Két férfi elkábított, majd megerőszakolt két lányt Budapesten. Egyikük belehalt. Utána jártunk, mennyire elterjedt ezt a fajta elkövetési mód, és tényleg bármikor az italunkba csepegtethetnek-e valamit?

Március végén két férfi a rendőrség gyanúja szerint valamilyen droggal elkábított, majd megerőszakolt két 17 éves lányt Budapesten. A lányok egész éjjel buliztak, kocsmáról kocsmára jártak, és minden valószínűség szerint nem kevés alkoholt is fogyasztottak. Végül egy szállodába mentek a két férfival. Másnap reggel egyikük konstatálta, hogy a másik eszméletlen, hívta a mentőket, akik kórházba szállították a lányt. Nem sokkal később a lány meghalt.

Ez az eset valószínűleg újra felröppenti azokat a híreszteléseket, mely szerint számos alkalommal használtak különféle drogokat ahhoz, hogy nőket vagy férfiakat akaratukon kívül szexre kényszerítsenek.

Az esetek nagy részében Ginát (GHB/GBL) használnak az áldozat elkábítására, így a szer randidrogként is nevet szerzett magának.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy bár a félelem nagy, de a valóságban sokkal kevesebb esetben követnek el gina használatával nemi erőszakot, mint azt feltételezzük.

Dr. Fülöpné dr. Csákó Ibolya, ORFK Igazgatásrendészeti Főosztály Kábítószer-rendészeti Alosztály vezetője a Velvetnek elmondta, hogy GHB/GBL-t nem találtak a lányok szervezetében. Azt, hogy mit találtak, a nyomozásra való tekintettel nem kívánta elmondani. A GHB 2004. május 1-je óta tiltólistán van Magyarországon, így az ezzel való visszaélés elenyésző. Sokkal egyszerűbb beszerezni a GBL-t, aminek a fogyasztása egyre nő, főleg a parti-helyszíneken fogyasztják.

Felmerül a gyanú, hogy a megerőszakolt nők nagy része nem jelenti a rendőrségnek az esetet. Zacher Gábor a Péterffy Sándor utcai kórház toxikológusa több korábbi interjújában is elmondta, hogy évente 1600 drogtúladagolásos esetből ötvenet okozott a GHB/GBL, és ennek töredéke az, amikor a beteg nem maga vette be a drogot.

A  magyar rendőrség nem készít arról statisztikát, hogy a nemi erőszakot elkövetők használtak-e valamilyen tudatmódosító szert a bűncselekmény elkövetése során, az áldozat elkábítása érdekében.

dr. Csákó Ibolya felhívta a figyelmet, hogy nem árt óvatosnak lenni. A sokszor ismételt "ne fogadjunk el italt idegentől" intelem sok későbbi gondtól megkímélhet minket. A GBL, főleg ha alkohollal keverik (és ez a leggyakoribb), veszélyesebb, mint magában fogyasztva, és sok ex-GHB használó szembesül vele, hogy az új szer sokkal gyorsabban üt, mint a megszokott régi. És ezek az emberek szokták magukat dr. Zachernél találni. A GBL keserű, de valamilyen erősebb alkoholba csepegtetve az erőteljes íz megszűnik.

Nagy-Britanniában 1997-óta létezik telefonos segélyvonal a drogerőszak áldozatai számára. A Roofie Foundation statisztikája szerint 2007-ben 54 férfi és 573 nő lett szexuális bántalmazás áldozata, ebből 49-en külföldön váltak áldozattá. A segélyvonalat ugyan sokan hívták, de csak 10-15 százalékuk jelentette be a rendőrségen a bűncselekményt. Legnagyobb veszélyben a 30 év feletti nők vannak, a 14-18 év közötti áldozatok száma elenyésző.

Sárosi Péter, a TASZ Drogpolitikai programvezetője a Velvet kérdésére elmondta, az Európai Parlament Pompidou-csoportja által elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy legtöbben tudatosan fogyasztják a drogokat, és nagyon kevés nemi erőszak írható a Gina számlájára. Sokkal nagyobb szerepe van az alkoholnak, melyet az áldozat legtöbbször önként fogyaszt el. A Gina veszélye abban rejlik, hogy nagyon kicsi a különbség a normál fogyasztás és a túladagolás között.

Mi az a Gina?

Gina név alatt szokták említeni a GHB-t és a GBL-t.

GHB (gamma-hidroxibutirát) szerves vegyület. A természetben előforduló anyag. Egészen kis mennyiségben található az emberi szervezetben is valamint, borban, marhahúsban, citrusfélékben, és szinte minden állati szervezetben. Az orvoslásban érzéstelenítésre, altatóként illetve egyes esetekben az alkoholizmus kezelésére is használják. Magyarországon 2004-óta szerepel a kábítószer listán.

GBL (avagy gamma-butyrolactone) ipari oldószer, mely a szervezetben GHB-vé alakul. Ez Magyarországon nem tiltott szer, és viszonylag könnyen beszerezhető.