horoszkóp

Bevallotta, hogyan darabolta fel élettársát, mégsem emelnek vádat

2012.10.08. 16:50
Csak annyi biztos, hogy egy férfi eltűnt Hódmezővásárhelyről, minden más homályos P. Henriett ügyében. A nőt azzal gyanúsították, hogy egy vita hevében fejbe verte élettársát, majd feldarabolta és elégette a testét. A nő beismerő vallomást tett, de a holttestnek nem lelik beazonosítható nyomát. Emiatt a Csongrád megyei rendőrség javaslata ellenére sem emelt vádat az ügyészség az azóta családot alapított P. Henriett ellen.

Ugyan alaposan gyanúsítható volt élettársa meggyilkolásával a hódmezővásárhelyi P. Henriett, mégis megszüntették a nyomozást az ügyében – írja a Délmagyar. A 36 éves nő Hódmezővásárhely újvárosi részén élt 62 éves élettársával, Ramadani Istvánnal. Egyik veszekedésük annyira eldurvult, hogy a férfi fojtogatni kezdte a nőt, aki valahogy kiszabadult a szorításból, és egy öntöttvas tepsivel olyan erővel fejbevágta a férfit, hogy az áldozat a helyszínen meghalt.

Etan Patz eltűnése

Még 1979-ben tűnt el Etan Patz New York SoHo negyedében. Az évtizedeken át megoldatlan ügy, amelyben újabb és újabb gyanúsítottak merültek fel, most megoldódhatna. Ugyanis jelentkezett egy Pedro Hernandez nevű férfi, aki beismerő vallomást tett. Az ügy annyiban hasonlít P. Henriettéhez, hogy mivel a holttest már régesrég eltűnt, más bizonyíték pedig egyelőre nincs, a Hernandez megúszhatja a börtönt vallomása ellenére is.
(Forrás: Index)

Ezután állítólag kivonszolta a holttestet az udvarra, feldarabolta és elégette. A helyzetet bonyolítja, hogy a nő beismerő vallomást is tett. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság meg is küldte az ügyet a megyei főügyészségnek védemelési javaslattal. Az ügyészség azonban bizonyítottság hiányában kénytelen volt megszüntetni az eljárást.

"Holttest nem került elő, és így az elkövetés módját, idejét, egyáltalán megtörténtét sem lehetett perdöntően megállapítani" – mondta Pikali Petra, a nő ügyvédje a megyei lapnak. A védő szerint találtak ugyan csontokat a helyszínelők, de azt sem tudták megállapítani, emberi vagy állati eredetűek-e. Ráadásul a gyanúsított szerint 2 liter benzint használt a tetem elégetéséhez, de az égéshez 3-5 óra kellett volna így is, ezért nem volt életszerű a vallomás e részlete. Az ügyvéd még mindig nem érti, védence miért vállalt magára egy gyilkosságot, ha a jelek szerint nem is követte el.

Száz csontdarab

Szanka Ferenc ügyész is megerősítette, hogy minden részlet homályos: "Nincs holttest, kevés a tárgyi bizonyíték, nem volt meg a serpenyő, sem az elkövetéskor a sértett és a gyanúsított által viselt ruha, és a P. Henriett által elmondott történetet olykor cáfolták a bizonyítékok". Szerinte Farkas Helga ügyéhez (ld. lenti keretes írásunkat) hasonlít az ügy, amit jogi szaknyelven negatív tényállásnak neveznek. Szerinte találtak az udvaron vagy száz csontdarabot, de egy hónappal az égetés után esélytelen volt megállapítani, kié vagy mié lehetnek. Végső soron csak annyit lehet  kijelenteni, hogy Ramadani István eltűnt.

Időközben P. Henriett összeházasodott korábbi szerelmével, tavaly gyerekük is született. 2011. december 19-én a házi őrizet is érvényét vesztette. A nő édesapja azonban már nem tudta kivárni az eljárás végét, öngyilkosságot követett el, és elhunyt.

Farkas Helga elrablása

1991. június 27-én a gazdag szegedi vállalkozó, Farkas Imre lánya, Helga Orosházáról Szegedre indult autójával, de sohasem érkezett meg oda. A család még aznap zsaroló telefont kapott, amelyben váltságdíjat követeltek Helgáért. A lány sose került elő, a kocsiját másnap megtalálták az algyői Tisza-híd közelében. A rendőrség a nyomozást 1992-ben lezárta, pedig érkeztek különböző információk Helga németországi felbukkanásáról, ami miatt még Uri Geller is bekapcsolódott az ügybe. A Helgának udvarló Csapó József és barátja, Juhász Benedek végig gyanúsak voltak, de nem tudtak rájukbizonyítani semmit. Juhászt 1995-ben fejbelőtték, holttestét egy kanálisban találták meg. Csapót végül 1998-ban elítélte a csongrádi bíróság, de ítélete csak 2000-ben vált jogerőssé. 10 év börtönt kapott, 2006-ban feltételesen szabadlábra helyezték.

(Forrás: Wikipedia)

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!