Joshua Davies még 2010-ben ölte meg barátnőjét egy kegyetlen gyilkosságban. Kővel verte halálra, ráadásul az egészet csak egy ingyenreggeliért tette. A mintatanulónak hitt walesi fiú gyilkossága nagyon megrázta a környéket. Most egy kiállításon állítottak morbid emléket az eseményeknek, a meggyilkolt lány anyja kiborult, és levetette a festményeket.

“Emberek, akiket ismerek, emberek, akiket ismertem, és emberek, akiket jobb is, hogy nem ismerek” – ez a címe annak a kiállításnak egy nagy, walesi művészeti találkozón, amin egy tavalyi brutális gyilkosság részleteit elevenítette fel többek között egy festő.

David Rees Davies jellemzően vegyes technikával készült, nyomasztó műalkotásaiból néhányat le kellett takarni, mert annyira felzaklatták a képeken megörökített gyilkosság áldozatának anyját – írja a Daily Mail.

Összesen négy képet festett arról, hogy Joshua Davies brutálisan meggyilkolta 2010-ben a volt barátnőjét, de a képek helyén csak fehér vászon látható már. Összesen egy kép tekinthető meg online a sorozatból, az, amelyik a gyilkost ábrázolja, akinek a festő a homlokára azt írta walesi nyelven, hogy szeretet.

A többi képet csak a helyszínen lehet megtekinteni, ott is csak egy figyelmeztetés után. A képek azért készültek, mert a festő vagy félreértette a gyilkos tanúvallomását, vagy direkt nem akarta felfogni.

A gyilkosság 2010 októberében történt, néhány hónappal azután, hogy az akkor 15 éves Rebecca Oatley szakított későbbi gyilkosával, a nála egy évvel idősebb Joshua Daviesszel. A fiú nem akarta elfogadni a szakítást, végül úgy tűnt, októberre sikerül kibékülnie a lánnyal, és talán újrakezdik. Megbeszéltek egy randit, de nem randi lett belőle, hanem gyilkosság. Davies az erdőbe vitte a lányt, ahol először el akarta törni a nyakát, de ez nem sikerült neki, úgyhogy bezúzta a koponyáját egy rögbilabda méretű kővel.

Aztán egy barátjának mesélte, hogy milyen nehéz volt eltörni a lány nyakát. A bírósági tárgyaláson kiderült, Davies sokszor elképzelte már, hogy hogyan fogja megölni volt barátnőjét kedvence filmje, a 300 valamelyik jelenete alapján, de az ilyen kijelentéseit nem vették komolyan a barátai. Végül 14 év börtönt kapott a sokáig elmeorvosi szakértők által vizsgált fiú, akinek a gyilkosságáról úgy nyilatkozott a bíróság, hogy szándékos, előre kitervelt cselekedet volt.

Ezzel szemben a képeket készítő festő úgy értékelte a történetet, mintha egy hirtelen felindulásból, féltékenységből elkövetett gyilkosságról lenne szó. A festő szerint egy szerelmi bánatában gyötrődő fiú kétségbeesett tette volt a gyilkosság, ezért készített festményeket róla, és ezért írta a gyilkos homlokára, hogy szeretet.

“Milyen alapon mond ilyen hazugságokat? Ezek nem igazak. A bíróság is kimondta, hogy nem hirtelen felindulásból történt a gyilkosság, hanem előre megfontolt szándékból. Ha a művész azt írta volna Davies homlokára, hogy gonosz, akkor talán még meg is békéltem volna a képpel, de hogy azt írja, “cariad” (szeretet), az teljesen elfogadhatatlan” – nyilatkozta a meggyilkolt lány anyja, Sonia Oatley.

A kiállítás szervezői eleinte nem akartak engedni az anya kérésének, hogy a képeket valahogy tüntessék el, takarják el, csináljanak velük bármit, csak hogy ne kelljen azokat látni. Azt mondták, nem támogatják a cenzúrát. Aztán az anya határozott fellépése meggyőzte őket.

“Úgy voltam vele, hogy akkor leöntöm az egészet vörös festékkel. Beteg és undorító, hogy ilyen képeket kiállítanak nem sokkal a lányom meggyilkolása után. Rebecca volt osztálytársai közül többen is feladatba kapták, hogy nézzék meg a kiállítást, zokogtak volna, ha meg kell látniuk ezt a gonosz képet” – mondta az anya.