horoszkóp

Hullaház volt korábban a kísértetjárta seattle-i kocsma

2012.03.31. 20:14
A Kellsh Irish Pub korábban hullaházként szolgált, most pedig kedvelt célpontja a kísértetvadászoknak, mert annyi paranormális jelenség történik ott, mint egy teljes évad X-aktákban. Ráadásul a múlt század elején a betegeit halálra éheztető sarlatán áldozatait is ott helyezték el.

A seattle-i Kells Irish Pub, mielőtt kedves kiskocsmát épített volna belőle egy vállalkozó kedvű család, korábban hullaházként szolgált. Talán ezért szállták meg a szellemek – legalábbis a Daily Mail erről ír. A kocsma ugyanis az amerikai kísértetvadászok egyik legkedveltebb célpontja, hiszen egyfelől rengeteg paranormális jelenséget jegyeztek fel a vendégei, másfelől pedig már a hullaházi múltja is implikálja arra, hogy hírhedt hely legyen belőle.

Az 1903-as évek elején épült Butterworth Building, amelyben manapság a kocsma található, Seattle első és egyetlen hullaházaként funkcionált, sőt, kimondottan annak építették. A múlt század első néhány évtizedében több ezer halottat szállítottak ide, köszönhetően a korabeli járványoknak, a Seattle-ben akkoriban tobzódó bűnözésnek, illetve a közeli bányákban történt baleseteknek. Sőt, a kor egyik ismert sarlatán orvosának, Dr. Linda Hazardnak az áldozatai is ide kerültek. Róla azt kell tudni, hogy meggyőződése volt, hogy bármiféle betegség gyógyítható az éheztetéssel, ezért a pácienseitől megtagadta az ételt, mindössze sovány húslevest kaphattak, és naponta több beöntéssel purgálta őket. Ámokfutásának csak az vetett véget, hogy saját magán is kipróbálta a kúrát. Természetesen bele is halt.

Talán ezért, talán más miatt, de a Kellsh Irish Pubban a megnyitása óta grasszálnak szellemek, a rejtélyesen összetörő tükrök és asztalról lezuhanó poharak pedig már mindennaposnak számítanak. Karen McAleese, akinek a bátyja üzemelteti a kocsmát, mindenesetre meg van győződve arról, hogy amit 2005 halottak napján látott a Kellsh konyhájában, az egy szellem volt. "Egy magas férfit láttam, fekete öltönyben, és hosszú, vékony karokkal. Egyszerűen keresztülsétált a kocsmán, majd eltűnt" – nyilatkozta akkoriban a Seattle Timesnak.

A nő meg van győződve arról, hogy a férfi, akit látott, egyike volt az egykori hullaház lakóinak. A története felkeltette a televíziós szellemvadászok figyelmét, és a Ghost Adventurers című műsor teljes stábja, egy buszrakomány szakértővel el is utazott Seattle-be, hogy közelebbről is megvizsgálja a Kellsh-t.

Fotó: Travel Channel /

A vizsgálat eredménye a fenti videón látható: vagyis egy gyermek szellemének látszó, alacsony, sötét figurát kaptak le a kocsma lépcsőjén állva, de arról is beszámoltak, hogy a helyen folyamatos, átható, ijesztő suttogás és halk jajkiáltások, valamint léptek hallatszódtak.