horoszkóp

Öngyilkosságnak álcázták a tömegesen megerőszakolt szektás nő megölését

2012.11.23. 20:18
Jézus nevében erőszakolták meg tömegesen Bethany Deatont, egy amerikai gyülekezet szellemi vezetőjének feleségét. A 27 éves nő menekülni akart, így férje, Tyler Deaton javaslatára meggyilkolták, tettüket öngyilkosságnak álcázva.

Október 30-án, a Missouri állambéli otthonának kertjében parkoló kisteherautóban találta meg a rendőrség Bethany Deaton holttestét. A 27 éves nő házas volt – férje, Tyler Deaton az International House Of Prayer (IHOP) nevű gyülekezet egyik területi vezető beosztású tagja –, halála öngyilkosságnak tűnt: volt búcsúlevél, mellette pedig egy üres gyógyszeresfiola. A fején műanyagzsák.

Néhány nappal később, mint a Jezebel írja, az IHOP egyik tagja, Micah Moore megtört, és vallomást tett a rendőrségen. Elmondása szerint a nőt férje felbujtására gyilkolták meg többen, mivel Tyler Deaton attól félt, asszonya árulkodni fog a hatóságoknak arról, mi folyik igazából az imacsoportban. Lett volna mit mesélnie: hónapokon keresztül követett el rajta nemi erőszakot a gyülekezet számos tagja, hol egyedül, hol csoportosan, de mindig rituálisan, „Jézus nevében".

Hit, remény, szeretet

A történet a Kansas City Star szerint texasi Southwestern Universityn kezdődött, ahol a férj egy kicsi, de annál buzgóbb imacsoportot vezetett. Annyira nem illettek oda, hogy az egyetem egy idő után kitiltotta őket az intézményi kápolnából – ebben szerepe lehetett annak is, hogy a magát gyógyult homoszexuálisnak valló Deaton buzgón hirdette, hogy kiimádkozta magából a melegséget.

KCTV5

A társaság, köztük a későbbi feleség Kansasbe tette át székhelyét, ahol csatlakoztak az IHOP-hoz. A gyülekezet szabályait betartották ugyan, ám Deatonék otthonában rendszeresen rendeztek kisebb összejöveteleket. Ezeken a feljelentő, Moore is részt vett. Vallomása szerint a Deaton meggyilkolása előtti hónapokban férje nemcsak arra adott engedélyt, hogy imapajtásaik megerőszakolják a nőt, de irányítása alatt homoszexuális együttléteket is lebonyolítottak, igen, vele is. Mivel azonban Bethany ezt nem bírta ép idegekkel, és terápiára járt, félő volt, hogy előbb-utóbb lebuknak.

Áldozatuk elkerülni sem tudta őket: férje a kis közösség szellemi vezetőjének számított, számos tagja pedig a házukban lakott. Néhányuk utóbb megerősítette Moore vallomását, azzal kiegészítve, hogy számos nemi erőszakról videó is készült, amelyeket a Deatonék otthonában lévő számítógépeken tárolnak. Állítólag több, ihletett erőszakoló verseivel, amelyeket tettükről írtak.

Elhatárolódnak

Az IHOP eközben hihetetlenül gyorsan határolódott el a csoporttól. (Mellesleg maguktól, legalábbis nyíltan melegellenes, ellenben apokalipszis-váró mivoltuktól is elhatárolódhatnának.) Elnökük, Allen Hood sajtónyilatkozatot adott ki, ebben elmondja, semmit sem tudtak a kiscsoportos foglalkozásaikról. Valamennyire azért ismerniük kellett a férjet, hiszen még november 4-én is divíziós koordinátorként szerepelt honlapjukon. Azóta persze eltávolították.


Grandview, ahol Deatonék éltek, és az ottani IHOP-központ

A szervezetről már sokszor elmondták, hogy már-már szektás tevékenységet folytatott; legközelebbi rendezvényüket decemberben tartják: egy nyilvános imamaratont, amelyre 25 ezer embert várnak. A Dallas Observer arról ír, alapítójuk, Mike Bickle szerint Oprah Winfrey az Antikrisztus előfutára

Ki a bűnös?

Micah Moore-t emberöléssel vádolják (beismerő vallomását tekintve ez nem annyira meglepő) – a Jezebel szerint a férjet egyelőre semmivel. Szexuális bántalmazás vagy nemi erőszak miatt egyelőre senki ellen sem folyik eljárás a csoport tagjai közül. Holott a Kansas City Star szerint szemtanúk vannak rá, hogy hetente legalább egyszer, de inkább kétszer férfiakkal telt meg a ház

Bethany Deaton egyébként ápolónőnőként dolgozott, vallásos családból származik. Angol-spanyol szakon szerzett diplomát, férjével idén augusztusban házasodtak össze. Azt tervezték, hogy az Egyesült Államokon kívül fognak missziós tevékenységet folytatni.