horoszkóp

Óvadékkal hoznák ki az előzetesből az M3-as baleset okozóját

2012.08.23. 11:00
Egyelőre nem tett vallomást az M3-as autópályán ittasan balesetet okozó szlovák milliomosnő, akit a rokonai szeretnének kihozni óvadék ellenében a börtönből. Az exminiszter lánya sokkot kapott a Blikk szerint, amikor meglátta, mi történt az autópályán. Az áldozatok lánya pedig tart tőle, hogy a nő megússza a büntetést.

Sokkot kapott a látványtól Eva Varholíková Rezešová, aki azt a BMW terepjárót vezette, ami felborította a később kiégett Fiatot kedd hajnalban az M3-ason – írja a Blikk. A lap szerint a baleset után a nő kimászott kocsija szélvédőjén, de a magyar családon már nem tudott segíteni. A karácsondi M. György és felesége, Erzsébet, illetve V. László bennégtek a roncsban, V.-né Éva pedig súlyos, életveszélyes égési sérülésekkel élte túl a karambolt. A buszsofőr V. László 18 éves fia a baleset miatt elárvult, rokonai vették magukhoz.

Vallomást egyelőre nem tett a baleset okozója, ügyvédje, Tóth M. Gábor azt mondta a Blikknek, "a kirendelt szakértők feladata lesz megállapítani, hogy mi okozta a tragédiát. Lehetett ez akár műszaki hiba, akár egy másik autó szabálytalansága, de természetesen lehetett ügyfelem hibája is". Varholíková Rezešovát már a rokonai is meglátogatták az őrizetben, és ha a szökés miatt tartanák előzetesben, hajlandóak kifizetni érte az óvadékot.

Eva Varholíková-Rezešová
Eva Varholíková-Rezešová
Fotó: Youtube.com

Közben több lap arról cikkezik, a szlovák milliomosnő befolyásos ismerősei kihúzzák majd őt a csávából, és megúszhatja a komolyabb büntetést. Radimir Čačic horvát politikus esetét hozzák fel, aki hasonlóan (bár nem ittasan) karambolozott az M7-es autópályán 2010-ben. Ő 1 év 10 hónap, 3 évre felfüggesztett fogházat kapott, ráadásul mentesült a büntetett előélet hátránya alól is – emlékeztet a Bors. 12 éve pedig az ír Francis Ciarán Tobin gázolt el két gyereket Leányfalun, majd később elhagyta az országot. Távollétében 3 év fegyházra ítélték, de Írország a mai napig nem adta ki Magyarországnak.

A lap megkereste az M3-ason áldozatul esett M. család lányát is, aki azt mondta a lapnak: "Kegyeleti okok miatt nem kívánok nyilatkozni, de úgy érzem, a szüleim halálát okozó nő ügyében is túlságosan enyhe büntetést hoz majd a bíróság."

Varholíková Rezešová a szlovák bulvármédia felkapott személyisége. Apja Vladimir Mečiar kormányában volt miniszter, a privatizáció során hatalmas vagyonra tett szert. Két gyermeke örökölte e vagyont és a vele járó hírnevet. A 2002-ben elhunyt exminiszter kassai lánya gyakori vendég volt elit partikon, és sokat cikkeztek férfiügyeiről. A róla szóló cikkünket itt olvashatja.