Kisfia fejére ült, kislányainak pedig a hüvelyébe nyúlkált a vádak szerint az a nő, aki zaklatta és elhanyagolta négy gyermekét. Mindeközben megcsalta velük nem törődő élettársát, és napokra magukra hagyta a gyerekeit az erdőkertesi családotthonban. A gyerekek nevelőszülőkhöz kerültek, ott beszéltek először az átélt szörnyűségekről. A vádlott Cs. Beáta tagadja a szemérem elleni erőszakot, szerinte a vele ellenséges nevelőszülők koholmánya az egész ügy.

Szemérem elleni erőszak és kiskorú veszélyeztetésének vádjával állt a Budapest Környéki Törvényszék elé a veresegyházi Cs. Beáta hétfőn. Rendkívül súlyos vádakkal néz szembe: ezek szerint szexuálisan zaklatta a gyerekeit, akik rendszeresen mocskosak, fürdetlenek voltak, és az alapvető higiéniával sem voltak tisztában. Tovább súlyosbítja az ügyet a gyerekek életkora, mivel az elkövetés időpontjában 2-6 év között voltak.

Cs. Beáta még 15 évesen jött össze az idősebb, rokkantnyugdíjas H. Endrével, elmondása szerint hirtelen fellángolásból. Egy évig fogva is tartotta őt élettársa családja, de ezután is együttmaradtak. A nő szerint szellemileg visszamaradott, szívproblémáktól szenvedő férfi utcazenélésből tartotta fenn magát, aluljárókban gitározott. A pár lakott Veresegyházon is, mielőtt 2009 végén az erdőkertesi Családok Átmeneti Otthonába került volna.

Zaklatás és közösülés

Ide a vádirat szerint piszkosan és ápolatlanul kerültek be a gyerekek, és ez az itt töltött idő alatt sem változott. Az iratok szerint Cs. Beáta nem tanította meg gyerekeit öltözködni, enni, fürdeni és vécézni sem. Alkalmi kapcsolatokat létesített férfiakkal, gyakran több napra eltűnt. 2010-ben egyszer a 90 ezer forintos családi pótlékot is magával vitte. Közben intim viszonyba keveredett a családjával az otthonban lakó D. Richárddal, akivel többször közösültek akár a gyerekekkel egy szobában is. Veresegyházán egy játszótér melletti bokros területen is egymásnak estek, amit az idősebbik kislány is észlelt.

A négy gyerekéből a három idősebbet szexuálisan is zaklatta anyjuk. A hároméves Endre szájára ráült, és kötelezte, hogy nyalogassa a nemiszervét. Ha nem tette, odaverte a fiú fejét, aki sírva fakadt. A lányokra ráfeküdt olykor, a hüvelyükbe nyúlkált és körmével gyakran felsértette őket. Minderről a ceglédi nevelőszülőknek beszéltek az alultáplált gyerekek, miután az önkormányzat kezdeményezésére a gyámhivatal oda helyezte őket.

Mindenhol van megcsalás

Cs. Beáta a vádirat által idézett szakértők szerint hiányosan szocializált és hirtelen haragú nő, és nem volt tisztában tettei várható következményével. Állítása szerint normál családi körülmények között nőtt fel, saját szobája volt, anyagilag is megéltek. Ő maga sosem ivott, drogozott, nyugtatózott, cigizett. A szülei között komolyabb konfliktusok akkor kezdődtek, amikor ő már anya volt. Azóta egy újabb szeretőjétől már az ötödik gyermeke is megszületett (őt a tököli rabkórházban hozta világra, mivel másfél éve tölti előzetes letartóztatását).

A nő vallomásában elmondta, nincs szexuális eltévelyedése, sose vonzódott se a saját neméhez, se a gyerekekhez. Magát a szemérem elleni erőszak vádját minden részletében tagadta. "Minden családban előfordul megcsalás" – kommentálta azt, hogy félrelépett élettársa mellett (aki szerinte abszolút nem törődött velük). Állította, tanúi vannak rá, hogy a gyerekek ruhája tiszta volt, maguktól tudtak fürdeni és a vécét is használták. Párszor 3-4 napra magukra hagyta őket, ilyenkor D. Richárddal vonult el egy szállodába. Azt beismerte, hogy elhanyagolta a gyerekeit. A tetvességet szerint Szabolcsban kapták el élettársa szüleinél.

Csajozós típus

Némi ellentmondás volt Cs. Beáta vallomásában, mivel egyszer azt mondta, "pasizása" miatt haragudtak rá az erdőkertesi otthon dolgozói. Később azt állította, jó volt velük a viszonya. Szerinte különös, hogy a szexuális zaklatást a gyerekek nem mondták se az óvodában, se a családgondozóban senkinek, csak a nevelőszülőknek. A ceglédi pár szerinte szóba se állt vele, ők koholták a történetet (a gyerekek jelenleg egy újfehértói családnál vannak, ahol Cs. Beáta szerint jobban érzik magukat, mint Cegléden).

A hároméves kisfiú "csajozós típus volt, szerette fogdosni a lányokat" – mondta Cs. Beáta. Szerinte ez annak köszönhető, hogy pornófilmrészletet is láttak a gyerekek. Először az Amerikai pitét említette a bíró kérdésére, de később beismerte, háromszor nagyjából 5 percre belenéztek egy-egy filmbe, amikor a nő magára hagyta őket szexfilmet néző öccsével (akit ezután szavai szerint "lebaszott").

A bíróság harminc nappal meghosszabbította Cs. Beáta előzetes letartóztatását – tudtuk meg ügyvédjétől, Latorczai Ráheltől. A tárgyalást elnapolták, folytatás október 25-én.