Egy hivatalos vizsgálat szerint aránytalanul sok nőnek kellett levetkőznie a motozáshoz a London-Gatwick repülőtéren. A személyzetnek így most antidiszkriminációs oktatásokon kell részt vennie és sokkal jobban oda kell figyelniük a papírmunkára. Az is lehet, hogy páran bíróságra is kerülnek bántalmazás miatt.

Egy hivatalos beszámoló szerint a London-Gatwick reptéren feltűnően sok, főleg afro-karibi nőt motoznak meg – írja a Daily Mail. Az ügyben vizsgálódó tisztviselő, John Vine szerint ráadásul nemcsak a számok aggasztóak, sok esetben nem megfelelően végezték el az átvizsgálást és a dokumentációval is vannak problémák. „Bár a legtöbbször férfiakat motoznak meg, arányaiban sokkal több nőt vetkőztetnek le a biztonsági vizsgálatokhoz” – nyilatkozta Vine, aki hozzátette, a motozás miatt megállított nők 54 százalékát vetkőztették le, míg a férfiaknak 20 százalékát.

A személyzet szerint azért motozták meg a nőket, mert általában egy nappal az utazás előtt vásárolták meg a jegyüket, meglehetősen sok készpénz volt náluk és azt állították, azért jöttek Nagy-Britanniába, hogy haj- és szépségápolási cikkeket vásároljanak. John Vine szerint nagyon sok esetben indokolatlanul állították meg ezeket a nőket, az pedig végképp nem volt megalapozott, hogy le is vetkőztessék őket. A szakértő szerint többen akár bíróság elé is kerülhetnek bántalmazás miatt. A beszámoló szerint nemcsak a nők részesültek ilyen bánásmódban, egy meleg férfit, aki a barátjával utazott, pedofília gyanúja miatt kapcsolták le. Ráadásul a határőrök az ő és a többi utas füle hallatára értekeztek többek közt arról, hogy HIV-pozitív.

Az illetékes hivatal szóvivője nehezményezi, hogy John Vine nem osztja meg a részleteket az esetekről, mert így nem tudják megtenni a szükséges lépéseket. Az ajánlásokat persze szívesen fogadták, és antidiszkriminációs oktatásokat tartanak, mert természetesen nagyon komolyan veszik az ilyen ügyeket. A Daily Mail szerint a tanfolyamok mellett változtattak a dokumentációval kapcsolatos szabályokon és új irányelveket dolgoznak ki a reptéri személyzet számára.  Pár héttel ezelőtt az ismert modell, Bar Refaeli panaszkodott Twitterén arról, hogy Londonban az egyik női reptéri alkalmazott letapizta. „Biztonsági ellenőrzésen estem át, és nagyon kellemetlenül éreztem magam a reptér női alkalmazottjának kezei között. A nő nem hagyott kétséget afelől, milyen szexuális beállítottságú” – írta.

Eddig egyébként főként az Egyesült Államokból érkeztek ilyen történetek. Ellen Terrellt a dallasi reptérről háromszor is átküldték a röntgenkapun és megjegyzéseket tettek az alakjára. A közlekedésbiztonsági hatóság testszkennere miatt több panasz is érkezett egyébként az illetékesekhez és azóta változtattak is a módszeren, hogy ne lehessen vele voyeurködni. De nemcsak az átvilágító berendezésekkel volt probléma. Tavaly nagy port kavart az a videó, amelyen az látható, ahogy az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság egyik embere egy hatéves kislányt motoz meg, előtte egy hároméves gyermek megpróbáltatásairól számolt be a sajtó, tavasszal pedig egy vele egykorú, begipszelt lábú, tolószékes kisfiú motozásáról készült felvétel került nyilvánosságra.