Kiborultak annak a gyereknek a szülei, akit szülői engedély hiányában kitakartak a saját osztályképén, méghozzá egy rajzolt, mosolygós arccal. Az igazgató új osztályképet rendelt.

A floridai Sunrise-ban található Sawgrass általános iskolában a gyerekeknek szülői engedélyt kell kérniük, ha azt akarják, hogy szerepeljenek az osztályképeken. A dolgot mindenféle ködös gyermekjogi, személyiségvédelmi és egyéb érdekkel lehetne magyarázni, de a lényeg az, hogy az egyik másodikos diák otthon felejtette a szülői engedélyt a fotózás napján - írja a Huffington Post.

A szokásos ügymenet az lett volna, hogy a gyerek nem szerepel a képen, de csak a fotózás után derült ki, hogy nincs engedélye. Erre is van természetesen bevett gyakorlat, ilyenkor egy csillagot raknak a gyerek feje helyére.

A felháborodást okozó képen viszont az engedéllyel nem rendelkező gyerek az első sor közepén foglalt helyet. A képet készítő fotós állítása szerint azt az utasítást kapta az iskolavezetéstől, hogy egy mosolygós fejjel takarja ki a gyerek fejét.

A szülők természetesen kiakadtak, amikor meglátták a gyerekükről készült képet, de az iskolavezetés sem nézte jó szemmel.

“Nagyon, nagyon dühös volt. Azonnal intézkedett, és újabb időpontot írt ki az osztályfotózásra” - mondta Marsy Smith, az iskolafelügyelet szóvivője az igazgatónő reakciójáról.

Az iskola kérésére a Huffington Post kockázta ki a képen szereplő többi gyerek arcát.