Bethany Wallace még 38 kilósan is túlsúlyosnak érezte magát 160 centis magasságához. A lány 12 évesen kezdett modellkedni, 16 évesen, egy betegség után határozta el, hogy nem hízza vissza a lázasan leadott kilókat, de túlzásba esett, és a szíve nem bírta tovább.

A modellként dolgozó Bethany Wallace 16 éves kora óta küzdött étkezési zavarokkal, 19 évesen, álmában halt meg nagyanyja házában. Walace 12 éves kora óta szerepelt különböző brit tinimagazinok címlapján (egy-egy fotózással 112 fontot, körülbelül 39 ezer forintot keresett), 16 évesen egy lázas betegség után döntötte el, hogy nem hajlandó visszahízni a betegség alatt leadott kilókat.

„Azt mondta, hogy kövér, pedig olyan gyönyörű volt. Nem is fogta fel, milyen gyönyörű. Voltak jó napjai és rosszabb napjai. Olyan volt, mint Jekyll és Hyde. Próbáltam figyelmeztetni, hogy a szervei le fognak állni, de csak azt felelte: ne légy hülye! Ha megemlítettük az evést, máris állt a bál” – mondta a lány apja a Daily Mailnek.

A 160 centi magas Bethany Wallace legjobb formájában 54 kilót nyomott, erről fogyott le 3 év alatt alig 40 kilósra. Jó tanuló volt, barátnői, osztálytársai is ritkán látták azonban enni, akárcsak szülei: még az sem volt intő jel a lány számára, hogy a divatvilágban elvárt 17-es testtömmegindexet sem hozza a maga 16,1-es BMI-jével, és az sem, hogy annyira legyengült, hogy dolgozni is képtelen volt.

„Nagyon nehéz volt segítséget találni. Sokszor elmentem az orvoshoz egyedül, azt kértem, hogy hívják be valami más miatt, és aztán tartsák bent az evési zavarai miatt. De Beth nem volt már gyerek, nem kötelezhettem arra, hogy segítséget kérjen” – mondta Walace anyja, Cathy a lapnak. Bethany Walace nemrég el is kezdett normálisabban enni, kicsit hízott, de szíve nem bírta tovább, és leállt, ez okozta halálát.

Az anorexia és bulimia egyre gyakoribb betegségek, már a gyerekek körében is. És bár sokkal több nő szenved étkezési zavaroktól, mint férfi, utóbbiak közt is terjed a torz testkép által kiváltott, gyakran halálos kimenetelű betegség.