horoszkóp

Halálra késelte barátnőjét a betépett amerikai tinédzser

2012.04.01. 17:41
A tizenhét éves washingtoni fiú szintetikus marihuánát szívott, és kábulatában bántani akart valakit. Több késszúrással végezte ki a vele egykorú lányt, akit eszméletlenül találtak meg, és már nem tudtak rajta segíteni.

Halára késelt egy tinédzser lányt hasonló korú barátja – írja a Daily Mail. A tizenhét éves Jasmyn Tullyra múlt szombaton találták rá a fiú szüleinek tukwilai (Washington) otthonában, eszméletlenül, számos szúrt sebből vérezve, az életét pedig már nem tudták megmenteni. A nyomozók többek közt a fiút is kihallgatták az ügyben, aki nem sokkal később beismerte, hogy ő ölte meg a lányt.

A szintén tizenhét éves elkövető vallomásában elmondta, hogy az Amerikában Spice vagy K2 néven forgalmazott szintetikus marihuánát fogyasztott, és kábulatában erős késztetést érzett arra, hogy bántson valakit. Szülei szerint a mindeddig meg nem nevezett fiúnak ugyan volt már dolga drogokkal, de mindössze a kamaszkori próbálkozások szintjén.

Stephen Tully, Jasmyn édesapja elmondta: a lánya kimondottan jó tanuló volt, épp néhány héttel halála előtt nyert el egy középiskolai ösztöndíjat. "Éppen neki írtam SMS-t, amikor a halottkém felhívott a hírrel" – nyilatkozta a K5 tévécsatornának az elkeseredett apa, aki nem sokkal lánya meggyilkolása előtt vesztette el a munkáját is.

Szintetikus marihuána

A Spice vagy K2 néven forgalomba hozott szintetikus marihuánát egyre több országban – így Magyarországon is – tiltották be, vagy tervezik betiltani, hiszen hatása sokkal erősebb, mint a természetes marihuánáé, és jóval tovább is tart annál. A füstölőként forgalomba hozott Spice olyan szintetikus anyagokat tartalmaz, amely a THC hatóanyagéval közel azonos hatást vált ki, ám a természetben nem fordul elő: a laboratóriumokban elkészített vegyületekkel a növénymorzsalékokat itatják át, és ezeknek az anyagoknak a hosszú távú, káros hatásaival még nincs tisztában a tudomány. A Spice-szal kapcsolatban nem ez az első megdöbbentő eset, ami felmerült: tavaly novemberben például három amerikai tizenéves kapott szívrohamot, nem sokkal azután, hogy szintetikus marihuánát fogyasztott.