Anders Behring Breivik elmeállapota miatt pszichiátriai kezelést kaphat, aminél még a halálbüntetést is szívesebben vállalná be. A norvég tömeggyilkos szerint az igazságügyi orvosszakértők hazudnak, és nem beszámíthatók. Egy fiú, aki megúszta támadását, arról számolt be: együtt játszottak World of Warcraftot, és Breivik ott nem tűnt őrültnek.

Anders Behring Breivik, az utøyai tömeggyilkos következő tárgyalását április 16-án tartják – írja a norvég Local. Breivik egy szerdán közzétett levelében azt írja: ha valóban pszichiátriai kezelésre utalják – ami elég valószínű, és volt is szó róla korábban –, az rosszabb, mintha kivégeznék.

"Egy politikai aktivistát elmegyógyintézetbe zárni szadistább és gonoszabb, mint kivégezni! Rosszabb végzet ez, mint a halál" – olvasható a 38 oldalas irományban. A gyilkost két pszichiáter, Synne Sørheim és Torgeir Husby vizsgálta meg még tavaly, Breivik az ő szakvéleményükben olvasható állításokat próbálja egyenként cáfolni, ahogy ő írta, "kétszáz hazugságot". A szakértők egyébként arra jutottak, hogy paranoid skizofréniában szenved, ezért büntetőjogilag nem beszámítható.

A tárgyalássorozat várhatóan tíz hétig tart majd, és ha a bíróság elfogadja a szakvéleményt, Breivik valószínűleg élete végéig elmegyógyintézetben lesz (a börtönt viszont megússza). Ha ez nem

Ki?

Anders Behring Breivik 2011 júliusában kiadott egy kiáltványt bevándorló-ellenes politikai nézeteiről, még aznap bombát robbantott Oslóban - megölve ezzel nyolc embert - , majd 69 embert lelőtt Utøya szigetén. Támadásainak összesen 93 áldozata volt, az Index részletes cikkét a témában itt olvashatja.

lenne elég ok neki arra, hogy épelméjűségét bizongyassa, ott a másik: ezerötszáz oldalas politikai kiáltványáról nem akarja, hogy azt higgyék, nem tiszta fejjel írta.

"Őszintén be keIl vallanom, hogy ez lenne a legrosszabb, ami velem történhetne, hiszen ez a legmegalázóbb dolog" – áll a levélben, amelyben azt is kifejti, a pszichiátriai szakvélemény már csak azért sem áll meg az ő esetében, mert Sørheim és Husby szélsőséges baloldaliak, az elvileg a beszélgetéseik során rögzített szöveg 80 százalékát csak kitalálták, ráadásul a cselekedetei akkora traumát jelenthettek nekik, hogy képtelenek objektíven megítélni őt, mivel fel sem fogták azok jelentőségét. Április 10-én két további, Sørheimnél és Husbynél később szakértő is ismerteti véleményét.

Azzal játszottam, aki meg akart ölni

A Bergens Tidende magazin szerdán közölt egy interjút Fred Ove Løtufttel – a 17 éves norvégi fiú együtt játszott World of Warcraftot Breivikkel (mint néhány magyar is), mielőtt Utøyán találkozott volna vele. (Ha tud norvégul, itt nézheti meg a riportot.)

“Rosszul lettem, amikor rájöttem, hogy már két-három órát játszottam azzal az emberrel, aki megpróbált megölni" – mondta el Løtuft a lapnak, hozzátéve: egy hatalmas fa ágai között rejtőzött el másfél órára, miközben Breivik 69, többségében fiatal embert ölt meg a szigeten.

“Sok lövöldözős játékot játszottam már, ahol meg kell lógni és elbújni" -fejtette ki. Búvóhelyét megosztotta egy barátjával, kettesben várták, hogy véget érjen a mészárlás, de csak később jött rá, hogy néhány évvel azelőtt közösen WoW-oztak. A gyilkos Andrew Berwick néven játszott, amellyel kiáltványát is szignálta. "Csak a játékról dumáltunk. Nem tűnt olyan fickónak, aki ámokfutásba kezd, és fiatalokra lövöldözik."