lévő katonák egy gyors kalandért kockáztassák az egészségüket” – írta állítólag ezt Heinrich Himmler a második világháború idején, 1940 körül.

A szifilisz rendesen gyilkolta a nácikat

Becsült adatok szerint az I. világháborúban a katonák 10 százaléka fertőződött meg szfilisszel. A II. világháborúban már kezelési központokat állítottak fel, ahol a tripperes és szifiliszes katonákat kezelték, ennek ellenére a nemibaj hatalmas probléma volt. Pletykák szerint Hitler maga is elkapta a szifiliszt, őrülete állítólag ennek is betudható. Az 1940-es években a penicillinhez hozzájutni nem volt egyszerű, így drámaian terjedt a betegség. “Amíg ezt kutattam, rátaláltam a náci szexbabákra való utalásokra, és rájöttem, hogy Hitler parancsára készültek. Több katonát tett harcképtelenné a vérbaj, mint a golyó. Hitler körültekintő volt, azt híresztelik, azért, mert ő maga is ettől szenvedett” – nyilatkozta a Barbie-babák történetét kutató Donald. “Vitatkoztak arról, milyen haja legyen a gumibabának, szóba került az oldalt copfba fogott hosszú haj is, de végül a kisfiús bob stílusú haj nyerte el a tetszésüket. Rugalmas anyagból, polimerből készültek, és az első darabok pulóvert viseltek” – tette hozzá.

Amerikai turisták megvettek egy guminőt Németországban, majd átnevezték Barbie-nak

A rendelésre elkészült guminőket a St. Hellier-i kaszárnyában helyezték el, amik annyira lenyűgözték Himmlert, hogy azonnal rendelt még ötvenet azokból. 1942-ben az egész guminős projektet beszüntették, és minden bizonyítékot megsemmisítettek – ezt segítette az is, hogy minden lebombáztak. A történet megmaradt, egy Arthur Rink nevű német szobrásznak köszönhetően, aki a guminők tevezőinek egyike volt. “Utánajártam a furcsa dolgoknak, amik az eseményekhez köthetők, és ekkor találkoztam ezzel a történettel” – mondta Donald, a könyv írója a Daily Mailnek.

Az író nagyjából véletlenül akadt a történetszálra. “Én a Barbie-baba történetét kutattam, ami mint kiderült, az ötvenes évek németországi gumibabáihoz vezethető vissza. Ruth és Elliot Handler Amerikából elutazott Németországba 1956-ban, ott látták meg Lilli nevű babákat, amiket éjszakai klubokban árultak – nem gyerekeknek. Ruth nem tudta, mi célból árusítják ezeket, de vásárolt egyet, és csak később jött arra rá, hogy azok nem gyerekeknek szánt babák. Ettől függetlenül Ruth és férje ezt a babát használta alapul a készülő Barbie-babához.

Abból a részből viszont, hogy a Barbie-baba eredetije férfijáték lett volna, sajnos nem derült ki sok konkrétum. A Wikipedia szerint a képrgénykarakterből formázott Lilli baba talptól fejbúbig körülbelül harminc, illetve 19 centis kiadásban volt kapható, így nehezen funkcionálhatott volna teljes értékű guminőkét felnőtt férfiak számára.

A Velvetet már a Facebookon is megtalálja, klikkeljen ide, lájkoljon minket!