Bár a világ nagy részén már illegális drognak számít a kati, mégis egyre többen használják. Ennek köszönhetően persze egyre több extrém eset kapcsolódik az eredetileg növénytápszerként reklámozott anyaghoz.

Az emberek nagy része felszívja (a hardcore-abb használó lövi), eltorzul az arca, aztán elmegy a hasonlóan jól felkészült haverjaival valami szar zenére vergődni hajnalig, hogy aztán másnap elmesélje, mekkora zúzda, durvulat és csapatás volt egész este. Rendszeresen előfordulnak esetek, amik miatt a kati a világ legviccesebb kábítószerének tűnik, ami ügyesen vegyíti a speed és az LSD legzavaróbb hatásait, ugyanakkor az is kiderül, hogy a mefedrintől nem csak hogy buta lesz az ember, de másokat is zavar vele.

Olvadó test

Rögtön itt a 31 éves Seth Thomas Sanders példája, aki idén márciusban egy jól sikerült buli után elkezdett menekülni, előbb egy idegen házba, ahonnan a tulajdonos el akarta zavarni, ezért inkább betört a garázsba, majd az utcára, több autó tetején is ugrálva. Sanderst a rendőrség kapta el, de nem előlük menekült: azt hitte, olvad a teste és elektromosság üldözi.

Matthew Furr Odüsszeiája

Matthew Furr szintén egy kis mefedron után hozott össze egy Odüsszeuszt megszégyenítő bolyongást, aminek a Luzerne megyei közösségi főiskolán lett vége. Furr Sunburyben szállt fel titokban egy tehervonatra, amiről napokig nem tudott leszállni, mert állítása szerint túl gyorsan haladt, ezért egészen a Wilkes-Barre-i végállomásig rajta maradt. Szeretett volna visszajutni, de csak Nanticoke-ig jutott, ahol a biztonság kedvéért magához vett egy kis katit. Hősünknek ekkor tűnt fel, hogy fogalma sincs, hol is van épp, ezért elkezdett segítséget keresni, amit hol máshol kaphatott volna meg, mint az épp tök üres főiskolán? A projekt itt akadt el, Furrt a rendőrök fejjel a falnak támaszkodva találták meg az egyik teremben.

 

Mindent a katiról

A mefedron, vagy más néven a 4-metilmetkatinon (4-MMC), vagy 4-metilefedron egy szintetikus kábítószer-stimuláns, és entaktogén vegyület, ami az amfetaminok és katinonok osztályába sorolható. Korábban legális kedélyjavítóként jegyezték. Néha metilonnal keverve árulták.[1] Ez egy szintetikus katinon alapú vegyület amit a kat nevű kelet-afrikai növényből nyernek. A Mefedront kapszula, tabletta vagy fehér por formájában állítják elő. Lenyelés, túlnyomásos formájú inhalálás, vagy intravénás injekció útján juttatják a szervezetbe.[2] 2009-ben a negyedik legnépszerűbb utcai kábítószerként tartották számon Angliában közvetlenül a marihuána, a kokain, és az extasy mögött.[3] Nemzetközi szlengnevei közé tartozik a mef, bordó és MKAT. Magyarországon a kat nevű növény és a katinon nevű vegyület után a "Kati" szlengnéven ismerik.
Magyarországon 2011-ben tiltólistára került. A Kábítószerlisták Szakbizottsága úgy döntött, hogy javasolja a nemzeti erőforrás miniszternek hogy vonja a szert ellenőrzés alá, és nyújtsa be a kormánynak a megfelelő törvények, illetve rendelet módosítására vonatkozó előterjesztését. A döntés előzménye, hogy a szakbizottság még 2010 nyár elején szakértői véleményeket kért be a szintetikus pszichostimuláns anyagnak minősített mefedronról. (forrás: wikipedia.hu)

Machete

A kati nem korfüggő, nagyon jól alátámasztja ezt Pamela Suzanne Higgins produkciója, aki 48 évesen érezte úgy, itt az ideje egy fasza tudattágításnak. Az elvileg szociálissá és kedvessé tevő por hatására Higgins egy machetét lóbálva rontott be az épp délutáni tévézését bonyolító 71 éves anyjára, hogy feltegye a lelkét régóta nyomható kérdést: “Még mindig nem haltál meg?” Az anya hívta a rendőrséget, aminek hatására Higgins elmenekült a lakásból. A rendőrség életveszélyes fenyegetés vádjával vitte be, ott derült ki, hogy Higgins már jó ideje használja az akkoriban még legálisan elérhető szert.

Kecskekúró

Mark Thompsonnak május óta van egy története, amivel a legtöbb baráti társaságban ő lehet a legnagyobb király pár percre. Becuccozva lopózott át a szomszéd kertjébe, ahonnan ellopta két kecskéjüket. Az ágyban találtak az egyik szerencsétlenül járt állatra, ami már elpusztult, de a gyanú szerint Thompson korábban magáévá tette mindkét kecskét, legalábbis erre utalnak a rájuk aggatott női fehérneműk és a pornómagazin az ágy mellett.

Éhes volt

A 26 éves Ashley Haithcock eltűnését nagyapja jelentette be, de gyorsan előkerült. Haithcock valószínűleg csak nagyon éhes és álmos lehetett, mert egy idegen házba tört be, ahol előbb megette az összes sütit, majd lefeküdt aludni. A meglepett tulajdonos hívta a rendőrséget, akik első kézből tapasztalták, hogy Haithcock rosszkedvű szokott lenni kelés után, mert három rendőrt is megtámadott, amikor elkezdtek hozzá beszélni.

Katival minden nap karácsony

Ohióban egy 44 éves embert a kati hatására annyira megszállta a karácsony szelleme, hogy másoknak is meg akarta mutatni, milyen az igazi szeretet ünnepe. Bár még csak november volt, az ügy nem tűrhetett halasztást, ezért bemászott Tamara Henderson és 11 éves fia otthonába, elővette a karácsonyi díszeiket és kidekorálta a házat. Henderson kissé meglepődött, mikor meglátta a gyertyafényes asztalt, de arra még kevésbé számított, hogy a tévéje előtt ülve találja a férfit, aki egyébként a lehető legudvariasabban próbált viselkedni vele.