Egy terhes asszony és négy tinédzser írható eddig az emberevő leopárd számlájára, de nem kizárt, hogy több embert is megölt a vérengző jószág. A nepáli falucska lakói rettegnek: az állatot eddig meg sem próbálták kilőni.

Az ötödik áldozatát is elhurcolta az a gyilkos leopárd, amely Nepálban, a Pancheshwor falu környékén garázdálkodik - írja a Telegraph. A gyilkos állatot, amely négy tinédzsert és egy terhes asszonyt ölt meg mostanáig, eddig meg sem próbálták kilőni, noha a rendőrség meg van győződve róla, hogy mind az öt életét ugyanaz az állat oltotta ki.

"A leopárd folyamatosan rettegésben tartja Pancheshwor lakóit" – mondta Bishnu Bahadur Karki, a helyi körzeti megbízott. "Kérvényt írtunk az illetékes erdészeti hatóságoknak, hogy lőjék ki az állatot, vagy legalábbis engedjék meg nekünk, hogy megpróbáljunk végezni vele, de elutasították, mert a törvényben nincs erre vonatkozó cikkely."

A gyilkos leopárd utolsó áldozata egy eddig ismeretlen tizenéves volt, aki a házuk közelében füvet nyírt, és ott támadta meg az állat. Maradványait a közeli erdőben találták meg, de a fején kívül gyakorlatilag megette a leopárd. Karki szerint az emberevő állatnak nemcsak öt áldozata volt: hiszen a falubeliek meg vannak arról győződve, hogy ez a leopárd gyilkolt meg három másik embert Indiában is, hiszen Pancheshwor nem esik messze a nepáli-indiai határtól.

"Félünk egyedül kimenni az utcára" – mondta Shiva Singh Saud, a falu iskolájának igazgatónője. "Ha nem lövik ki, vagy fogják el hamarosan az állatot, akkor biztos vagyok benne, hogy még több áldozatot fog szedni közülünk."

A mostani eset nem elszigetelt, hiszen az utóbbi években Nepálban egyre több leopárdtámadás történt. Tavaly egy másik nepáli tartományban hét ember esett áldozatul a ragadozóknak, tavaly októberben pedig három embert ragadott el a sűrűn lakott Katmandu közelében lévő Bela nevű faluból egy leopárd. Szakértők szerint a támadások egyre gyakoribbá válása azzal magyarázható, hogy az alapvetően territoriális, tehát egy bizonyos területen belül mozgó ragadozók az ember megjelenése, és az egyre erőteljesebb urbanizáció miatt elveszítik az életterüket, és ezáltal kénytelenek be-betörni a lakott területekre is.

A tsavói emberevők

Mindkét világhírű magyar Afrika-vadászunk, Kittenberger Kálmán és gróf Széchenyi Zsigmond is említést tesz arról az oroszlánpárról, amely a századfordulón, egész pontosan 1898-ban rettegésben tartotta fél Afrikát. A tsavoi emberevők néven elhíresült oroszlánok korabeli források szerint százharmincöt, újabb kutatások szerint pedig hetvenöt emberrel végeztek néhány hónap alatt. Áldozataikat főleg a Kenya-Uganda vasútvonalat építő munkások közül szedték, egész pontosan a Tsavo folyónál, és amikor egy John Henry Patterson nevű angol vadásznak végre sikerült kilőnie őket, kiderült, hogy mindketten öreg, legyengült nőstények voltak, akik valószínűleg azért kaptak rá az emberhúsra, mert a munkásokat  még ilyen leromlott állapotban is könnyedén el tudták hurcolni. A két állatot később kitömték, és a chicagói Field Museumban állították ki, lelövésükről Patterson könyvet írt, és a tsavói emberevők története ihlette a Ragadozók című filmet is, amelyben Wal Kilmer és Michael Douglas játszotta a főszerepet.