Bár három hónapos türelmi időszak előzi meg a durva büntetéseket, a magyar vendéglátóhelyek egy része meglepően decens, máshol pedig azért nem léptek még, mert nem tudják a megoldást a helyzetre, amit a cigik teljes kitiltása okozott a zárt terekből.
Budapest egyik kedvenc helye, a Castro rövidre zárta a dolgot, örömmel helyezték ki a hamusokat a bejárat elé. Egy épp arra érkező vendég hangot is adott örömének. “Még a Ráday utcában kezdtem a Castróba járni, de volt egy pont, amikor annyira megutáltam a füstöt, hogy elpártoltam. Mikor megnyílt a füstmentes rész, akkor örömmel tértem vissza, és most nagyon boldog vagyok, amiért a másik részben sem lehet dohányozni. Még nem voltam ott, megvárom amíg kimegy a szag” – mondta a militáns cigigyűlölő.
Egyelőre a személyzetnek sincs gondja a kialakult helyzettel, ők is inkább megnyugodtak, amiért nem kell napi több órában szívniuk mások füstjét. A kinti dohányzó egyelőre egy darab álló hamutálat jelent, ez most még elég. “Most nincs hideg, de szerintem az emberek a keményebb télben úgysem töltenek majd túl sok időt kint” – árulta el az egyik ott dolgozó, hozzátéve, hogy január elejéhez képest meglepően sok vendégük van, bár ezt nem lehet egyértelműen az új dohánytörvények számlájára írni.
A közeli Godot előtt már otthonosan gyűlik a dohányzó részleg, mint kiderült azért, mert ott korábban sem lehetett rágyújtani. Ennek ellenére találni negatív véleményeket. “Ez a törvény diszkriminatív, aki a kávé mellé szeretne egy cigarettát, annak legyen lehetősége erre. Németországban is kellett pár év, de már megoldották, hogy lehessenek dohányzó helyek.”
Nem meglepő módon a Kissarok Eszpresszóban már keményebb hangot is meg mertek ütni, ott már akkor elkezdték szidni a törvényeket, amikor még nem is kérdezte őket senki. A pultnál azonnal mondták, hogy ha fel akarunk menni a galériába, ott is nyugodtan rágyújthatunk, van füstelszívó, és ki lehet nyitni az ablakokat.
“Ahol enni szoktak, ott jogosnak érzem a törvényt, de ez egy kiskocsma, ahol ráadásul meg van oldva a probléma. Ide nem kötelező bejönni nemdohányzóknak, lehet dönteni” – szól a pult véleménye. “Nekem igazából nem is a törvénnyel van bajom, hanem a betartatásával. Ha odaáll egy 22 éves 50 kilós lány három nagydarab ember elé, és közli, hogy itt nincs dohányzás, lehet hogy még meg is csapkodják. Én ráadásul nem is hagyhatom itt a pultot, hogy ellenőrizzem, ki gyújt rá a galériában és ki nem. A cigarettát nem vehetem el a vendégtől belépésnél” – mondták, hozzátéve, hogy szerintük a forgalomnak is rengeteget fog ez ártani, hiszen amint jön a tavasz, inkább kimegy mindenki közterületre iszogatni, mert még az azért kapott büntetés is kisebb, mint amit egy szál cigiért kapnak. “Jelen pillanatban azt se tudják betartatni általában, hogy fiatalkorúak ne vehessenek alkoholt, gondolják, hogy ez egyszerűbb lesz?”
“Szerintem egy hülyeség ez az egész” – summázta röviden az egyik vendég. Egy korosabbnak ennél valamivel hosszabb véleménye van: “Azt hiszem, megettem már a kenyerem javát. Egyszer leszoktam 25 évre, akkor sem zavart, ha valaki rágyújt mellettem, most miért kéne? Vagyok annyira nagyfiú, hogy eldöntsem, szabad-e vagy nem, ez így szerintem megkülönböztetés.”
Kikerülve a Kissarok családias légköréből a budapesti bölcsészek egyik kedvenc helyére, a Csendesbe vezetett utunk, ahol a furcsán öltözködő lányok épp olyan élvezettel szívták a cigijüket, mintha még mindig 2011 decembere lenne. A személyzet nem akart nyilatkozni, de egy gyakran odajáró lány szerint elkerülhetetlen, hogy bizonyos alkoholmennyiség után rágyújtson az ember, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy inkább leszokik.
Túránk utolsó helyszínét szívatták meg leginkább. A Nyugati Pályaudvar aluljárójában található, a környéktől vártakkal ellentétben meglepően kulturált külsejű Westbahnhof esetében a kinti dohányzó sem lehetőség, mert aluljáróban már nagyon régen nincs lehetőség rágyújtani, ráadásul egy kész aknamező az egész, hiszen bármikor kilyukadhatunk az aluljáróból egy szintén tiltott övezetnek számító buszmegállóban, vagy a pályaudvaron. A személyzet ennek megfelelően semmiféle információt nem tudott szolgáltatni a jövőbeli tervekről, a vendégek pedig annyira belemélyültek valami általam teljesen ismeretlen nyelv tanulásába, hogy felesleges volt megkérdezni, mit fognak csinálni a kedvenc helyük nélkül, ha egyszer tényleg kitiltják a cigit.