Tizenöt centis angolna úszott fel egy kínai férfi húgycsövén, miután kellemetlen fordulatot vett a férfi halpedikűr-kezelése. A sikamlós állat befele még befért, de nem tudott kijönni, három órás műtéttel távolították el az addigra már halott angolnát.

“A férfi húgycsövének az átmérője egy kicsit kisebb volt, mint az angolnáé, de mivel az angolnák elég csúszósak, ezért az állat bőre természetes síkosítóként viselkedett, és viszonylag könnyen fel tudott csúszni a péniszbe” - ismertette a bizarr balesetet a sajtóval Jin Wang sebész azután, hogy három óra alatt kioperált egy 15 centis angolnát a kínai Zsang Nan péniszéből.

Nan egy szépészeti kezelésen, úgynevezett halpedikűrön vett részt, amikor megtörtént a kellemetlen baleset. A halpedikűr lényege, hogy bizonyos halfajok előszeretettel fogyasztják a bőr elhalt hámrétegeit, így a bőr fiatalabb, szebb marad. Az eljárás Európában és az Egyesült Államokban több helyen tilos (itthon egyelőre nem, bár nem is túl elterjedt), mert azt mondják, nem túl higiénikus, hogy ugyanazok a halak rágják az egymás után érkező vendégeket. Ahol viszont végeznek ilyen beavatkozásokat, alapvetően doktorhalakat használnak, Kelet-Ázsiában azonban népszerűek a különféle angolnatípusok is.

“Bemásztam a kádba, éreztem, ahogy az angolnák elkezdik csipkedni a bőrömet. Aztán hirtelen erős fájdalmat éreztem, és észrevettem, hogy egy kis angolna bement a péniszem végébe. Próbáltam megfogni, és kihúzni, de túl csúszós volt, és eltűnt a péniszemben” - mesélte az 56 éves Nan.

A férfi ezután gyorsan kórházba ment, hogy kiszedjék a húgycsövéből az angolnát. A beavatkozás végül sikeres volt, bár az állat nem élte túl.