horoszkóp

Zokogva vallott a rendőrgyilkos rendőr

2012.12.05. 18:38
A vád szerint különösen kegyetlen gyilkos, a védelem szerint egy nehéz anyagi-érzelmi körülmények között tengődő nyomozó Z. Csaba. A férfi július 5-én ölte meg korábbi barátnőjét 83 késszúrással, amit a bíróság nem fogadott el hirtelen felindulásnak. A vádlott zokogva tett vallomást, és megkért mindenkit, ne a családját bántsák az ő tette miatt.

Napra pontosan öt hónapja Z. Csaba többször is felhívta se vele-se nélküle párját, P.-né M. Tímeát, mert rendezni akarta viszonyukat. A nő nem válaszolt a hívásokra, így július 5-én késő este a férfi úgy döntött, Dunavarsányból átbuszozik a nőhöz Szigetszentmiklósra. A buszt ugyan lekéste, de stoppolással átjutott a Ráckevei-Duna túloldalára, majd felment a nőhöz. Beszélgetésük veszekedéssé és dulakodássá fajult, végül a feldühödött férfi 83 késszúrással végzett egykori szeretőjével, majd maga ellen fordította a kést. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, négy hét után szövődménymentesen felépült, és előzetes letartóztatásba került.

Z. Csaba ügyében szerdán hirdetett ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék. Nem jogerősen 18 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit a Surdy Miklós vezette bírói tanács. Az ügyész felolvasta a vádiratot, amiből csak a sérülések részletes felsorolása legalább negyed órát vett igénybe. Kiderült, hogy az áldozat a felsőtestére és a védekező kezeire kapta a szúrásokat, amelyek közül több egyenként is halálos lett volna. A férfi öngyilkossági kísérlete során szívtájékon is megszúrta magát. A felsorolás borzalmát jól mutatja, hogy kb. kilencvenszer hangzott el a "szövetfolytonosság-megszakítás" szakkifejezés. A férfit egyébiránt épelméjűnek nyilvánították az elmeszakértők.

Hiteltartozás, beteg gyerekek, bonyolult szerelem

A vádlott könnyek közt tett vallomásával folytatódott a tárgyalás. Z. Csaba bocsánatot kért az áldozat hozzátartozóitól: "Szeretnék Timi családjától bocsánatot kérni, nap mint nap nehéz ezzel szembenézni" – mondta. A sajtón keresztül megkérte az embereket, hogy tette miatt "ne a családomat bántsák, ne a gyerekeimet, édesanyám nem gyilkost nevelt".

Z. Csabáról kiderült, első feleségétől két gyermeke született, egyikük befelé fordult lábbal, másikuk légzőrendszeri zavarokkal jött a világra. Egy idő után megromlott élettársával a férfi viszonya, aki ráckevei házukból elköltözött anyjához Dunavarsányba. 2010-től alkalmi viszonyt kezdett a szintén a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztályán dolgozó, már elvált P.-né M. Tímeával, miközben családját is próbálta támogatni.

Kapcsolatuk kezdett egy idő után komolyra fordulni, de kiderült, "nem fog menni az összeköltözés". Épp gyerekei támogatása rótt a férfire akkora anyagi terhet, hogy másodállást is kellett vállalnia, és döntenie kellett családja és barátnője között. Ráadásul megbüntette az adóhatóság, és a ráckevei ház teteje is beszakadt. A felújításra 2 millió forint hitelt vett fel édesanyja, ráterhelve a saját házára (bár a fia törlesztette a részleteket). "Timi kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, amikor látta, hogy nem megy ez az egész" – mondta Z. Csaba. A kapcsolatuk egyre rosszabbra fordult, a férfi alig tudta fizetni a számláit, exneje is GYES-en volt, így szakítás lett a vége.

Féltékenységből

"Eltelt egy kis idő, elkezdett Timi keresni", amit a férfi úgy vett, hogy újra lehet valami a kapcsolatukból. A kapitányságon ekkor már mindenki tudta, hogy együtt vannak. Ekkor Z. Csaba mégis meggondolta magát, és kérte, hogy helyezzék át (kilincselt a szentendrei, ráckevei és XX. kerületi kapitányságokon is, végül más osztályra helyezték át). "Timi azonban ezt nehezményezte", mert így szerinte viszonya lehetett volna más nőkkel. A féltés kölcsönös volt: "Időközben megtudtam a másfél év alatt, hogy voltak már kapcsolatai a párján kívül" – mondta M. Tímeáról. Később a tanúvallomások is megerősítették, hogy a féltékenység szerepet játszott az esetben. Sms-ei között több szerelmes üzenet mellett olyan aznap esti írást is találtak, ami féltékenységre utalt.

"Az ominózus napon, este valóban beszéltem Tímeával" – sorolta az eseményeket Z. Csaba, aki még Novák Sándort, a felettesét is hívta, hogy megtudja, vele van-e valami bulin M. Tímea (a beszélgetést Novák is megerősítette). Mivel telefonon nem érte el a nőt, a már említett módon átment Szigetszentmiklósra. Később a sikeres stoppolást a vád és a védelem is sorsszerűként írta le. Z. Csaba egy körforgalomnál szállt ki, gyalog ment onnan a panellakásban élő nőhöz. Mivel tudta, hogy a negyedik emeleti lakását "privát dolognak" tartó M. Tímea nem fogja beengedni, máshoz csöngetett be, így jutott a házba. Kopogására az áldozat ajtót nyitott, majd beszélgetésbe kezdtek.

Elszakad a cérna

M. Tímea "azt mondta, nagyon sértve érzi magát" a helyzet miatt, majd durvábbra fordult a beszélgetés. "Csak arra emlékszem, hogy a családomat kezdte el bántani, sérteni", volt élettársát, Mariannt "epilepsziás kurvának" nevezte (a nő valóban a betegséggel küzd), gyerekeit pedig fogyatékosnak titulálta. Szerinte a nő azt is hozzátette, hogy Z. Csaba képtelen egészséges gyereket nemzeni. "Felém köpött, ekkor már nem tudtam uralkodni magamon, elszakadt a cérna, benyúltam a fiókba, kikaptam a kést, és szúrtam" – vallotta zokogva a vádlott. "A következő kép, amire emlékszem, hogy feküdtem a földön, fájtak a sebeim" – tette hozzá.

Az egyik tanú, a szintén a rendőrségen dolgozó H. Károly elmondta, a gyilkosság idején felhívta M. Tímeát, akivel találkozója lett volna később (azt a bíró többszöri kérdésére is tagadta, hogy viszony lett volna köztük). Valaki ugyan felvette a telefont, de nem szóltak bele, ő csak a veszekedést, pontosabban Z. Csaba hangját hallotta. Néhány percig próbált beszélni valamelyikőjükkel, de nem történt semmi. Ekkor Z. Csaba mobilját hívta, de nem vette fel senki, így odahajtott a házhoz. Hiába csöngetett, nem engedte be senki, viszont időközben kiértek a járőrök is. A szomszédok közül egyébként csak egy olyan tanú volt, aki hallotta a nő segélykiáltásait.

Miért 83-szor?

A bizonyítás során kiderült, hogy Z. Csaba egy 9,7 centiméter pengehosszúságú Ikea-késsel szúrt 83-szor. A sok szúrás a test meggyalázására is irányulhatott, de a szakértők szerint maga a szúrás sem vezeti le feltétlen az indulatot, hanem újabbat generál. A nyomszakértői vélemény szerint a nő pólója annyira átitatódott vérrel, hogy a helyszíni jegyzőkönyvben piros alapszínűnek írták le. Z. Csaba beismerte, hogy korábban lekevert egy pofont a nőnek egy vita hevében, de más erőszak sose volt köztük. Az elmeszakértői vélemény szerint szexuális motiváció állhatott a tett hátterében. Az ittasságot, drogot, függőséget kizárták, a férfi a gyilkosság előtt 1-2 sört ihatott. Z. Csabát "védekező, manipulatív és nagyon erősen elhárító személyiségként" írták le.

Az ügyész az "embertelen cselekmény" miatt határozott idejű fegyházat és közügyektől eltiltást kért a férfire, mérlegelve az enyhítő körülményeket: a két kiskorú beteg gyereket, a beismerő vallomást és a majdnem sikeres öngyilkosságot. A védő erős felindulásból elkövetett emberölésre módosította volna a vádat, mivel szerinte Z. Csaba tette "az utolsó csepp a pohárban esete volt". A törvényszék megfellebbezett ítéletét azzal indokolta, hogy több percet vesz igénybe 83 késszúrás, ez pedig túlmutat az erős felinduláson..