Ki akarta dobni, ezért verte össze 77 éves eltartóját egy 29 éves nő. Kristina Pongracz negyven év börtönt is kaphat, mert a férfi néhány hónappal később belehalt sérüléseibe. Nem csoda: körmeivel az idős férfi húsába mart, majdnem letépte a fülét, és kerti bútorokat vágott hozzá.

Kristina Pongracz nem viselte jól, hogy 77 éves élettársa, William Herchenrider ki akarta rakni otthonról: 2010 májusában mankójával csúnyán öszeverte az idős férfit, ezért emberöléssel vádolják – írja a Daily Mail. A virginiai nő most előzetesben van, október 19-én, amikorra első tárgyalási napját kitűzték, tartózkodott attól, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja magát – ami ugyan nem számít beismerésnek, de a gyakorlatban azzal egyenértékű.

Pongracz súlyos büntetésre számíthat: legalább öt, legfeljebb negyven év börtönt, és akár százezer dolláros (körülbelül 21,6 millió forint) pénzbírságot is kiszabhatnak rá. A következő tárgyalás a roanoke.com szerint március 14-én esedékes.

"A szart is kiverte belőlem"

Herchenrider és Pongracz tíz éve voltak együtt. A férfi goode-i házában éltek, ami természetesen nem egy bódé, hanem egy 350 négyzetméter alapterületű palota, ami egy csaknem 77 ezer négyzetméteres telken áll. Innen akarta kitenni a bácsi a valószínűleg nem szerelmi lázban égő, szőke, precízen szoláriumoztatott nőt.

Herchenridert a rendőrök otthonában, összeverve találták, de akkor még élt (Pongraczot már másnap letartóztatták). Tájékoztatásuk szerint az idős férfi alsónadrágban, ájultan feküdt, súlyos sérülései még mindig véreztek. A TrueCrimeReport szerint a férfi a hálószobájában feküdt, a padlón, mellette pedig nője pihegett, szintén aléltan. Bár őt is vér borította, nem láttak rajta számottevő sérülést. A nő a kórházba szállítás után magához tért, és bevallotta, hogy berúgott, és megverte Herchenridert.

A Bossip szerint a férfi úgy kommentálta a történteket: "a szart is kiverte belőlem". Nem csoda: a jegyzőkönyv szerint nemcsak ütötte a férfit: hosszú körmeivel a húsáig karmolt, majdnem letépte a fülét, és bútorokat hajigált rá. Eltartóját hetekig kórházban kezelték, majd otthonában gondoskodtak róla ápolónők – ennek ellenére augusztus 25-én meghalt. Decemberben adták ki a boncolási jegyzőkönyvét, amelyből kiderül, hogy a verés okozta sérülésekbe halt bele, de már előtte sem volt jól: magas vérnyomása és szívpanaszai miatt gyógyszereket szedett. Ezután módosították a Pongracz elleni vádakat súlyos testi sértésről szándékos emberölésre. A nőnek egyébként többféle személyiségzavara van, bipoláris depresszió miatt is kezelik.

Bulizós csaj

Noha Pongracz MySpace profilja jelenleg nem érhető el, a Daily Mail szerint tele van fotókkal, amelyeken a fiatal nő kortársaival bulizik, férfiakkal flörtöl és vagy éppen pilótaképzésen vesz részt. Családi állapotát egyedülállóként jelölte meg, jövedelemként pedig évi legalább 250 ezer fontot (csaknem 85 millió forint) vallott be (ehhez képest ügyvédje szerint nem tudja állni a szakértők munkadíját, akikre az eljárás során szükség lesz). Eltartója korábban a Delta Star területi igazgatója volt, szóval nem éhezett. A Bossip szerint a nő a férfi cégénél dolgozott, így találkoztak és jöttek össze.