Stacy Murphy a múlt hónapban hunyt el, a szcientológiával szimbiózisban létező Narconon oklahomai „klinikáján", ahol drogfüggősége miatt kezelték, már a maguk módján. Mások halála miatt is nyomozás indult ügye nyomán.

Július 19-én elhunyt Stacy Murphy, húszéves amerikai hajadon. Halála híre valószínűleg nem keltett volna akkora felháborodást, ha nem szcientológusként, az „egyház" drogfüggőséggel kapcsolatos szervezete, a Narconon oklahomai elvonóján veszíti életét, miután az ott dolgozók a hubbardi irányelvek mentén próbálják meg leszoktatni a kábítószerekről.

A szcientológiával foglalkozó Village Voice blog szerzőjének interjút adott egy Rick S.-ként megnevezett férfi, aki ugyanakkor volt a Narconon Arrowhead „klinikán" – ő az alkoholfüggőségét kezeltette ott, és csak azután jött rá, hogy a szcientológusok elvonójára került, hogy befizetett nekik 13 ezer dollárt (csaknem hárommillió forintot). Mindegy, ott maradt, remélt, és követte az utasításokat – például azzal fejlesztette kommunikációs képességeit, hogy hamutartókhoz beszélt, mint egykor Tom Cruise is.

Vitaminbomba

A szcientológusok „gyógyítási" gyakorlata szerint mindenki egészséges lesz, ha eleget méregtelenít, és telizabálja magát vitaminokkal, ebből lett a vitaminkirály, egyben az egyik legbefolyásosabb szcientológus Dr. Lenkei Gábornak is masszív vagyona Magyarországon. Elgondolásairól például termékkatalógusában olvashat, amelyből az is kiderül, csak a gyógyszermaffia ténykedése miatt ő, mint vitaminforgalmazó, nem mondhatja el az igazságot a szükséges tápanyagbevitelről.

Alávatette magát minden kezelésnek, ahogy Stacy Murphy: noha függőségeikkel kapcsolatos tanácsadás nem  járt nekik, és orvosok vagy ápolók sem voltak a közelben, napi öt órát szaunáztak, eközben nagy mennyiségű niacint és egyéb vitaminokat fogyasztva.

Néhány így eltelt hét után Murphy engedélyt kért ahhoz, hogy meglátogassa a családját, amikor pedig egy szerda este, másfél nap után visszatért, a személyzet látta rajta, hogy be van tépve. Ekkor az elkülönítőbe vitték, ahol ismét csak orvosi felügyelet nélkül maradt – a személyzet nagyobbrészt egykori betegekből állt. Pont ezért nem is tartja felelősnek őket a lány haláláért. „Nem várhatod el tőlük, hogy felismerjenek egy túladagolást. Nem ők keserítenek el. A rendszert kéne betiltani, úgy, ahogy van. [...] A gyógyszerek, amelyekkel megmenthették volna, vagy nem voltak kéznél, vagy senki sem tudta, hogyan kellene adagolni."

Murphy másnap délelőtt meghalt, Rick S.-t pedig kidobták, mert a rendőrséget és a sajtót is értesíteni akarta a történtekről. Most egyedül próbálja leküzdeni alkoholfüggőségét, és megbirkózni a tudattal, hogy a lány életét megmenthették volna. Ráadásul attól fél, hogy a szcientológusok, amiért beszélt a történtekről, bosszút fognak állni rajta.

Agymosoda

A „klinika" egyik, neve elhallgatását kérő egykori dolgozója is beszámolt a blognak tapasztalatairól, megerősítve mindzta, amit a férfi elmondott. „Tény, hogy nagyon kevés fogalmuk van a drogokról.

Nem szci, mi?

Noha az ABLE hivatalosan egy nonprofit világi [vagyis hivatalosan nem az „egyház" részeként működő] szervezet", módszereik bevallottan Hubbard tanításain alapulnak. A kapcsolat tagadására azért is lehet szüksége az „egyháznak", hogy programjaikra nem nyomjon bélyeget a rossz híre. Kizárólag egykori Sea Org tagokat (a szcientológus elit) alkalmaznak. A Village Voice blog szemtanúk elmondására alapozott értesülései szerint ráadásul az ABLE elnöke, Rena Weinberg már legalább öt éve a szcientológusok „Hole"-nak, vagyis lyuknak nevezett, kaliforninai börtönében van.

Csinálod a tréningeket, a szaunaprogramot, megtanulod, hogyan kell fejlődnöd, és mik az elérendő célok. [...] Megismerkedsz a szcientológia etikájával [...] az Út a boldogsához című könyvvel [vigyázat, hangos; itt pedig videó], és kész. Frissnek-fittnek érzed magad, de a probléma gyökerét nem sikerül kiirtani."

Mint a Daily Mail írja, Murphy az utóbbi egy év harmadik drogfüggője, aki belehalt a Narconon-biztosította kezelésekbe. A szcientológia, értesüléseik szerint, az ABLE (Association for Better Living and Education, neve szerint a szövetség a jobb életért és oktatásért) nevű ernyőszervezetén keresztül licenszeli a Narconon ilyen intézményeit. Ahol idén áprilisban a 21 éves Hillary Holton, tavaly októberben a 32 éves Gabriel Graves is életüket vesztették. Murphy halála miatt valószínűleg az ő ügyeiket is újra előveszi majd a rendőrség. A két nő boncolási jegyzőkönyvéről és toxikológiai vizsgálataik eredményéről semmit sem tudni, míg Graves boncolási jegyzőkönyve szerint halála oka és természete ismeretlen

2005 óta összesen heten hunytak el ebben az intézményben. (A szcientológiát minden lehetséges fórumon támadó Anonymous hekkercsoport többek közt ezt a videót készítette az „egyház" valós segítségnyújtás híján elhunyt tagjairól. A legismertebb történet valószínűleg Lisa McPhersoné, aki harminchatéves korában halt meg, miután a szcientológusok minden pénzét elszedték, idegösszeomlása ellen viszont a saját módszereikkel próbáltak tenni. Halálának körülményeit ez a videó mutatja be, de csak akkor kattintson, ha fekészült egy csótányrágta holttest képére. Nem mi mondjuk, a hivatalos boncolási jegyzőkönyv, illetve az ahhoz csatolt fotók.)

A „rehabilitációs programot 1966-ban dolgozta ki Bill Benitez, egy drogfüggő sittes – meg fognak lepődni, L. Ron Hubbard életvezetési elvei alapján. Az alábbi videó az egyház dicsfilmje a módszerről, amely a készítők állítása szerint negyven éve ment életeket.

Narconon? WTF?

A Narcononról egyébként kevesen tudják, hogy a szcientológiával kapcsolatos szervezet, pedig ezt nem is titkolják: sem a hivatalos szcientológushonlapon, sem a Narconon oldalán. És ha kapcsolatuk nincs is egyértelműsítve a fenti oldalakon, azért kiderül, hogy a Narcononnak igenis van köze a Együtt egy drogmentes Magyarországért mozgalomhoz (legalább a webshopok kínálata alapján illik erre gyanakodni), amely a Drogmentes Maratont szervezi.

Erről bővebben Bonyai Péter ex-szcientológus blogján is olvashat, ahonnan az is kiderül, a szcientológus gyökerekkel rendelkező szervezet még a Magyar Olimpiai Bizottsággal is ápolt kapcsolatot, nem is akármilyet. Sőt, celebek, sportolók és politikusok is adták az arcukat a maratonok népszerűsítéséhez, így például Gálvölgyi János, Gáspár Győző, Növényi Norbert és Sipos Péter, aki saját elmondása szerint nem találkozott szcientológus térítéssel az eseményeken, csak a jó ügyet akarta szolgálni.