Nagyot tévedett a Dayna nevű északír nő, aki azt hitte, fetisiszta kis közössége haladó gondolkodású, megértő emberekből áll. Miután leírta a közösségi oldalukra, miként támadta meg egy férficsapat a nyílt utcán, és molesztálták őt, a portálon is lenéző kommenteket kapott válaszul. Az egyik reakció szerint a nő volt hülye, mert a mosolygás beleegyezést jelent.

Létezik egy FetLife nevű, fétiskedvelőknek létrehozott zárt közösségi portál, aminek egyik tagja nagyot csalódhatott ebben a közösségben – írja a Jezebel. A Dayna nevű felhasználót Halloweenkor szexuálisan zaklatták, erről számolt be a portálon. Azonban nem várt, mocskolódó kommentcunamit indított el, aminek a lényege az volt, az ő hibája, hogy ilyen helyzetbe keveredett.

A sztori szerint Dayna az északír fővárosban, Belfastban sétált, hangsúlyosan józanul és visszafogott ruházatban. Egy tivornyázó csapattal is összefutott, akik rákérdeztek minek öltözött, erre ő a logikus választ adta mosolyogva: semminek. A társaság nem szállt le róla, csókot akartak adni neki, amiért nem visel jelmezt Halloweenkor. Ő azonban tovább akart menni, mire elállták az útját.

Ekkor szájon vágta az illetőt, majd továbbsietett volna, de megragadták a karját. Ő szabadulni próbált, egyre hangosabban kiabált, de nem volt épp arrafelé egyéb járókelő. A férfi közben elkezdte nyalogatni az arcát, fogdosni a melleit. Közben két nő mégis arra sétált, de nem zavarták őket a történtek, továbbmentek. Végül elengedték az áldozatot a férfiak, ő pedig bement egy bárba, ahol megpróbált lenyugodni. Azonban először magát okolta, majd az egész rendszert, hogy az igazságszolgáltatás magasról tesz az ilyen esetekre, és az emberek is közömbösek.

A FetLife-osok reakciói szintén közömbösek vagy vádlóak voltak. Egyikük nem érti, miért nem kiabált jobban az áldozat vagy rúgta tökön a támadóját. Egy másik a magabiztos, modern nőket gúnyolta ki, akik azt hiszik ebben a világban úgy és oda mennek, ahogy és ahova akarnak, nekik kísérő sem kell, aztán csodálkoznak ha piás férfiak rájuk nyomulnak. Egy harmadik kifejezetten rossz embernek ítélte meg Daynát, aki ahelyett, hogy az eset után a rendőrségre sietett volna, képes volt bemenni egy bárba, majd hazamenni rumozni. A legjobb az a reakció volt, amelyik szerint a mosolygása adott annyi önbizalmat a férfiaknak, hogy szabad prédának gondolták őt.

Nemi erőszak nincs, politikai hullák vannak

Az amerikai választásokba is masszívan beleszólt a nemi erőszak kérdése. Két republikánus szenátorjelölt is bukott a témával való kijelentésein. Az Indiana államban induló Richard Mourdock állította, a megerőszakolt és emiatt teherbeesett nő "Isten ajándékát" hordja a szíve alatt, és kötelessége világra hozni a babát. Todd Akin Missourit bukta el a demokratákkal szemben, mivel szerinte a női test képes védekezni a nemi erőszakot követő teherbeesés ellen.