Fényképezőgép elé állt az Octomum néven híressé vált Nadya Suleman, aki 2009-ben nyolcasikreknek adott életet. Az összesen 14 gyereket nevelő nő meg akarta mutatni a hatalmas szülés után helyreállt testét, ami állítása szerint gumiként nyerte vissza régi alakját. Elmondta még, hogy nem akar párkapcsolatot, amíg a nyolcasikrek el nem érik a 18 éves kort.

"Sohasem néztem ki ilyen jól" - mondta a 14 gyerekes kaliforniai Nadya Suleman, miután ledobta magáról a ruháit. Suleman Octomum néven vált ismertté, miután életet adott egy nyolcasikreknek, később pedig sorban kapta a pornóajánlatokat. Most a Closer magazinnak vetkőzött, és melleseg dicsekedett is egy sort, azt állítva, amellett, hogy jó anya, még a férfiak is döglenek utána.

A kép maga a nyers valóságot mutatja (itt nagyban is megnézheti), Suleman bőre elképesztően fehér, látszanak a bőrhibák és a kis hurkák, de egy nyolcasikrek után bámulatosan jó alakja lett az anyukának. Rendkívüli visszafogyásáról elmondta, hogy hiába eszik, "mint egy ló", a teste úgy nyerte vissza korábbi alakját, mintha gumiból lenne. Igyekszik a gyerekeket is egészségesen nevelni, nem tömi őket édességgel, csak egészséges kajákat ehetnek - írja a Daily Mail.

Persze a dolog nem ilyen egyszerű: Suleman elmondása szerint rengeteg zöldséget és gyümölcsöt eszik, és lejár egy edzőterembe is. "Mostmár 40 mérföldet futok hetente, amikor az anyukám vagy egy barátom felügyel a gyerekekre, de ez csupán stresszkezelés" - nyilatkozta.

A 36 éves Octomum elmondta, hogy 13 éve nincs hapsija, és összes gyereke spermadonor által jött a világra. "Túl sok figyelmet kapok a férfiaktól, de nem fogok randizni, amíg a nyolcasikrek nem lesz 18 éves - én értük élek" - magyarázta önmegtartóztatását. Ennek ellenére nem zár ki egy párkapcsolatot a távoli jövőben, de addig megelégszik a férfiak simogató tekintetével.

Sulemant korábban pornóajánlattal is megkeresték (ebben a sok gyerek mellett vélhetően szerepe lehetett vastag szájának és nagy mellének is), de ezt elutasította. Egy fétisvideóban azonban szerepet vállalt egyszer, és jól megostorozott egy férfit.